Férfi vízi: négy magyar játékos bekerült a világválogatottba

Vágólapra másolva!
2016.12.09. 16:53
Négy magyar vízilabdázó is helyet kapott a férfi világválogatottban, amely december 23-án ünnepélyes keretek között megmérkőzik a két sztárjától, Zsivko Gocicstól és Szlobodan Nikicstől búcsúzó Szerbiával.

A világválogatottba Magyarországról négy olimpiai bajnok, Varga Dániel, Varga Dénes, Kis Gábor és Madaras Norbert került be – számolt be róla a fradi.hu. A Ferencváros hivatalos honlapja megjegyzi, hogy a zöld-fehérek játékosai közül Marko Avramovics és Marko Csuk is meghívót kapott a világ legjobbjai közé, míg Sztefan Mitrovics a szerb válogatott tagjaként ugrik vízbe. Varga Dániel, Varga Dénes, Kis Gábor és Madaras Norbert került be – számolt be róla a fradi.hu. A Ferencváros hivatalos honlapja megjegyzi, hogy a zöld-fehérek játékosai közül Marko Avramovics és Marko Csuk is meghívót kapott a világ legjobbjai közé, míg Sztefan Mitrovics a szerb válogatott tagjaként ugrik vízbe.

„Szívesen vállaltam a felkérést. Két korábbi csapattársam, két világklasszis vonul vissza a szerb válogatottól. Ritka pillanat, hogy ilyen gála keretében búcsúztatják őket. Az este az olimpiai bajnok szerb csapatról és arról a két emberről szól, örülök, hogy a részese lehetek” – mondta Madaras a fradi.hu-nak.

A világválogatott és a szerb nemzeti csapat gálamérkőzése december 23-án lesz Belgrádban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik