Vizes vb: Nem csináltunk semmi extrát az olaszok ellen – Varga Dénes

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 22:57
„Senki mást nem okolhatunk, csak magunkat” – mondta Varga Dénes, miután a magyar férfi vízilabda-válogatott 11–10-es vereséget szenvedett az olaszoktól a budapesti vizes világbajnokság negyeddöntőjében. A csapatkapitány kameránk előtt sorra vette azokat a hibákat, amelyek a vesztüket okozták.

Nem csináltunk semmi extrát az olaszok ellen, illetve nem készültünk azon kívül másra, hogy a legeredményesebb játékosaikat kiemelten kezeltük, hogy rájuk oda kellene érnünk, de ezt is elnéztük.Sajnos Di Fulvio olyan helyzetekből volt eredményes, amikor tudtuk, hogy ő fog lőni, mégis hagytuk lőni. Ezek fájó pontok, egyszerűen a kivitelezésben nem sikerült pontosnak, élesnek lennünk, ez okozta a vesztünket”– foglalta össze a védekezés hibáitVarga Dénes,majd kitért a támadásra is, amellyel kapcsolatban kiemelte,az olaszok meglepték őket egy furcsa zónavédekezéssel.

Videónkban arról is beszél, hogy mennyire dühösek most magukra, illetvemi motiválja még a folytatásra annak ellenére, hogy szíve szerint már menne pihenni.

NEGYEDDÖNTŐ

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 10–11(3–2, 2–4, 1–2, 4–3)
Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, 6000néző.V:Margeta (szlovén), Gómez (spanyol)
MAGYARORSZÁG:Vogel Soma – Jansik Sz.1,Varga Dénes1,Pohl, HÁRAI2,VÁMOS3,Zalánki1.Csere:Angyal, Manhercz K.2,Burián, Nagy Ádám, Mezei.Szövetségi kapitány:Märcz Tamás.
OLASZORSZÁG:DEL LUNGO – Dolce1,DI FULVIO4,Fondelli, Bruni1,ECHENIQUE2,N. Presciutti.Csere:DI SOMMA2,Damonte, Cannella1,Iocchi, Marziali.Szövetségi kapitány:Alessandro Campagna.
Gól – emberelőnyből:10/4, ill. 16/5
Gól – kettős emberelőnyből:2/1, ill. 1/1
Kipontozódott:Iocchi (26. p.), N. Presciutti (28. p.), Dolce (29. p.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik