A főkonzul jelenti: Barcelona készen áll a júliusi vízilabda Eb-re

FAZEKAS ZOLTÁN, DÖMÖTÖR CSABA (Barcelona)FAZEKAS ZOLTÁN, DÖMÖTÖR CSABA (Barcelona)
Vágólapra másolva!
2018.03.10. 12:24
null
Kovács Barnabás szerint Barcelonának most sem fog gondot okozni egy világverseny megrendezése, mint ahogy azt már annyiszor bizonyította
Kovács Barnabás barcelonai magyar főkonzul szerint a júliusi férfi és női vízilabda Európa-bajnokságot gördülékenyen megrendezi a futballorientált katalán város.

A katalán főváros péntek délben is éli szokásos nyüzsgő életét, de Barcelona magyar főkonzuljának 19. emeleti irodája ablakából nézve sokkal nyugodtabb, csendesebb minden, Antoni Gaudí mesterműve, a Sagrada Família tornyai is békésen nyújtóznak a kék ég felé. A 48 éves sportdiplomata, Kovács Barnabás irodája inkább mutat olyan képet, mintha a gazdája sporttal foglalkozna, pedig ez csak kisebb része a munkájának. A falon lóg a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatának zászlója, emitt egy DVSC-futballmez, a dohányzóasztalon pedig a Barca korábbi legendás magyar futballistájáról, Kubala Lászlóról készült kiadványok. Beszélgetésünk témája mégis inkább a sportpolitika, a közelgő júliusi vízilabda Európa-bajnokság.

„Az Eb megrendezése semmilyen problémát nem okozhat a barcelonaiaknak, már csak abból kiindulva, hogy 2003-ban és 2013-ban is rendeztek vizes vébét, mégpedig nagyon magas színvonalon – mondja a főkonzul. – Az 1992-es olimpia volt minden idők egyik legjobb ötkarikás rendezvénye, szép, nyereséges, látványos. Igaz, akkor nem volt szükség olyan biztonsági intézkedésekre, amelyek megmérgezték volna a légkört, nem volt kiugró doppingeset, és nem elhanyagolható tény, hogy a magyarok jól szerepeltek. Érdekes, éppen csütörtök éjjel olvastam egy spanyol összeállítást az 1992-es játékokról, Egerszegi Krisztinát név szerint említik benne, hogy mekkora legenda vált belőle. Az olimpia vizes részét ugyanaz az ember, a korábbi spanyol pólóválogatott játékos és szövetségi kapitány, Manuel Ibern szervezte, aki a 2003-as és a 2013-as világbajnokság szervezőbizottságnak is tagja volt. Most is tagja a testületnek, amelynek alelnöke, Enric Bertrán nagyon elégedett volt a nyári budapesti vizes vébén tapasztaltakkal. Áprilisban előadást is tart az előkészületekről a győri egyetem sportdiplomata-képzésére járó, Barcelonába látogató hallgatóknak. A Piscines Bernat Picornell úszókomplexum a Montjuic városrészben található, ott lesz a férfi és női kontinenstorna. Ez a világ két leglátványosabb helyszínének egyike – a másik a Margitsziget –, gyönyörű kilátással. 2015-ben a Bajnokok Ligája final sixet is itt rendezték, amelynek ugyan szereplője volt az Eger és a Szolnok is, ám sajnos egyikük sem jutott be a négy közé – de ami késik, nem múlik, a Szolnok tavaly megnyerte végre a BL-t."

Mielőtt bárki is azt hinné, hogy az Eb miatt megáll az élet Barcelonában, nagyon téved.

„A vízilabda Európa-bajnokság kiemelkedő esemény, de a városban a labdarúgás a domináns, az FC Barcelona elmúlt hétvégi, Atlético Madrid elleni bajnoki meccsén kilencvenezren voltak – folytatja Kovács Barnabás. – Egész Barcelonát tekintve a vízilabda nincs annyira fókuszban, a foci mindent visz; a kézilabda- és a kosárlabda-találkozókon is sokan vannak, de ez elenyésző a focihoz képest, az más dimenzió. Spanyolországban a magyar vízilabdának és úszósportnak nagy nimbusza van, nagy tisztelet övezi. A férfiak most is esélyesek a tavalyi vébéezüst után, és a nők is, hiszen ők a címvédők. Felfokozott a várakozás, és amit a főkonzulátus meg tud tenni az Eb-vel kapcsolatban, azt meg is teszi: kiemelt eseményként kezeljük, főkonzuli hírleveleket küldünk, szurkolótábort szervezünk, jómagam és a családom is ott leszünk minden meccsen. Segítünk a magyar közösség összekovácsolásában, másrészt mivel magyar szempontból vélhetően sikeres lesz a torna, pozitív sportélményt adhat, a magyarságtudat megjelenik. Legyünk optimisták, két magyar aranyban reménykedem – miért ne? Tervezzük, hogy ha a két válogatott elfogadja a főkonzulátus meghívását, fogadást szervezünk a tiszteletükre a Futballáriumban. A magyar szövetség elnökével, Kemény Dénessel felveszem hamarosan a kapcsolatot. Mivel sok magyar drukker érkezése várható, több konzuli tennivaló lesz – például ellophatják vagy eltűnik az útlevél. Ezúttal is kérem, az idejövőknek legyen másolatuk az okmányokról, személyi igazolványról, repülőjegyről elektronikusan is, hogy – ha szükséges – könnyebb legyen a rendőrségen az ügyintézés. Külön készülünk konzuli tanácsokkal, hogy az esemény idején mire figyeljenek a magyarok a városban."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik