Az OSC-jelenség – Malonyai Péter publicisztikája

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2020.05.05. 22:35

Fordulat az OSC-pólósok történetében: együtt marad(hat) a csapat. Főszponzor ment, a hírek szerint főszponzor jöhet, s az új szakmai stáb összetétele garancia arra, hogy vízben labdázó honfitársaimnak megéri a klub színeiben játszaniuk. Varga Dániel, Kósz Zoltán, Cseh Sándor – egyiküket sem kell bemutatni, az érdekelteknek meg pláne, így érthető, hogy például a két Balázs, Erdélyi és Hárai, valamint Manhercz Krisztián is a klubnál marad.

Nekem nincs más dolgom, mint – közhely ide vagy oda – sok sikert kívánni az régi-új OSC-nek, hozzátéve, hogy nem ez az első eset, hogy a klub vízben labdázói szinte egyik napról a másikra újjászületnek.

Az orvosegyetemisták pólószakosztálya 1957-ben alakult, köszönhetően Frenkl Róbertnek (1934–2010), aki egészen haláláig első embere volt a klubnak. Egyetemistaként kezdte, professzorként fejezte be szenvedélyes munkáját, mert szenvedélye volt az egyesület. Elsőként ismerte fel, az nem megy, hogy valamennyi sportág a csúcsra jusson, ő a vívókra és a vízilabdázókra esküdött.

Ennek is köszönhető, hogy a vívóknál Juhász Katalin és a párbajtőrvívó Kausz István, Kulcsár Győző, Nemere Zoltán és Osztrics István olimpiai bajnoki címig jutott, de most maradjunk a vízilabdánál, ahol Bodnár András, Konrád Ferenc, Sudár Attila és Szivós István szintén – nem beszélve egyéb világversenyek, viadalok aranyairól, érmeiről.

A csapat 1964-ben szerepelt először az első osztályban, elérte célját (nem esett ki), aztán szép csendben az évtized végére az élre tört. Köszönhetően annak, hogy az átigazolási szabályzat 34. paragrafusa szerint a „felsőoktatási intézmény nappali tagozatára beiratkozott elsőéves hallgatókat a beiratkozástól kezdve annak a felsőoktatási intézménynek sportegyesületébe kell átigazolni, ahol tanulmányait megkezdte”. Egyértelmű: ha egy-egy ifjú tehetség felvételt nyert az orvosegyetemre, egyik pillanatról a másikra az OSC sportolója lett.

Mint 1968-ban Szivós István, aki alighogy megjött a papírja arról, hogy fogorvoshallgatóként tanulhat tovább, azonnal átlépett a Fradiból az OSC-be. Bajnokság közben. Lett is botrány, nem kicsi. Az FTC köreiben árulást, hálátlanságot emlegettek, arról beszéltek, hogy Szivós megígérte, hogy az idényt még végigjátssza zöldben és fehérben, az OSC-nél széttárták a kezüket: szabály az szabály...

Azért ennyire nem voltak áttekinthetőek a frontvonalak, az akkor húszesztendős ifjú tehetségnek a Fradinál megígérték, hogy segítenek neki egyetemi felvételijében (nem az orvosira), ám a fiatalember kétszer is sikertelenül próbálkozott. Harmadszorra már nem – az OSC égisze alatt. Nem mellesleg édesapja, idősebb Szivós István volt a csapat edzője, aki elmondta: hiába jó barátja a Fradi kispadján ülő Gyarmati Dezső, apaként kellett állást foglalnia, s az egyetemre beszélte rá a fiát – a jövője miatt.

A Képes Sportban a főszerkesztő Kutas István a paragrafusokkal nem vitatkozhatott, ezért arra építette dörgedelmét, hogy „a sport lényege nemcsak a versengés, hanem a sportszerűség is. Szivósnak természetesen joga van egyesületet változtatni, de nem minden körülmények között és nem bármelyik pillanatban. Elsősorban pedig – NEM A BAJNOKSÁG KELLŐS KÖZEPÉN. Hanem utána.”

Frenkl doktor diplomatának sem volt utolsó, válaszát így kezdte: „Megtisztelő számunkra, hogy feltételez rólunk akkora erkölcsi erőt, hogy vissza tudtuk volna küldeni a bajnokság végéig Szivós Pistit az FTC-be, felülemelkedve a szabályon”, majd jött a lényeg: „Nem mi, ő tudta, miért kéri átigazolását, az ő érdekében vállaltuk a népszerűtlen látszatot a tárgyilagos, de tájékozatlan közvélemény előtt.”

A történtekhez még hozzátartozik, hogy a Fradi a bajnokságban legyőzte a Szivós nélkül kiálló OSC-t 3:2-re, és végül bajnok címet szerzett, az ifjabbik Szivós pedig arany- és ezüstérmes egyaránt lett a végén.

Kicsit hosszan időztem a Szivós-ügynél, de nem véletlenül, hiszen a következő esztendőtől (1969) egy évtizeden át az OSC mindent megnyert, amit csak lehetett, hét bajnoki cím, két itthoni kupagyőzelem mellett kétszer Európa legjobbja volt (BEK), és egyszer a Szuperkupát is elhódította.

Különleges hely volt az OSC, de sokaknak szúr(hat)ta a szemét. Jó szokás szerint ugyanis, amikor háromszor egymás után (1975, 1976, 1977) nem a csapat lett a bajnok (nem mellesleg a zseniális Rusorán „Peti” irányította Vasas szerezte meg az aranyérmet), hiába végzett dobogón, jött a Népsport-sorozat „OSC-jelenség” címmel. Ebben az időszakban a keret egy része orvos vagy fogorvos (Bodnár András, Hámori Miklós, Konrád Ferenc, Szivós), másik része orvostanhallgató (Gál Gyula, Sudár Attila, Vindisch Kálmán), míg Fekete Szilveszter fogtechnikus. Kuncz László pedig egészségügyi főiskolára jár. Tehát kilenc ember kötődik úgymond a szakmához, ami enyhén szólva is figyelemre méltó.

Azért lehetett „jelenség” az OSC-nél történtekből, mert nem egészen tíz év alatt öt edző ült a csapat kispadján (1968: idősebb Szivós, 1969: Mohácsi Attila, 1970–1974: Mayer Mihály, 1975–1976: Katona András, 1977-től: Konrád János), közülük csupán Szivós számított rutinosnak akkoriban, a többieket – mint a cikkíró sejteti – a játékosok megeszik reggelire kiskanállal. Így volt vagy sem, a részletek sohasem kaptak nyilvánosságot, mindenesetre az érdekeltek kendőzetlenül beszéltek. Szivós úgy tartotta, hogy a klub pólósai mindent tudnak, ami lényeges a sportágban, ezért olyan edző kell, aki összetartja a közösséget. Bodnár szerint: „»Profiedző«, aki tele van elképzeléssel, akinek sajátos koncepciója van, aki vélten vagy valósan korszerűbb követelményekhez akarja igazítani az edzésmunkát, egyszerűen nem él meg! De... Ide inkább a nagy vitalitású, dinamikus fickók kellenek, akik eljárnak dolgainkban, akik elintézik ügyeinket, s akik felvidítják vagy felrázzák időnként a társaságot!”

A felsoroltak közül Konrád volt leginkább ilyen, talán nem véletlen, hogy a csapat eddigi legutolsó nagy sikereit (1978: bajnoki cím; 1979: BEK-győzelem, Szuperkupa-elsőség) vele érte el a társaság. Amelynek tagjai büszkén jelenthették ki, hogy nincs miért támadni őket, hiszen ha valakik, ők tényleg amatőrök, míg a többi klubnál... Minderre találóan jegyezte meg Mohácsi, a volt tréner, hogy hosszú távon ők az igazi profik, hiszen amikor abbahagyják a pólót, orvosként igazán jól jövedelmező foglalkozásuk lesz.

A játékosok összezártak, az edzőknek tényleg nem volt könnyű dolguk. Már csak azért sem, mert a magyar vízilabdában régóta össznépi játék a ki az úr a házban. Frenkl dr. ügyesen lavírozott az ambíciók között. Ahogy egy név nélküli nyilatkozó elmondta, kezdetben volt az elnök a családalapító terveivel, elsősorban a két Bodnárra, Andrásra és öccsére, a vízben sem ügyetlen válogatott öttusázóra, Jánosra építve. A Konrádok érkeztével (Sándor és Ferenc) az ő vonaluk erősödött meg, amelyet Frenkl később a két Szivóssal ellensúlyozott. A markáns vélemény szerint „az idősebb Szivós szakmai tapasztalata, nem egy ízben jó érzéke, esetleg hajlékonysága, illetve az ifjabb Szivós nélkülözhetetlen klasszisa végül is nem tette nyílttá a »dinasztiák harcát«”.

Aztán évtizedeken át elmaradtak a kimagasló sikerek, az elmúlt néhány esztendőben viszont fordult a kocka, lett rá esély, még ha igencsak eltávolodva is az egyetemi léttől. Most még inkább él a remény, de erről már volt szó.

Ugyanakkor meglehet, én jobban örülök az OSC lehetőségének, mint az érdekeltek, hiszen a klub honlapján még a régi főszponzor vezeti a támogatók sorát.

Nem a legjobb reklám.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik