Férfi vízi: Hosnyánszky-, majd Vámos-bomba után biztos siker

Vágólapra másolva!
2015.07.22. 18:53
Győzelemmel fejezte be világbajnoki felkészülését a kazanyi világbajnokságra címvédőként utazó magyar férfi vízilabda-válogatott: Benedek Tibor legénysége 18–11-re diadalmaskodott a Magyarországon edzőtáborozó japán csapat felett a margitszigeti Hajós Uszodában.

Mintegy kétezer néző előtt a vendégek szereztek vezetést, de gyorsan fordított a magyar válogatott Bedő Krisztián és Varga Dénes révén (2–1). A japánok 2–2-re és 3–3-ra is egyenlíteni tudtak, de Erdélyi Balázs látványos ívelése után Hosnyánszky Norbert bombájával 4–3-as hazai vezetéssel zárult az első nyolc perc.

A második negyed Hárai Balázs találatával indult, majd Bedő alakította 6–3-ra az állást. 6–4 után Szivós Márton és a csapatkapitány Varga Dániel hatalmas bombája is a hálóban landolt (8–4). 8–5-öt követően Vámos Márton szerzett szemfüles gólt, utána pedig Varga Dániel lőtt a bal felső sarokba (10–5).

Vámos büntetőjével rajtolt a harmadik játékrész, majd Erdélyi és Hárai módosított az eredményen (13–5). Egy japán találat után Szivós fejezett be egy látványos támadást, de a vendégeknek még maradt idejük a szépítésre.

Az utolsó negyedet egy hatásos Vámos-bomba vezette be, a 15–8-ra pedig Hosnyánszky felelt (16–8). A kilencedik japán gólt hazai részről Varga Dánielt ötméteresből elért találata követte. A vendégek két lefordulásból javítottak az összképen (17–11), a végszót azonban Erdélyi mondta ki, aki közelről beállította a 18–11-es végeredményt.

Könnyed játékkal, szép akciókat vezetve nyerte meg a szerdai meccset a magyar válogatott. A csapat szombaton utazik a vb helyszínére, az oroszországi Kazanyba, ahol hétfőn a kazahokkal játssza első mérkőzését csoportjában, majd az argentinokkal és a dél-afrikaiakkal is találkozik.

FÉRFI VÍZILABDA, FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Japán 18–11 (4–3, 6–2, 4–2, 4–4)
A magyar gólszerzők: Erdélyi, Varga Dá., Vámos 3-3, Hosnyánszky, Bedő, Szivós, Hárai 2-2, Varga Dé. 1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik