Férfi vízilabda BL: parádésan védekezett, továbbjutott az OSC

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.09.14. 21:23
null
A pénteki után a szombati meccset is magabiztosan hozta az OSC (Fotó: Török Attila)
Az OSC második mérkőzésén is magabiztosan győzött, így biztosan ott lesz a Bajnokok Ligája-selejtezősorozat harmadik fordulójában.

 

Ahogy végignéztünk a Szintyez Kazany játékosain, azt is hihettük, hogy az A-Híd OSC Újbuda a másik orosz csapat, Dinamo Moszkva ellen játszik a Bajnokok Ligája selejtezőtornájának második napján, holott a moszkvaiak csak vasárnap ugranak medencébe az újbudaiak ellen. A magyarázat annyi volt, hogy az anyagi gondokkal küszködő, és a nyáron teljesen széteső fővárosi csapatból többen Kazanyba igazoltak – hogy jól tették, azt a két orosz csapat egymás elleni meccse is bizonyította, amit a kazanyiak nyertek meg 14–11-re.

Erősödés ide vagy oda, az OSC így is favoritnak számított, amit az 5–1-re megnyert első negyeddel nyomatékosított is. A tetszetősen és lendületesen pólózó újbudaiak ezt megtoldották kettővel, a hatgólos előny birtokában azonban kissé megtört a lendületük. Az oroszok az álmoskás játékot kihasználva a térfélcsere után 8–5-re felzárkóztak, nem is tetszett a hazaik edzőjének, Vad Lajosnak, ami ekkor zajlott a medencében. Gyorsan időt kért, és gesztikulálása alapján egészen biztosan nem arra biztatta a játékosait, hogy abban a szellemben folytassák a vízilabdázást, mint az előző percekben. Erdélyi Balázs emberelőnyből lőtt góljával azonban gyorsan lehűtötte a kedélyeket.

NINCS MEGÁLLÁS

Kovács Gergő, az OSC szélsője:
„Az előző napi, felkészülésnek beillő mérkőzés mindenképpen segítette a csapatot. Nagyon jól kezdtünk, sikerült ellépnünk az ellenfelünktől, de a harmadik negyedben ismét jött az a kis rendszerhiba, ami az előző idényben is előfordult néhányszor. Jól reagáltunk rá, de ezt még ki kell küszöbölnünk. Nem állunk meg, van még egy mérkőzésünk, természetesen azt is szeretnénk megnyerni.”

Az utolsó negyedet így megnyugtató, négygólos előnnyel kezdte az OSC, amit Andrija Prlainovics ötméteresből gyorsan ötgólosra növelt. Ez kissé kedvét is szegte az oroszoknak, akik hiába melóztak nagyot a harmadik negyedben, még lőtávolon belülre sem tudtak kerülni az erőfeszítéseikkel. Az újbudaiak pedig visszataláltak ahhoz a játékhoz, ami a találkozó első felében jellemezte őket, így aztán egyre tovább nyílt az olló. A védekezés ráadásul végig feszes volt, az oroszok szinte csak emberelőnyből voltak veszélyesek a kapura.

Az OSC kissé hullámzó játékkal is magabiztosan, 14–6-ra győzött, ezzel egészen biztosan továbbjutott a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe, vasárnap pedig a csoportelsőséget is bebiztosíthatja – bár az még csak matematikailag nincs meg.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Selejtező, 2. forduló (Budapest)
A-HÍD OSC ÚJBUDA–SZINTYEZ KAZANY (orosz) 14–6 (5–1, 2–1, 2–3, 5–1)
Nyéki uszoda, 200 néző. V: Gomez (spanyol), Schwartz (izraeli)
OSC: B. MITROVICS – PRLAINOVICS 4, Manhercz K., KOVÁCS GERGŐ 2, Hárai 1, DRASKO BRGULJAN 3, Randjelovics 1. Csere: Erdélyi 2, Seman, Bundschuh, Burián 1, Tóth M. Edző: Vad Lajos
KAZANY:
Antonov – Latyipov, RIZSOV-ALJENYICSEV 3, ANDRJUKOV 2, Liszunov, Lazarev, Krasznov. Csere: Vasziljev 1, Ogyincev, E. Zinnurov, Gyerevjankin, Mironov. Edző: Alekszandr Jerisov
Gól – emberelőnyből: 13/7, ill. 11/4
Gól – ötméteresből:
3/2, ill. –
Kipontozódott:
Mironov (21. p.), Ogyincev (28. p.), Randjelovics (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Vad Lajos:
– Szinte végig jól játszottunk, ugyan volt egy kis hullámvölgyünk a harmadik negyedben, de utána ismét visszataláltunk a helyes útra. Braniszlav Mitrovics fantasztikusan védett, az egész csapat alázattal küzdött, és a hat kapott gól szerintem önmagáért beszél, pláne egy ilyen, jó játékosokból álló ellenféllel szemben.
Alekszandr Jerisov:
– Jó kis mérkőzést játszottunk, de magunkhoz képest túl rosszul lőttünk, és nem bírtunk mit kezdeni az OSC bemozgó játékosaival, így aztán rengeteg kiállítást ítéltek ellenünk. Az ellenfél pedig ki is használta az emberelőnyeit, így aztán nem volt esélyünk szorosabb eredményt elérni. Ennek ellenére is bízunk a továbbjutásban.

További eredmény
Dinamo Moszkva (orosz)–OSC Potsdam (német) 17–9
A vasárnapi program
10.45:
Potsdam–Kazany
12.30: OSC–D. Moszkva

A D-csoport állása: 1. OSC 6 pont, 2. D. Moszkva 3 (28–23), 3. Kazany 3 (20–25), 4. Potsdam 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik