Férfi vízi: Zalánki Gergő hosszú kihagyás után visszatért

Vágólapra másolva!
2020.11.06. 10:41
null
Zalánki Gergő visszatért (Fotó: Szabó Miklós)
Mint arról beszámoltunk, az FTC férfi vízilabdacsapatában játszó Zalánki Gergő júliusban súlyos térdsérülést szenvedett, amely következtében meg kellett műteni. A 25 éves válogatott játékos a Borsnak beszélt a visszatéréséről.

 

Zalánki Gergő műtéte óta nincs még 100 százalékos formában, de örül annak, hogy már a csapattársaival edzhet.

„Csak a műtét kecsegtetett végleges gyógyulással, ezért nem is gondolkoztam sokáig rajta – mesélte Zalánki a Borsnak. – Visszatérésemhez a gyógytorna számos kínzó és fájdalmas gyakorlatán keresztül vezetett az utam. Egyre erősebb vagyok, igaz, a műtött jobb térdem még nem százszázalékosan terhelhető.”

A 25 éves klasszis kényszerpihenője nemcsak a gyógytornáról szólt, a Magyar Kupa-döntő napján elvette barátnőjét feleségül.

„Vágyunk, hogy mielőbb egy csöppség érkezzen a családunkba. Jó lenne, ha a baba jövő nyáron kaphatna a papájától egy olimpiai aranyérmet ajándékba” – tette hozzá a válogatott játékos.

„A lövőerőm visszaszerzése a következő feladatom, elvégre a távoli bombákra nemcsak a Fradiban, hanem az olimpián is szükség lesz.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik