HIRDETÉS
Nemzetisport.hu nyomtatott 2009.06.08 23:16 Frissítve: 2012.02.15 02:45

Steinmetz Barnabás a Ferencvárosban folytatja pályafutását

Néhány hete lehetett először hallani azokról a pletykákról, hogy Steinmetz Barnabás a Ferencvárosban folytatja a pályafutását. Hétfőre eldőlt a sorsa a kétszeres olimpiai bajnok védőnek, aki a következő három évben a Népligetben pólózik.

Steinmetz Barnabás a jövőben ferencvárosi sapkában lóbálja majd a labdát
Fotó: Farkas József (archív)
Steinmetz Barnabás a jövőben ferencvárosi sapkában lóbálja majd a labdát

A Ferencváros új igazolásai

Steinmetz Barnabás (Vasas), Czigány Károly (Pécs), Decker Attila (Eger), Gheorghe Dunca (PAOK Szaloniki), Máthé Balázs (Újpest), Tóth Bence (Fehérvár), Weszelovszky László (Szeged)
A kiváló pólóst több klub is megkereste, a Fradi, a Szeged és a Honvéd is érdeklődött iránta, s végül a zöld-fehér együttes mellett döntött.

„Ami mellettük szól, látszik az ambíció, újra bajnokesélyes csapatot szeretnének építeni. Két évvel ezelőtt szinte megszűnt a klub, és azóta szorgos építkezéssel, és Somossy József szakmai munkájával bekerültek a négy közé. A csapatnak a további fejlődésében, hajtós, jó szellemiségű társaság létrehozásában segítségére lehetek a Ferencvárosnak” – mondta a 33 éves sportoló.

Steinmetz Barnabás hat évet töltött el a Komjádi uszodában, ahonnan megannyi szép emlékkel távozik, és szerződik újra a Fradihoz, ahol korábban már öt évet játszott.

„Felejthetetlen pillanatokat, sikereket értünk el együtt. Szeretném megköszönni a Vasas-szurkolók szeretetét, szimpátiáját az elmúlt hat év alatt, amióta én itt játszom. Külön kiemelném kétezerhét május kilencedikét, amikor édesapánk nevét zúgta a Vasas-tábor. Köszönöm nekik, ezt soha nem fogom elfelejteni!”

A STEINMETZ BARNABÁSSAL KÉSZÜLT INTERJÚT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK!
2019.01.13 13:07:49

Vízilabda ROSKA EMESE BOGLÁRKA (szöveg), KONCZ GYÖRGY (fotó)

Tépték már fel az orrát és varrták össze a szemgolyóját, de a pólótól semmi sem tántoríthatta el.

2018.12.27 09:41:03

Vízilabda LAKNER GÁBOR

„A Ferencváros az a nagy hagyományú klub, amelyben szerintem minden téren ki tudok teljesedni.”

2018.12.20 15:15:57

Vízilabda nemzetisport.hu

Vári Attila: Az olimpiai kvalifikáció komoly sportszakmai feladat.

2018.12.12 23:30:44

Vízilabda CSURKA GERGELY

ALAPVONAL. Így fest, amikor egy sportvezető rendre hangsúlyozza, nekünk a versenyzők az elsők – ám a tettek azt tanúsítják, hogy egy frászt azok.

2018.12.07 14:16:56

Vízilabda nemzetisport.hu

December 14-16. között a Magyar Kupa négyes döntőit rendezik, majd december 22-én a Tippmix Szuperkupa a tét! (x)