Férfi vízi BL: a Pro Recco simán megverte az Egert a bronzmeccsen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.27. 16:25
null
A Pro Recco simán verte az Egert a bronzmeccsen (Fotó: Török Attila)
Az olasz Pro Recco végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligája harmadik helyén, mivel a budapesti hatos döntőjének helyosztóján 15–6-ra kiütötte az Egert.

 

 

Az olasz csapat mind a tíz meccsét megnyerte a csoportkör során, de az ott kétszer is könnyedén elintézett Jug pénteken megviccelte a Pro Reccót.

A csoportkörben az Eger sem járt sokkal jobban, otthon négy, idegenben öt góllal kapott ki az olasz csapattól, amely már a meccs elején jelezte, nem ismétlődik meg a tegnapi blama.

A magyar együttes csak az első negyed utolsó percében, Milos Csuk büntetőjével törte meg a jeget, addigra pedig Matteo Aicardiék már háromszor is eredményesek voltak (1–3).

A játék képe a folytatásban sem változott, Alekszander Ivovics második találatával már 6–1-re vezetett a Pro Recco, majd Erdélyi Balázs harmadik negyed eleji találata (4–8) után egy 5–0-s szériát mutattak be Francesco Di Fulvióék (4–13).

A Pro Recco végül 15–6-ra nyert, és a harmadik helyen végzett a sorozatban.

„Az első pillanattól kezdve látszott, hogy a Recco ma más sebességgel vízilabdázik. Más dimenzióban pólózott, nem tudtunk vele mit kezdeni – értékelt az M4 Sporton Dabrowski Norbert. – Nyerni jöttünk ide, sajnálom a szurkolóinkat és a játékosaimat is, hogy csak az első napon tudtunk győzni, mert nagyon sokat dolgoztunk egész évben. Rettentő volt nézni, hogy a játékosaim feje benne van a guillotine-ban.”

„Bár a Pro Recco nem jutott döntőbe, azt hiszem, bebizonyította, hogy a világ legerősebbjei közé tartozik játékosállományát tekintve. Ezért lett ekkora a különbség a két csapat között” – mondta az MTI-nek Angyal Dániel.

„Fizikálisan felülmúltak minket. A meccs előtt sem mi voltunk az esélyesek, a második negyedtől pedig nem működött a védekezésünk sem – vélekedett Hosnyánszky Norbert. – A közönség miatt sajnálom, hogy így alakult, bár a negyedik hellyel sem kell szégyenkeznünk.”

„Sok közünk nem volt a meccshez – szögezte le Decker Ádám, majd hozzátette, talán az első negyedben voltak képesek tartani magukat az előzetes tervekhez. – Ha akkor előnyt tudunk kiharcolni, esetleg lehetett volna keresnivalónk, mert eléggé maguk alatt voltak a tegnapi vereség után, nekünk pedig nagyon szép lett volna a bronzérem. De végül ők léptek el, és sajnos nagy különbséggel nyertek.”

VÍZILABDA
FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
HATOS DÖNTŐ (DUNA ARÉNA)
A 3. HELYÉRT
Eger–Pro Recco 6–15
(1–3, 1–4, 2–3, 2–5)
Duna Aréna, 8000 néző. V: Buch (spanyol), Naumov (orosz)
RECCO:
Tempesti – DI FULVIO 4, SUKNO 2, IVOVICS 4, D. Pijetlovics, F. Filipovics 2, Fondelli
Csere: Bodegas 1, Figlioli 1, D. Molina, Aicardi 1
Edző: Vladimir Vujaszinovics
EGER: B. Mitrovics – Kovács Gergő, Milos Csuk 1, Hosnyánszky 1, Hárai, VAPENSZKI 2, Csucskovics 1
Csere: Csiszár (kapus), Bedő, Decker Á., Erdélyi 1, Angyal, Lőrincz
Edző: Dabrowski Norbert
Gól – emberelőnyből: 6/0, ill. 9/3
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Vladimir Vujaszinovics: – Ez a csapatunk igazi arca, de az elődöntőben volt egy rossz meccsünk – ilyen a sport. Azon kell dolgoznunk, hogy jövőre ez a nyomás ne roppantson össze annyira a jó játékosokat, mint a mieinket.
Dabrowski Norbert: – Rossz érzés ilyen emóciókkal, feszültséggel teli mérkőzéssel zárni. Nagyon nagy különbség volt a két csapat között, játszott velünk a Recco mint macska az egérrel. A második-harmadik percben, amikor elkezdett nagy sebességen játszani, látszott, hogy nem lesz esélyünk, és ilyenkor nagyon hosszú egy meccs. Olyan Recco ellen játszottuk a harmadik mérkőzésünket, amely nem csalódott volt, hanem dühös, látszott, hogy nem fog megállni, ha húsz góllal tud megverni minket, annyival fog, és ebből rettentő hosszú és kínos mérkőzés lett. Szomorú volt nézni játékosaim fejét a guillotine alatt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik