Férfi vízi: „Biztos vagyok benne, hogy megnyerjük az Ek-t”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 16:01
Az Európa-kupa visszavágójára készülő Ferencváros férfi vízilabdacsapatának két játékosa, Vogel Soma és Katonás Gergő a közelgő szerdai mérkőzésről beszélt a hazai szövetség hivatalos oldalának.

Percek alatt elfogytak a rendelkezésre álló jegyek az FTC-PQS–Nagyvárad Európa-kupa-döntő visszavágójára, s gyanítjuk, akkor sem tartott volna sokáig a jegyárusítás, ha sokkal többen férnének be a népligeti uszodába, hiszen szerdán 19 év után lehet újra nemzetközi kupagyőztes a Ferencváros.

„Eszembe jutott már, hogy kupagyőztes lehetek, azonban ezt még nem lehet kijelenteni, még akkor sem, ha a legnagyobb lépést már megtettük a nagyváradi hatgólos győzelemmel – mondta a zöld-fehérek hétfői sajtónyilvános edzése után Vogel Soma, az FTC kapusa a waterpolo.hu-nak. – Oda kell figyelnünk, biztos vagyok benne, hogy nekünk esik az ellenfél és kockáztatni fognak a siker érdekében.”

A gyakorlásról egyébként hiányzott az első meccsen jól teljesítő Pohl Zoltán, a fiatal bekk beteg, s egyelőre kérdéses, hogy szerdán bevethető állapotban lesz-e. A többiek viszont ott voltak a gyakorláson, a vállsérüléssel küzdő Varga Dániel, illetve a három hete kézsérülést szenvedő Sztefan Mitrovics is. No meg Katonás Gergő, aki 37 évesen is elnyűhetetlen, és ha szerdán sikerrel jár a csapat, akkor harmadszor ünnepelhet Európa-kupa/LEN-kupa-győzelmet.

„Biztos vagyok benne, hogy megnyerjük az Európa-kupát – hangsúlyozta Katonás Gergő, aki 1997-ben és 1999-ben az Újpesttel nyert LEN-kupát, az első évben éppen a Fradi ellenében. – Természetesen a meccset is szeretnénk megnyerni, bár ha kikapunk és kupát nyerünk az se rossz, de persze úgy készülünk, hogy szerdán is nyerjünk. Fegyelmezett játékra, kőkemény védekezésre lesz szükség. A kinti meccsen mindössze egy akciógólt kaptunk, egyszer hagyott ki a figyelmünk, ha tartjuk magunkat a megbeszéltekhez, akkor nem lehet gond.”

Mint írtuk, a Ferencváros 19 esztendő elteltével emelhet magasba európai kupatrófeát azután, hogy 1998-ban a KEK-ben diadalmaskodott. Egy évvel korábban, az Európa-kupa elődjének számító LEN-kupa döntőjében alulmaradt az Újpesttel szemben.

Magyar csapat az elmúlt években nem jutott fináléba a nemzetközi porondon. A Honvéd 2004-es Euroliga-győzelme és a Szeged 2009-es LEN-kupa-sikere óta az európai kupákban nem szerzett trófeát magyar együttes.

FÉRFI VÍZILABDA EURÓPA-KUPA
DÖNTŐ, 2.
MÉRKŐZÉS
18.00: FTC-PQS–Nagyvárad (Tv: DIGI Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik