Bíró: Az eleje miatt nem biztos, hogy győzelmet érdemeltünk volna

ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Barcelona)ROSKA EMESE BOGLÁRKA (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2018.07.25. 20:05
Bíró Attila szerint a magyar női vízilabda-válogatott a mérkőzés elejét rontotta el a hollandok elleni Európa-bajnoki elődöntőben. A szövetségi kapitány az eltiltása miatt a lelátóról nézte a 8–7-es holland győzelemmel záruló találkozót.
Bíró Attila csak a mérkőzés előtt és után találkozhatott a játékosaival (Fotó: Kovács Anikó)
Bíró Attila csak a mérkőzés előtt és után találkozhatott a játékosaival (Fotó: Kovács Anikó)

 

 

– Milyen volt kívülről nézni a mérkőzést?
– Szörnyű volt fentről, tehetetlenül figyelni, de ugyanakkor sajnos lehetett látni a hibáinkat – válaszolta Bíró Attila a magyar újságíróknak. – Az első félidőben gyakorlatilag kihasználatlanul hagytuk azt a három-négy helyzetet, amelyet megkaptunk és amelyért megdolgoztunk. Ez volt a döntő: ha nem mennek el két-három góllal, és mi vezetünk, akkor ez a csapat nem ver meg minket soha az életben. A végén erőlködtünk, visszajöttünk a meccsbe, volt egy-két furcsaság, de igazából az eleje miatt nem biztos, hogy győzelmet érdemeltünk volna.

– Mennyit sikerül megvalósítani a játékosoknak a megbeszéltekből?
– Nagyon sok mindent nem sikerült. Voltak olyan emberek kiosztva, akik gólt lőttek, pedig nem lett volna a szabad nekik, illetve a támadásainkban előfordultak olyan hibák, amelyeket megbeszéltünk, hogy ne legyenek. Fentről sajnos nagyon jól lehetett látni, mik voltak azok a szituációk, amelyeket nem használtunk ki, támadásban, emberelőnyben, egyenlő létszámnál. Ez volt a kulcs.

– Reális a sok, a csapatnak fújt kontra?
– Szerintem nem, de mikor keresztbefúj a német bíró, aki nem is a támadó-játékvezető, három kettes megúszásban, azzal nem lehet mit kezdeni.

– A bronz még így is nagy eredmény lehet az átalakult csapatnak.
– Egyértelműen, ám sokkal több kell érte. Éremért jöttünk, és bíztam benne, hogy ma meg tudjuk szerezni, de ha nem, akkor pénteken.

BÜSZKÉK LEHETÜNK A CSAPATRA

– Friss még a seb. Hogy látta a mérkőzést?
Számítottunk arra, hogy ez fog történni a hollandok játékában – válaszolta Tóth László, a női válogatott másodedzője. – Ez a fajta szoros emberfogás egész évben nem ízlett nekünk valamiért. Ők voltak a kezdeményezőbbek a mérkőzés elején, és sajnos csak futottunk az eredmény után. A lányok hatalmasat küzdöttek, majdnem sikerült a végén az egyenlítés. Úgy érzem, a kulcsszituációkban, amikor egészen közel kerülhettünk volna hozzájuk, rendre hibáztunk, és ez rengeteg energiát emésztett fel a végjátékra. Megbeszélt volt az utolsó akciónk, ki is játszottuk, de sajnos kapufára ment. Összességében a hollandok domináltak a meccsen. Mindent megtettek a lányok, nagyon büszke vagyok rájuk.

– Görcsösség érződött a kulcspillanatokban?
Nem hiszem, nem láttam azt, hogy valaki megilletődött lett volna. Apró figyelmetlenségek mutatkoztak meg, amelyek abszolút előfordulnak ilyen szintű találkozón, ebből most rosszul jöttünk ki. Talán a harmadik negyedben történt, hogy a hollandok egymás után két gólt lőttek, és nekünk is lett volna rá lehetőségünk, azonban elpasszoltuk.

– Hiányzott a rutin?
– Biztos, meg a fiatalság bolondság, de azért egy elődöntő ilyen szituációkból áll össze. Továbbra is, nem azt láttam, hogy megijedtek volna, hanem mert egyszerűen így alakult. És ez két nagyon különböző dolog. Büszke lehet mindenki a csapatra, tisztességes küzdelemben maradtunk alul.

– A kollégákkal többször is méltatlankodtunk a kontrák számán, a medence partján hogyan látta a fújásokat?
Azt éreztem, hogy sok kontrát ítélnek ellenünk, ám ezzel nem lehet mit kezdeni. Lehet fújni kontrákat, de ennyiszer? Mi vagyunk ennyire kontrásak? Említhetnék a végéről a másik oldalról hasonló helyzetet, amelyben nem érkezett ítélet, de ez ilyen, meg kell tanulni kevesebb kontrával játszani, és akkor jobban fog működni.

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, BARCELONA
ELŐDÖNTŐ

HOLLANDIA–MAGYARORSZÁG 8–7 (2–1, 3–3, 2–1, 1–2)
Barcelona,
1500 néző. V: Mauss (német), Peris (horvát)
HOLLANDIA: AARTS – Megens 2, VAN DER SLOOT 2, Koolhaas 1, SEVENICH 1, D. Genee, Stomphorst 1. Csere: Rogge 1, Sleeking, Wolves, Joustra, Voorvelt. Szövetségi kapitány: Arno Havenga
MAGYARORSZÁG: GANGL – Keszthelyi 1, Szilágyi, Szücs 1, Parkes 1, ILLÉS 2, Leimeter 1. Csere: Gurisatti 1, Csabai, Gyöngyössy, Horváth B., Garda. Másodedző: Tóth László
Gól – emberelőnyből: 10/5, ill. 10/4
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Szücs (29. p.)
MESTERMÉRLEG
Arno Havenga:
– Nagyon jó mérkőzést játszottunk, különösen a védekezés működött. Nagyon szoros meccs volt, de a legjobb hat csapat között általában az. Intenzív mérkőzés volt, ám azt gondolom, győzelmet érdemeltünk.

A MÁSIK ELŐDÖNTŐBEN
Görögország–Spanyolország 11–9 (1–1, 4–1, 4–4, 2–3)

A PÉNTEKI PROGRAM
A 7. helyért: Németország–Franciaország 16.45
Az 5. helyért: Olaszország–Oroszország 18.15
Bronzmérkőzés: MAGYARORSZÁG–Spanyolország 20.30
Döntő: Hollandia–Görögország 22.15

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik