Görögország Kína legyőzésével világbajnok

Vágólapra másolva!
2011.07.29. 16:29
null
Küzdöttek a kínaiak, de alulmaradtak a görögökkel szemben (Fotó: Reuters)
Címkék
A görög női vízilabda-válogatott világbajnoki címet szerzett Sanghajban a házigazda Kína legyőzésével. A fináléban végig vezettek az európaiak, az ázsiai csapat szorossá tette a hajrát, végül 9–8-ra a görögök nyerték a mérkőzést.

Az első negyedben a görögök szerezték meg a vezetést Alekszandra Aszimaki révén. Ezután mindkét gárda játszhatott emberelőnyben, azonban a sok hiba és kapkodás miatt ezek rendre kihasználatlanul maradtak. Kína He Csin góljával egyenlített szintén emberfórból, majd Antigoni Rumpeszi találatával visszavette a vezetést Görögország. A kínaiak Liu Ping góljával döntetlenre hozták a negyedet. (2–2)

A második játékrészben Rumpeszi nyitotta a gólok sorát, majd a görögök Triantafilia Manoliudaki révén már kettővel mentek. A kínaiak előtt két emberelőnyös lehetőség is adódott, azonban csak kapufáig jutottak, így a görögök 2–0-ra nyerték a negyedet. (2–4)

A harmadik negyed elején ismét Rumpeszi volt eredményes, két kínai játékos szorításában pattintott a hálóba. A kínaiak Liu Ping centerből szerzett találatával szépítettek, majd a görögök a következő támadásból Aszimaki révén válaszoltak (3–6). Kína nem hagyta magát, Teng Fej kapufás találatával zárkózott, majd Antiopi Melidoni szomorította ismét a hazai publikumot. A kínai időkérés után tovább faragtak hátrányukból az ázsiaiak, Vang Ji talált a hálóba. Nem sokáig örülhettek a gólnak a hazaiak, ugyanis Aszimaki is megszerezte harmadik találatát a mérkőzésen, de Vang Ji újabb, emberelőnyös góljával a negyed végére kettőre feljöttek. (6–8)

A negyedik játékrészben Kirjaki Lioszi növelte háromgólosra a görög előnyt, majd Szong Tung-lun hozta közelebb ismét a kínaiakat, Szun Jü-csün találatával pedig egy gólra felzárkóztak az ázsiaiak. A hajrában akár egyenlíthetett is volna a házigazda, hiszen emberelőnyben játszott, azonban a görögök jól védekeztek, így újabb gól már nem született. (8–9)

A 2004-es athéni olimpián ezüstérmet szerző Görögország női pólócsapata győzelmével világbajnoki címet szerzett.

KVÓTAHELYZET
Olimpiai kvótát nem osztottak ki a tornán. A női vízilabdázóknál csak nyolc válogatott indul Londonban, s emiatt sokkal nagyobb lesz a tülekedés. Pláne úgy, hogy itt is kap egy kvótát mind az öt kontinens, s Európáé a gyengébbik nemnél is a briteké lett. Ez azt jelenti, hogy a világelithez tartozó európai csapatoknak – köztük a magyaroknak – egy lehetőségük lesz a kvóta megszerzésére: a jövő évi kvalifikációs torna, ahonnan az első három jut ki Londonba.
VIZES VILÁGBAJNOKSÁG (SANGHAJ)
NŐI VÍZILABDA, DÖNTŐ
KÍNA–GÖRÖGORSZÁG 8–9 (2–2, 0–2,4–4, 2–1)
V: Caputi (olasz), Brguljan (montenegrói)
KÍNA: JANG CSUN – Teng Fej 1, LIU PING 2, Szun Jü-csün 1, He Csin 1, Szun Ja-ting, Szong Tung-lun 1, Csen Jüan, VANG JI 2, Ma Huan-huan, Szun Huj-ce, Csang Lej, Vang Jing (k).
GÖRÖGORSZÁG: KUVDU – Tszukala, Melidoni 1, Pszuni, Lioszi 1, Avramidu, ASZIMAKI 3, RUMPESZI 3, Gerolimu, Manoliudaki 1, Antonaku, Lara, Gula (k).
Gólok – emberelőnyből: 14/4 ill. 7/2
NŐI VÍZILABDA – A VÉGEREDMÉNY
1. Görögország
2. Kína
3. Oroszország
4. Olaszország
5. Ausztrália
6. Egyesült Államok
7. Hollandia
8. Kanada
9. MAGYARORSZÁG
10. Kuba
11. Spanyolország
12. Új-Zéland
13. Kazahsztán
14. Brazília
15. Dél-afrikai Köztársaság
16. Üzbegisztán

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik