Férfi vízi: világbajnoki bronzérmes a magyar ifiválogatott!

Vágólapra másolva!
2016.09.03. 22:54
null
Magabiztosan győzte le az olaszokat az ifiválogatott (Fotó: WC Youth Podgorica 2016)
Magyarország a csoportmérkőzés után a bronzmérkőzésen is legyőzte Olaszországot, így Horkai György együttese a harmadik helyen végzett a Montenegróban megrendezett férfi ifjúsági világbajnokságon.


Az elődöntőben Horvátország válogatottjától szenvedett vereséget a Horkai-csapat, így a csoportkörben már megismert Olaszországgal kerültünk össze a bronzmérkőzésen.

„Nem számít, mi történt korábban, ez egy új fejezet. Egy gyors fejezet, amely után az egyik fél nagyon szomorú, a másik nagyon boldog lesz” – mondta Horkai György szövetségi kapitány a waterpolo.hu-nak még a horvát meccs után.

Remekül kezdett a magyar csapat, noha a hivatalos beszámoló szerint pontatlanok voltak a lövések mindkét oldalon, motiváltabbak tűnt a magyar válogatott.

A vb korábbi meccsein megszokott gólzáporos játékhoz képest kevés gól esett az első félidőben, majd Burián Gergő bombagóljával kétgólos előnyhöz juttatta a mieinket. A negyedik negyedben is domináltak Horkai György fiai, ráadásul Bányai Márk büntetőt fogott, így magabiztosan, 12–8-ra hozták a meccset, aminek eredménye a bronzérem lett.

Érdekesség, hogy a világbajnokságon a FINA tesztjelleggel bevezetett szabályai szerint játszottak: az eredeti hat helyett egyszerre csak öt mezőnyjátékos volt a vízben egy csapatból, a mérkőzésre is összesen 11 pólóst lehetett nevezni. Az utazó keret 13 főből állt, Horkai György szövetségi kapitány dönthette el, hogy kiket nevez az adott mérkőzésre.

VÍZILABDA, IFI-VB
BRONZMÉRKŐZÉS
Magyarország–Olaszország 12–8 (2–1, 2–1, 5–4, 3–2)

Gólszerzők: Vadovics V. 4, Burián 3, Fekete G. 2, Nagy Á. 2, Baksa, illetve Di Martire 4, Maccioni 3, Piombo

MAGYAR KERET
Kapusok: Bányai Márk, Leposa Gábor
Mezőnyjátékosok: Nagy Ádám, Zerinváry Lóránd, Sugár Péter, Lukács Ábel, Vadovics Viktor, Burián Gergő, Teleki András, Fekete Gergő, Kardos Alexander, Kósa Balázs, Baksa Benedek
Szövetségi kapitány: Horkai György
Edző: Keszthelyi Tibor

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
a 7. helyért: Ausztrália–Oroszország 89 (30, 53, 02, 04)
az 5. helyért: Görögország–Szerbia 1922 (47, 55, 65, 45)

DÖNTŐ
HorvátországMontenegró1613 (22, 75, 24, 52)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik