A harci tűz miatt: mások sorsáról is dönthet a Benedek-csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.21. 11:52
null
Varga Dánielék (balra) vasárnaptól már a horvátokra készültek (Fotó: NS-archív)
A csoportkör utolsó fordulójának mérkőzéseit rendezik hétfőn a Budapesten zajló vízilabda Európa-bajnokság férfitornáján. Amíg a Benedek Tibor szövetségi kapitány által irányított házigazda válogatott biztos csoportelsőként már elődöntős, addig az utána következő horvát, szerb, spanyol trióból egy biztosan nem jut be a hat közé. Százszázalékos mérleggel álló legjobbjaink ma a horvátokkal találkoznak, és ezúttal saját sorsuk helyett leginkább másokéról dönthetnek.





A SZERBEK ELLEN NYUGTATTÁK MEG MAGUKAT A HORVÁTOK

Valamelyest megnyugodhattak a horvátok, hiszen a Szerbia elleni döntetlen során bizonyították, van bennük potenciál, s nekünk is figyelnünk kell rájuk.
„Megmutattuk, hogy tudunk magas szinten játszani, és ami fontosabb, ez a folytatásra nézve is biztató teljesítmény volt. A korábbi mérkőzéseinken nem vízilabdáztunk jól, de a házigazda ellen erre törekszünk, és szeretnénk jó helyezést elérni a csoportban – hangsúlyozta a Szerbia ellen három gólt szerző Sandro Sukno. – Valóban megfiatalodott a csapatunk, néhány játékosnak a mostani az első világversenye, de ez nem befolyásolhatja jelentősen a játékunkat.”

Horvát szempontból egyszerű a képlet: ha nyernek ellenünk, a görögökkel mérkőznek a négy közé jutásért, ha kikapnak, akkor a spanyolokat vélhetően legyőző szerbek mehetnek Görögországnak, míg a horvátoknak marad az olasz, montenegrói kettős egyike.

„A németek elleni győzelemmel bejutottunk a legjobb négy közé, egyelőre nem az elődöntőre készülünk – mondta Varga Dániel csapatkapitány. – A szombat este még a pihenés jegyében telt, ám vasárnap már a horvátok ellen készültünk. Egyelőre erre a meccsre koncentrálunk, utána lesz még négy napunk az elődöntővel foglalkozni."

Nem véletlen, hogy a Németország ellen hat (!) gólpasszt kiosztó Varga Dániel a horvátokat említette, a hétfői rangadón a regnáló olimpiai bajnok ellen játszhatnak a mieink. S itt jön képbe ismét a felütésben említett mondat, hiszen a vasárnap délutánra pihenőt kapó magyar válogatott számára több okból fontos lehet a záró csoportforduló.

Férficsapatunk eddig kevés nehéz meccset játszott – „másfelet", mondjuk –, és mivel legközelebb a pénteki elődöntő során szükséges belefeszülni a medencébe, a harci tűz fenntartása szempontjából praktikus lehet komolyan venni a horvátokkal vívott mérkőzést.

Benedek Tibor együttese amúgy olyannyira a maga szerencséjének kovácsa, hogy a további programját is befolyásolhatja Horvátországgal szemben. Amennyiben ismét győz, a „piros kockások" a csoport harmadik helyén zárnak, s ha utána a középdöntőből továbbjutnak, ismét velük találkozhatunk, vagy az őket legyőző olasz/montenegrói páros valamelyikével. Viszont ha Horvátország nyer hétfő este, akkor Szerbia a csoportharmadik, avagy feltehetőleg visszakapjuk őket az elődöntőben, amelyhez nem ragaszkodnánk...

„Ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy megnyertük a csoportot, minden amellett szól, hogy maximálisan odategyük magunkat. Egyrészt a presztízs miatt, másrészt hogy jó formában maradjunk és megőrizzük az önbizalmunkat, harmadrészt pedig hazai medencében játszunk hatezer ember előtt... Szóval, sokkal hosszabb a lista, hogy miért nyerjünk, mint az, hogy miért ne vegyük száz százalékig komolyan a Horvátország elleni meccset – mondta Varga Dániel, kitérve arra, hogy neki és öccsének, Dénesnek különleges lehet az összecsapás, hiszen az elmúlt négy évadban Fiumében légióskodtak. – Az évek során kialakult néhány baráti kapcsolat a volt játékostársakkal, de ez a meccs előtt és közben semmilyen formában nem nyilvánul majd meg. Mi nem fogjuk keresni őket, ami utána történik, az más kérdés. Persze, ha úgy adódik, találkozunk és váltunk pár szót egymással, de ez nem mehet a teljesítmény rovásra."

31. VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, MARGITSZIGET
FÉRFIAK
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ
A-csoport

11.30: Montenegró–Grúzia
13.00: Oroszország–Románia (Tv: Eurosport2)
19.00: Görögország–Olaszország (Tv: Eurosport2, DIGI Sport 1)

B-csoport
14.30: Franciaország–Németország (Tv: Eurosport2)
16.00:
Szerbia–Spanyolország (Tv: Eurosport2, DIGI Sport 1)
20.30: MAGYARORSZÁG
–Horvátország (Tv: M1, Eurosport2)

Jegyvásárlás: jegyed.hu

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Magyarország4
4

48–301812
2. Horvátország 4
2 2
40–32 8 8
3. Szerbia 4
2 1
1
42–28 14 7
4. Spanyolország
4
2
11
41–33
8
7
5. Németország 4
4
28–49 –21 0
6. Franciaország 4
4
28–55 –27 0
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország
4
3143–21
2210
2. Montenegró
4
3
1

45–27
18
10
3. Görögország 4
3
1 43–32 11 9
4. Románia
4
1

3
32–38
–6
3
5. Oroszország
41
3
35–52
–17
3
6. Grúzia
4


4
29–57
–28
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik