Férfi vízi MK: megvan a sorsolás, július 25-én kezdődik a torna

Vágólapra másolva!
2020.07.10. 12:17
A BENU férfi vízilabda Magyar Kupa augusztusi záró eseményén újra vízbe ugrik a Millennium Masters néven ismert gálacsapat – derült ki pénteken a sorsolásnál.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a Duna Arénában rendezett eseményen elmondta, nagyon örülnek neki, hogy újraindul a játék, a korlátozások enyhítését követően az élvonalbeli tagságról döntő KSI–Kanizsa párharcot csaknem négyezren követték figyelemmel a Margitszigeten.

Hegedűs Éva, az MVLSZ társadalmi elnöke bejelentette, hogy „Látható tehetség” néven programot indít a szervezet, melynek keretében a szurkolók kiválaszthatják a Magyar Kupában szerepelt legjobb 23 éven aluli férfi és női játékost, akik fejenként 250 ezer forintos jutalomban részesülnek.

A férfiaknál a kalapok elkészítésénél a 2018–2019-es bajnoki eredményeket vették figyelembe.
A sorozat első körében, a július 25–26-i hétvégén négy helyszínen, Budapesten, Kaposváron, Tatabányán és Szegeden játszanak körmérkőzéseket a négy csoport csapatai. Az itt megszerezett eredményeket az együttesek továbbviszik magukkal a második körbe, s augusztus 1–2-án újra négy négyes csoportban – kék, fehér, piros és zöld – küzdenek majd. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy első, egy második, egy harmadik és egy negyedik helyezett kerül.

A harmadik forduló (augusztus 8–9.) csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik: az I csoportban a „színes” csoportok 1–2. helyezettjei szerepelnek, míg a II-esben a 3–4. helyezettek. Ebben a szakaszban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, akik korábban összecsaptak.

A negyedik forduló (augusztus 15–16.) az egész torna utolsó szakasza, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak.

A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021–2022-es kiírásában.

A július 27-én rajtoló női Magyar Kupa két csoportját már korábban beosztották a 2019–20-as idény őszi szezonjának végeredménye alapján.Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke a Duna Arénában rendezett eseményen elmondta, nagyon örülnek neki, hogy újraindul a játék, a korlátozások enyhítését követően az élvonalbeli tagságról döntő KSI–Kanizsa párharcot csaknem négyezren követték figyelemmel a Margitszigeten.

Hegedűs Éva, az MVLSZ társadalmi elnöke bejelentette, hogy „Látható tehetség” néven programot indít a szervezet, melynek keretében a szurkolók kiválaszthatják a Magyar Kupában szerepelt legjobb 23 éven aluli férfi és női játékost, akik fejenként 250 ezer forintos jutalomban részesülnek.

A férfiaknál a kalapok elkészítésénél a 2018–2019-es bajnoki eredményeket vették figyelembe.
A sorozat első körében, a július 25–26-i hétvégén négy helyszínen, Budapesten, Kaposváron, Tatabányán és Szegeden játszanak körmérkőzéseket a négy csoport csapatai. Az itt megszerezett eredményeket az együttesek továbbviszik magukkal a második körbe, s augusztus 1–2-án újra négy négyes csoportban – kék, fehér, piros és zöld – küzdenek majd. Ezekbe a kvartettekbe az első körből egy első, egy második, egy harmadik és egy negyedik helyezett kerül.

A harmadik forduló (augusztus 8–9.) csoportbesorolása szintén az előző fázis eredményei alapján történik: az I csoportban a „színes” csoportok 1–2. helyezettjei szerepelnek, míg a II-esben a 3–4. helyezettek. Ebben a szakaszban azok a csapatok már nem találkoznak egymással, akik korábban összecsaptak.

A negyedik forduló (augusztus 15–16.) az egész torna utolsó szakasza, amelyben a csapatok az I. és II. csoportban elért helyezéseik alapján helyosztó mérkőzéseket játszanak.

A Magyar Kupa győztese indulhat az Eurokupa 2021–2022-es kiírásában.

A július 27-én rajtoló női Magyar Kupa két csoportját már korábban beosztották a 2019–20-as idény őszi szezonjának végeredménye alapján.

A BENU FÉRFI MAGYAR KUPA CSOPORTJAI
A-CSOPORT (SZEGED)
OSC, Debrecen, Metalcom-Szentes, Szeged
B-CSOPORT (KAPOSVÁR)
Szolnoki Dózsa, BVSC-Zugló, UVSE, Kaposvári VK
C-CSOPORT (MARGITSZIGET)
FTC-Telekom Waterpolo, PannErgy-Miskolci VLC, PVSK-Mecsek Füszért, KSI SE
D-CSOPORT(TATABÁNYA)
Eger, Budapesti Honvéd SE, Tatabánya, A-Híd VasasPlaket

A BENU NŐI MAGYAR KUPA CSOPORTJAI
A-CSOPORT

UVSE, FTC, Eger, Szentes, Tatabánya
B-CSOPORT
Dunaújváros, BVSC, III. ker. TVE, Szeged, Honvéd

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik