Férfi vízi: kibrusztolt siker, hárommal vertük a románokat

R. E. B.R. E. B.
Vágólapra másolva!
2018.02.16. 21:57
A magyar férfi vízilabda-válogatott 10–7-re legyőzte Romániát a kecskeméti Európa-kupa-selejtező második fordulójában.
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Koncz György)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotók: Koncz György)

 

Egész jelentős szurkolótábora támadt péntek estére – Grúziának. A magyar–román csata előtt ugyanis Spanyolország mérkőzött meg a grúzokkal, akik a nyilvánvaló tudáskülönbség ellenére szépen tartották magukat a jóval esélyesebb ibériaiak ellen – csak emlékeztetőül, a magyarok bezzeg a negyedik negyedben már valamelyest kiengedve verték őket 16–5-re –, a nézők pedig értékelték az esélytelenebb csapat minden szép megmozdulását. Igaz, néhány gyerkőc olykor inkább egymás játékos gyepálására használta az ilyen mérkőzéseken hagyományos kiosztogatott hangos szurkolást segítő rudakat.

„MÉG NEM VAGYUNK TOPFORMÁBAN”

Vámos Márton, a magyar válogatott átlövője: – A román csapatot a franciák elleni lendület vitte, mi pedig belealudtunk, és csak a végére ébredtünk, ennek tudható be a kicsit szorosabb eredmény. Hasznos, hogy ilyen helyzetben is teszteltük magunkat, egyébként még nem vagyunk topformában. Február közepén nem is kell, majd májusban, meg júliusban kell a legjobbunkat hozni. Elfogadható mérkőzés volt. Akadtak persze hibák, azok mindig is lesznek, de tényleg nagyon fiatalok vagyunk. Kicsit zabolátlan a csapat, viszont ha sokat játszunk együtt, nagyon stabillá válhatunk.”

Erdélyi Balázs, a magyar válogatott szélsője: – Jól kezdtek a románok, de aztán visszajöttünk a mérkőzésbe, viszont nem igazán működtek azok az elemek, amiket megbeszéltünk. A harmadik-negyedik negyedben kezdtük el játszani, amit addig szerettünk volna, de még bőven van hova javulni, fejlődni. Nem feltétlen baj egyébként, hogy így alakult, hiszen bármikor megtörténhet, hogy rosszul kezdjük a meccset, szerencse, hogy most történt így, olyan együttes ellen, amelynél erősebbek vagyunk.”

Szóval, melegített a közönség, s melegített a hátsó kismedencében a magyar válogatott is, amelyre Románia várt a Volvo által támogatott Európa-kupa-selejtező második játéknapján. A két együttes tavaly a Benu-kupán találkozott, akkor Märcz Tamás szövetségi kapitány tanítványai magabiztosan, 15–9-re nyertek, s bár azóta jócskán átalakult az együttes, nem volt okunk az akkoritól eltérő forgatókönyvet elképzelni

Mondjuk az első negyed, és különösen az első járom perc alapján szárnyalhatott az ellenfél fantáziája, hiszen az előző nap a franciák legyőzéséből négy góllal részt vállaló Tiberiu Negrean 17 másodperc alatt mattolta Nagy Viktort, majd a románok bevertek még két szépen kidolgozott helyzetet, így egyrészt valamelyest elcsendesítették az uszodát, másrészt időkérésre késztették Märcz kapitányt. Angyal Dániel bepofozott egy fórt, aztán Jansik Szilárd is megmutatta, miért számítanak rá immár rendszeresen a válogatottban, de a negyed még így is 42-es hátránnyal zárult. A második felvonásban közelebb zárkózott – a tizenöt fős keretből ezúttal Bátori Bencét és Bedő Krisztiánt nélkülöző – a magyar csapat, ám a helyenként kapkodó játék és idő előtt ellőtt helyzetek miatt nem sikerült az egyenlítés.

Vártuk, vártuk, mikor törik meg a jég, Nagy Viktor is egyre türelmetlenebbül irányította a védekezést, de lám, jött az áttörés. Erdélyi Balázs és Manhercz Krisztián gólja után az újabb Erdélyi-találat –a mérkőzésen először – a magyar vezetést jelentette. Érezhető volt, csak egyszer kell kézbe venni a gyeplőt, aztán már nem csúszik ki onnan.

Így is lett. Vámos Márton előnyt, Manhercz ötméterest értékesített, a válogatott pedig a fejlődés szempontjából kifejezetten hasznos mérkőzést nyert meg 10–7-re.

Szombaton este következik a legjelentősebb fokmérő, hiszen az egy hónapja és egy napja Hódmezővásárhelyen, világliga-mérkőzésen 9–8-re legyőzött Spanyolország lesz az ellenfél, amely szombaton aznapi második meccsét játssza a magyarok ellen.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–ROMÁNIA 10–7 (2–4, 2–1, 3–1, 3–1)
Kecskemét, 400
néző. V: Bianco (Olaszország), Haentschel (német)
MAGYARORSZÁG: Nagy V. – Jansik D., MANHERCZ K. 3, ERDÉLYI 3, Mezei, VÁMOS 2, Zalánki. Csere: Salamon, Kovács Gergő, Német, Jansik Sz. 1, Angyal 1. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás
ROMÁNIA: Tic – Ghiban, Negrean 1, Georgescu, RADU 3, Cretu, Fulea 1. Csere: Szabó I. 1, Chioveanu 1, Oanta, Gergelyfy, Vancsik. Szövetségi kapitány: Dejan Sztanojevics
Gól – emberelőnyből: 12/6, ill. 9/2
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. –
Kipontozódott: Fulea (26.), Jansik Sz. (28.), Oanta (32.)
MESTERMÉRLEG
Märcz Tamás:
– Az elején nem hittük el, hogy a románok tőlünk is tudnak úgy labdát lopni, ahogyan a franciáktól, másrészt nem úgy támadtunk, mint megbeszéltünk. Talán sokáig is vártam az első időkéréssel, mert már az felbosszantott, ahogyan az első támadásunkkor elvették tőlünk a labdát. Jó kis román csapat ez, gratuláltam is a kollégának, nem érdemtelenül tartotta velünk a lépést, sőt járt előttünk. Ilyen meccsekre van szükségünk, már csak azért is, hogy lássam, kiélezett helyzetben ki hogyan teljesít. Értékes a győzelem, amelyet ki kellett kaparni.
Dejan Sztanojevics: – Először is hadd mondjam el, nagyon szeretek Magyarországon játszani, hiszen a közönség szurkolása és a sportág színvonala mindig elbővül. A világ legjobb csapatainak egyikével mérkőztünk, és próbáltunk vele pariban lenni, amíg lehet. A játékunk sok elemével elégedett vagyok, s bár sosem jó kikapni, ez vállalható vereség.

A nap másik mérkőzésén
Grúzia–Spanyolország 5–11

Franciaország szabadnapos.

A MIEINK TOVÁBBI PROGRAMJA
Szombat, 20.00: Magyarország–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
Vasárnap, 11.30: Magyarország–Franciaország

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország 2 2 26–12 +14 6
2. Spanyolország 1 1 11–5 +6 3
3. Románia 2 1 1 14–14 0 3
4. Franciaország 1 1 4–7 –3 0
5. Grúzia 2 2 10–27 –17 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik