Férfi vízi ob I: 4–0-ról 4–4, aztán egri siker – 5. meccs dönt az aranyról!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.25. 21:21
null
Mitrovics szenzációs teljesítményt nyújtott – kulcsszerepe volt a hazai sikerben (Fotó: Földi D. Attila)
A férfi vízilabda ob I bajnoki döntőjének 4. meccsén a ZF Eger hazai medencében 8–7-re legyőzte a Szolnoki Dózsa-Közgépet, ezzel kiegyenlítette a párharc állását. A bajnoki aranyérem sorsáról a szombati 5. mérkőzés dönt Szolnokon.

A döntő harmadik mérkőzésén Szolnokon nyert 12–9-re az Eger – a Dózsa 733 nap után kapott ki Magyarországon –, és ha egyszer sikerült, miért ne sikerülhetne másodszor is? Legalábbis ezt gondolhatták a hazaiak, de nem csak elméletben játszottak, hanem gyakorlatban is tettek a sikerért – a második negyed közepén a szolnokiak konstatálhatták, itt baj van, nem is kicsi.

A Szolnoknak ugyanis mintha be lett volna deszkázva az egri kapu: Braniszlav Mitrovics pazarul védett, Milan Alekszics és Varga Dénes büntetőjét is hárította, a kapusteljesítményhez felnövő hazai fal és a pontatlan támadó megmozdulások pedig nullán tartották sokáig a vendégeket. Az egriek közben szereztek a góljaikat: Erdélyi Balázs, Szivós Márton, Uros Csucskovics és (ötméteresből) Biros Péter is betalált.

A szolnoki gólcsendet 3:10-zel a második negyed vége előtt Vámos Márton törte meg egy bombagóllal, majd még eggyel közelebb jött a vendégcsapat, 4–2 állt az eredményjelzőn a mérkőzés felénél.

A harmadik negyed első találata a vendégeké volt – Varga Dénes fórból még a bal oldali kapufára lőtt, ám ezt követően jött Alekszics és pontosan célzott –, így jó kezdés ide vagy oda, a Szolnok már az Eger nyakába lihegett. Jócskán feljavult a vendégek védőmunkája (ezzel párhuzamosan fogyott a hazai magabiztosság is), Aaron Younger pedig egy kontrából 4–4-re alakította az állást – most a Dózsa jegyzett egy 4–0-s etapot!

Az egri bénultságot egy pattintással Erdélyi törte meg, de az 5–4-re Varga Dénes felelt, ismét iksz. A kezdeményezéstől azért nem voltak hajlandóak megválni a hazaiak, Hosnyánszky Norbert lőtt egy hatalmas gólt a hosszúba, ráadásul a negyedet záró szolnoki akciók sikertelenül zárultak (Mitrovics megint villant egyet, amikor kellett), így 6–5-ről várták a csapatok az utolsó negyedet.

Kis Gábor gyorsan egyenlített, a Szolnok pedig többször is támadhatott a fordításért, sikertelenül. A játékvezetők finoman fogalmazva sem fújták szét a hajrát, és egy ideig gólcsend honolt, hogy aztán Hárai Balázs megtörje azt egy megúszás után (7–6). Megúszásra megúszás volt a felelet, Varga Dániel két és fél perccel a vége előtt egalizált.

A záró két percet hazai emberfór nyitotta, a kulcsfontosságú szituációkban jól koncentráló Erdélyi be is zúzta a labdát, megint az Eger volt előnyben! A Szolnok is emberelőnyhöz jutott, de a vendégek egy rossz keresztpasszal, majd egy kapu fölé szálló lövéssel megtorpedózták saját fórjukat. Az Egernek ettől kezdve nem kellett sietnie, nem is tette – más kérdés, hogy a Szolnoknak 8–7-nél még volt 39 másodperce egy utolsó támadásra.

A támadást sikerült fórra konvertálni, az előnyt viszont nem sikerült gólra váltani – Mitrovics ismét védett egyet, az Eger 8–7-re győzött, szombaton 5. mérkőzés dönt a bajnoki aranyéremről!

FÉRFI VÍZILABDA OB I
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
ZF-EGER–SZOLNOKI DÓZSA-KÖZGÉP 8–7 (2–0, 2–2, 2–3, 2–2)
Eger, 2200
néző. Vezette: Molnár T., Molnár P.
EGER:
B. MITROVICS – Biros P. 1, Milos Csuk, Angyal, Bedő, Hosnyánszky 1, Zalánki. Csere: Szivós M. 1, Csucskovics 1, HÁRAI 1, Vapenszki, ERDÉLYI 3, Lőrincz
SZOLNOK:
Nagy V. – Varga Dénes 1, VARGA DÁNIEL 1, Gocics, Mezei, Madaras, Jansik D. Csere: KIS G. 1, Younger 1, Vámos 1, M. Alekszics 1, Sz. Mitrovics 1, Fülöp
Gól – emberelőnyből:
9/4, ill. 12/1
Gól ­– kettős emberelőnyből:
1/0, ill. –
Gól – ötméteresből:
1/1, ill. 2/0
Kipontozódott:
Csucskovics (31. p.)
Kiállítva (végleg cserével):
Vámos (15. p.), Hárai (31. p.), Jansik D. (31. p.)
Az egyik fél 3. győzelméig tartó párharc állása: 2–2
MESTERMÉRLEG
DABROWKSI NORBERT, az Eger edzője: –
Hatalmas energiát emésztett fel a Szolnoknál, hogy négygólos hátrányból felzárkózzon. Ha a második meccs után mi voltunk a padlón, most a Szolnok, de bizonyítottuk, mennyire veszélyes, ha a másik nagyon mélyen van... Ott tartunk, ahol a Magyar Kupában tartottunk: egy meccs dönt arról, ki a jobb. Roppant mód élvezem a párharcot.
KOVÁCS ISTVÁN, a Szolnok edzője: – A nulla négyes kezdés kemény volt, de óriási erőfeszítéssel egyenlítettünk. Nem tudtuk azonban a magunk javára fordítani a meccset, mindig az Eger jutott előnyhöz. A végén a páros kiállítás után öt a négy elleni emberelőnyt tudtak belőni a hazaiak, amit ebben az állapotban már nagyon nehéz lett volna kivédekeznünk. Ez a második meccs, hogy döntő fontosságú helyzetekben kimaradnak ötméteresek, ami ilyen szintű csapat ellen, mint az Eger, megengedhetetlen.

5. mérkőzés: május 28., szombat, 18.00, Szolnok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik