Férfi vízilabda: a válogatott 9 góllal nyert a szlovákok ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.03. 20:23
null
A magyar csapat simán megverte a szlovákokat (Fotó: Szabó Miklós)
A világbajnokságra címvédőként készülő magyar férfi vízilabda-válogatott felkészülési mérkőzésen kilenc góllal legyőzte Szlovákiát pénteken Tatabányán.

A múlt heti olaszországi világliga-szuperdöntőt a hatodik helyen záró, kedd óta újra a Margitszigeten edző csapathoz csatlakozott a válogatottba visszahívott Szivós Márton is. Az Eger világbajnoka – miképpen azt a kapitány előre jelezte is – Tatabányán még nem játszott, rajta kívül a vb-győztesek közül Nagy Viktor, Madaras Norbert és Hárai Balázs is pihenőt kapott. így juthatott szóhoz a 17 esztendős Nagy Ádám is, aki most mutatkozott be a felnőttválogatottban.

A hivatalos – bár tét nélküli – találkozón Benedek Tibor szövetségi kapitány csapata gyorsan előnyt szerzett, majd fokozatosan növelte a különbséget. Hamar nyomasztóvá vált fölényére jellemző, hogy az első szlovák gól nem sokkal a nagyszünet előtt, 8–0-s magyar vezetésnél született meg.

A 9–1-ről induló harmadik negyedben Hosnyánszky Norbert jóvoltából tízgólos különbség alakult ki (11–1), amely a mérkőzés végére kilenctalálatossá csökkent.

„Örülök az újrakezdésnek, a jó, lelkes, harcos újrakezdésnek. Ez az első lépés afelé, ahogy ennek a csapatnak játszania kell a jövőben" – összegzett a vlv.hu-nak, a helyszínről tudósító szakmai honlapnak Benedek Tibor.

FÉRFI VÍZILABDA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Szlovákia 14–5
(4–0, 5–1, 3–2, 2–2)
A magyar csapat góldobói: Bedő 3, Varga Dénes, Erdélyi, Hosnyánszky 2-2, Gór-Nagy, Vámos, Német, Manhercz, Angyal 1-1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik