Férfi vízi ob I: Életem meccse volt! – Cseh Sándor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.28. 20:10
Mint beszámoltunk róla, a Szolnoki Dózsa-Közgép férfi vízilabdacsapata megvédte bajnoki címét, miután az élvonalbeli döntő ötödik felvonásán hazai környezetben két góllal (10–8) győzött a ZF-Eger ellen. A meccs után a két vezetőedző értékelt az M4 Sportnak.

„Két éve mondom, hogy milyen jó csapat az Eger, ezt igazolta a mostani döntőben is – mondta Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője. – Fantasztikus döntő volt, nekem az életem meccse! Nem voltunk a legjobb passzban az elmúlt pár napban, mégis remekül kezdtünk. ”

„Ez a mérkőzés tökéletesen visszaigazolta az elmúlt két évünket. Az Eger és az OSC is meg tudott volna verni minket, ha nem koncentrálunk eléggé. Ezért is nagy dolog, hogy két éve nem kapunk ki. Ez az utolsó találkozó volt az első az elmúlt két évadban, hogy az ellenfél esélyesebb volt, mint mi. Így összességében nagyon kemény munka volt.”

„A Szolnok agresszívebb volt, játékosai jobban alkalmazkodtak a játékvezetéshez – mondta Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője. – Ebben a játékban az is fontos, hogy ki hibázik többet. Mi nagyobb százalékban hoztunk rossz döntéseket. Nem szeretek a szimpatikus vesztes szerepében lenni, nagyon rossz érzés.”Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője. – Fantasztikus döntő volt, nekem az életem meccse! Nem voltunk a legjobb passzban az elmúlt pár napban, mégis remekül kezdtünk. ”

„Ez a mérkőzés tökéletesen visszaigazolta az elmúlt két évünket. Az Eger és az OSC is meg tudott volna verni minket, ha nem koncentrálunk eléggé. Ezért is nagy dolog, hogy két éve nem kapunk ki. Ez az utolsó találkozó volt az első az elmúlt két évadban, hogy az ellenfél esélyesebb volt, mint mi. Így összességében nagyon kemény munka volt.”

„A Szolnok agresszívebb volt, játékosai jobban alkalmazkodtak a játékvezetéshez – mondta Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője. – Ebben a játékban az is fontos, hogy ki hibázik többet. Mi nagyobb százalékban hoztunk rossz döntéseket. Nem szeretek a szimpatikus vesztes szerepében lenni, nagyon rossz érzés.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik