CS. G.online 2002.11.15 22:55 Frissítve: 2012.04.17 02:40

Férfi OB I - Arcok harca a Szőnyi úton

Ha minden nem is, sok minden eldőlhet az előttünk álló fordulóban, amikor az első öt helyezettből négy egymás ellen száll vízbe (az éllovas Domino-BHSE pihen, hiszen ceglédi mérkőzését előrehozták  persze, ha sejtették volna a helybéliek, hogy november közepén ilyen pazar időben fogadhatják nyitott uszodájukban a bajnokot&).

Az Újpest–Vasas meccs mindazonáltal nem tartogat annyi izgalmat, mint anno, amikor mondjuk Csapó Gábor még az angyalföldiek kispadján ült. A lilák két hónapra elveszítették egyik kulcsemberüket – Dávid Zoltánt –, azaz ha a Vasas teljesítménye nem esik az átlagos szint alá (idén erre még nem volt példa), akkor nem várható nagy őrület a Hajós Alfréd Uszodában.Zuglóban bezzeg hatalmas hirigre van kilátás a két 13 pontos együttes szuperderbijén. Az esélylatolgatás persze nem egyszerű, különösen a vasutasok esetében. Három hete egy perc alatt elveszítették a megnyertnek hitt Vasas elleni meccset, két hete szédületes játékkal letarolták a Dominót, egy hete "bekrepáltak” a LEN Kupa selejtezőjében. Azaz a "most mi várható a csapattól?” kérdésre Gerendás György joggal válaszolta azt: "Hát tudom én?” A BVSC mestere ezzel kapcsolatban kifejtette: "Ezen a kétarcúságon kellene változtatni, amennyiben valamiféle eredményt szeretnénk elérni. Az lenne a legnormálisabb, ha egy bármilyen, átlagos produkcióra mindig képes volna a csapat. Negyven vagy hatvan százalék, mindegy – csak legyen meg az a szint, amiről tudom: ennél rosszabbul biztosan nem vízilabdázunk. Arra már lehetne építeni. Az is igaz persze, hogy egy ilyen alapállás inkább a régebben oroszosnak, ma inkább görögösnek mondott pólóra jellemző. Van előnye ennek a biztonsági, kissé monoton játéknak, én viszont mindig is változatosságra esküdtem. Amikor még nem voltunk bajnokok, de már oda-odapiszkálgattunk a többieknek, akkor is közelítőleg annyi, ha nem több gólt szereztünk, mint a Vincze–Dala–Benedek-féle Újpest. Azaz mi mindig megpróbáltunk variálni, játszani, ez a fajta taktikázás azonban rejt magában buktatót: ha ez nem megy, akkor nagyon nem megy. Mint a jó sakkozó, aki megpróbál állandóan győzelemre játszani. Lehet, hogy elkombinálja magát, és kevesebb pontot szerez, mint végül az a nála valamivel gyengébb, aki döntetlenre hajt – de legalább élvezi, amit csinál.”
Érdekes, hogy mindkét együttes annak a meccsnek a videofelvételét tekintette meg "feltérképezés” gyanánt, amelyen a vetélytárs a Domino-BHSE-vel mérkőzik. Gyöngyösi András, a zöldek trénere ezek alapján azt emelte ki, hogy "a legfontosabb: ne hibázzunk. A BVSC azzal nyert a Honvéd ellen, hogy kihasználta az ellenfél hibáit. Nekünk sem elöl, sem hátul nem szabad ilyesmiket elkövetnünk, és akkor van esélyünk. Megpróbáljuk a saját játékunkat játszani, nem rohanni, a biztonságra helyezni a fő hangsúlyt: ez a fajta póló lehet a BVSC játékának az ellenszere, habár Gyurinál sohasem lehet tudni, milyen újdonsággal rukkol elő.” A biztonságra utaló megjegyzés amúgy nem afféle rutinmondat az egykori remek játékos szájából, elvégre maga Gerendás is elismerte: "A jelenlegi mezőnyben a Fradi a legfegyelmezettebb csapat. Érdekes lesz megnézni, mire megyünk ellene a mi hol ilyen, hol olyan játékunkkal.”
Ironikus, de a zöldeknél épp az nem jelent gondot, ami a Szőnyi úton igen: a kiegyensúlyozottság. "Tavaly óta megfigyelhető, hogy azokat a meccseket, amelyeket illett megnyernünk, megnyertük, a többin pedig egyre jobb eredményeket érünk el – mondja Gyöngyösi. – Másfél éve vagyok a csapat mellett, érzem a folyamatos javulást, és ez szerintem biztató. Nálunk nincsenek olyan hullámvölgyek, mint a BVSC-nél, amelyik az elmúlt idényben is veszített például Szegeden és Szentesen, a Honvédot viszont többször is legyőzte. Ami nem könnyíti a dolgunkat, hiszen most sem tudható, melyik arcát fogja mutatni, mi mindenesetre igyekeztünk mind a két eshetőségre felkészülni. Tiszteljük az ellenfelet, talán hosszabb a kispadja, általában sorcserével operál, viszont nálunk a többet vízben lévő emberek is bírják a tempót, az edzéseken legalábbis úgy látom, a csapat akár öt meccset is le tudna hozni zsinórban.”
A különbözőség egyébiránt a felvezetésre is áll: a BVSC csúcsmeccsek sorozatából "érkezik” az alapszakasz utolsó előtti rangadójára, míg a nemzetközi kupából kimaradt Fradi a sorsolás szeszélye folytán az első három körben letudta a nagy meccseket, s egy hónapja a "kötelezőket” darálgatja. Ami tény: egészségügyi fronton a vendégeknél minden rendben, a két hete orrcsonttörést szenvedett center, Szirányi Balázs felépült és bevetésre kész; a BVSC-nél viszont idén már nem játszhat az első számú centerőr, Németh Zsolt, akinek hét (!) helyen tört el a gyűrűsujja az Ethnikosz elleni pireuszi kupatalálkozón. Amihez Gerendás fanyar módon csupán annyit fűzött hozzá: "nézzük fonákoldalról: Tóth Laci az a fajta center, akire elég lesz ráküldeni egy ifikorú bekket…”

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.06.12 11:15:29

Vízilabda BALLAI ATTILA

Olvassa el írásainkat az 56-os emlékévvel kapcsolatban!

2017.06.06 23:29:57

Vízilabda CSURKA GERGELY

NS-VÉLEMÉNY. Csakhogy most hiába jön 1979 után másodszor összmagyar Szuperkupa, a tájkép nemigen idézi a dicső múltat.

2017.05.30 10:32:52

Vízilabda RÁC BENEDEK BALÁZS

„Szolnokot nehéz volt otthagyni, de az elmúlt hét év kicsit cigányéletét most már kinőttük.”

2017.05.27 16:07:38

Vízilabda nemzetisport.hu

A Szolnok 3–1-es hátrányból felállva, három negyeden át álomszerűen játszva hódította el a BL-t.

2017.05.26 20:01:21

Vízilabda nemzetisport.hu

Lassan lendült bele a Szolnok, de végül 7–5-ös győzelemmel került a szombat délutáni fináléba.