Férfi vízi Európa-kupa: „Jók az FTC esélyei a döntőben”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.19. 20:14
Jók a Ferencváros esélyei a román Digi Oradea ellen az április végén-május elején rendezendő, két mérkőzésből álló férfi vízilabda Európa-kupa-döntőben – mondta a zöld-fehérek vezetőedzője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Varga Zsolt szerint a román csapat kissé „fekete lónak” számít.

„Nagyon jól játszanak, jól összeszokott társaságról van szó” – fűzte hozzá, kiemelve, az FTC ugyanazzal az alázattal és felkészüléssel áll neki a finálénak, ahogy a montenegrói Jadran Carine elleni elődöntőnek is. Jelezte: örülne, ha Nagyváradon kezdenének.

Hangsúlyozta, a döntőbe jutás fontos mérföldkő a csapatnak, az elmúlt öt év befektetett munkájának visszaigazolása ez az eredmény. Nem juthattak volna eddig, ha „az elnök, illetve a klub nem biztosította volna ezt a támogatást a csapatnak”, (...) „az a legfontosabb, hogy hittek bennünk és keményen dolgoztunk”.

Varga Zsolt kiemelte: százszázalékosan hitt benne, hogy le tudják győzni a montenegrói együttest. Könnyebben is alakulhatott volna a mérkőzés, látva az elején kihagyott helyzeteket – tette hozzá.

Elmondta: nagyon sokat elemezték a Jadran Carine játékát, és úgy érzi, jól sikerült felkészülni ellenük. Kitért arra is: „mostanában túl sokszor kaptunk ki Montenegrótól”, ezért adott egy kis plusz motivációt is, hogy legalább klubszinten visszavághassanak nekik. Gyorsan, pontosan, hátul nagyon stabilan játszanak – jellemezte az ellenfelet.

A Ferencváros az elődöntő szombati visszavágóján 6–4-re legyőzte a Jadran Carine együttesét, így 17–16-os összesítéssel jutott a fináléba. Az FTC húsz év elteltével játszhat ismét döntőt ebben a sorozatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik