Férfi vízi BL: a mezőny és a döntő létszámát is növelik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 19:58
Az Európai Úszószövetség (LEN) csütörtöki sajtóközleménye szerint a szeptember elején kezdődő idényben már 16 együttes szerepel a férfi vízilabda Bajnok Ligája főtábláján.

A csapatok fele továbbjut a döntő tornára – vagyis Final Six helyett Final 8 lesz az elnevezése –, amelynek a Pro Recco rendezésében Genova ad otthont 2018. június 6. és 9., vagy 7. és 9. között.

A LEN indoklása szerint kiegyensúlyozottabb teljesítményre lesznek képesek a fináléban, mivel minden résztvevőnek ugyanannyi mérkőzést kell játszania. A hatos döntőben a főtábla két csoportgyőztese közvetlenül az elődöntőbe jutott.

„Ezzel a bővítéssel a Bajnokok Ligája még több vízilabda-rajongót érhet el, és nemcsak kontinensünkön, hiszen nagy érdeklődést tapasztaltunk az amerikaiak részéről is. Büszkék vagyunk rá, hogy a legmagasabb szintű vízilabda-klubsorozatunk minden területen egyre jobban teljesít. A BL egy márkává vált, nagyon népszerű, de néhány dologban, például a promóción és a televíziós közvetítés minőségén még szeretnénk javítani” – nyilatkozta Marco Birri, a LEN operatív igazgatója.

A magyar színeket a címvédő Szolnok, valamint a legutóbb negyedik Eger és az OSC képviseli a BL-ben.

A férfi Bajnokok Ligája 2017–2018-as idényének menetrendje
1. selejtezőkör: szeptember 15–17.
2. selejtezőkör: szeptember 29 – október 1.
3. selejtezőkör: október 14–18.
Csoportkör (14 forduló): október 25 – 2018. május 9.
Nyolcas döntő: 2018. június 6–9. vagy 7–9.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik