Férfi vízi-vl: iksz a spanyolokkal, megvan a csoportgyőzelem

waterpolo.hu waterpolo.huwaterpolo.hu waterpolo.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.10. 21:03
null
Ezúttal nem bírtunk a spanyolokkal (Fotó: waterpolo.hu)
A Märcz Tamás irányította férfi pólóválogatott a rendes játékidőben 10–10-re végzett Spanyolországgal a világliga utolsó fordulójában, csak ötméteresekkel kapott ki, azaz pontot szerzett, s ezzel megnyerte a  csoportját – számolt be a waterpolo.hu.

 

A rijekai Európa-kupa szuperdöntőjében 13–7-re győztük le a spanyolokat, ám ebből nem feltétlen indulhattunk ki. Nem, hiszen amíg a mieink a 6. helyen zártak, a rivális – amelynek tét nélküli volt az ellenünk vívott csoportmeccse – a döntőbe jutott, s ezüstérmet szerzett.

A pamplonai összecsapás tétje a világliga szuperdöntőjébe jutás volt – a mieinknek a hódmezővásárhelyi győzelem, illetve a gólkülönbség okán még az egygólos vereség is kvalifikációt jelentett volna, de természetesen nem ez, sokkal inkább a győzelem volt a cél.

Speciel nem úgy indult a parti, ahogy szerettük volna: Manhercz Krisztián ugyan „bevert" egy fórt a szélről, ám Tahull a falból egyenlített, majd Granados lőtt bombagólt. Nem igazán találtuk a fogást a spanyol védelmen, egy fórt mellé durrantottunk, míg átellenben Munarriz átlövése is beakadt.

Az 1–3-as nyitó negyedre 3–1-es menettel válaszoltunk: ehhez kellettek Nagy Viktor védései, így sikerült egy ideig tartani a mínusz kettőt. Aztán jött újra Manhercz, majd Török Béla, s máris 3–3 állt a táblán. Egy labda nélküli kiállítást után Tahull lőtte be a ziccert, de egyetlen másodperccel a dudaszó előtt Vámos Márton középről, emberelőnyből pontosan célzott.

Térfélcsere után Mallarach lefordulás után ismét a spanyolokat juttatta előnyhöz, majd Mezei kiállítást harcolt ki, s utána az ő húzását védte López Pinedo, aki később Bedő Krisztián centerezését is hárította. Manhercz ezúttal távolról volt pontos, ezzel egyenlítettünk, ám Minguell, majd Mallarach is gólt jegyzett. Azonban nem törtünk meg: Vámos, később Bátori Bence villant, aztán kivédekeztünk egy hátrányt, s 7–7-tel mentünk a záró etapra.

Ebben 8–7-re, 9–8-ra, és 10–9-re is mi vezettünk – góljainkat Jansik Szilárd (fór), Zalánki Gergő (átlövés) és Mezei Tamás (pazar centermunka) szerezte. A végén a spanyolok Espanol ötösével egyenlítettek, s lett 10–10, ami azt jelentette, hogy megnyertük a csoportot.

Az ötméterespárbajt a spanyolok nyerték meg, de ez már nem osztott, nem szorzott.

FÉRFI VÍZLABDA VILÁGLIGA
EURÓPAI SELEJTEZŐ, C-CSOPORT, 6. FORDULÓ
Spanyolország-Magyarország 10–10 (3–1, 1–3, 3–3, 3–3) – ötméteresekkel 4–2

Gólszerzők: Mallarach 2, Tahull 2, Munarriz 2, Espanol 2, Granados, Minguell, ill. Manhercz 4, Vámos 2, Török, Bátori, Zalánki, Mezei

A csoport végeredménye: 1. Magyarország 10 pont, 2. Spanyolország 8, 3. Hollandia 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik