Vizes vb: „Megtisztelő, hogy Hosszú Katinka hazájában versenyezhetünk”

MOLNÁR PÉTER (KULTÚRTAPAS)MOLNÁR PÉTER (KULTÚRTAPAS)
Vágólapra másolva!
2017.07.19. 18:38
null
Rodrigo Gil-Sabio bizakodó a vb kapcsán
A Spanyol Királyi Úszószövetség kommunikációs igazgatója, Rodrigo Gil-Sabio a KultúrTapas spanyol magazinnak elismerően beszélt a hazánkban zajló világbajnokságról, sportolóinkról, és azt is elmondta, hogy milyen eredményt vár honfitársaitól a versenyen.


– A világbajnokság első napjai után milyenek a benyomásai? Hogy érzi magát Spanyolország a budapesti világbajnokságon?

– A budapesti világbajnokság nagyon érdekes, hiszen a hagyományait tekintve Magyarországnak mindig is nagyszerű sportolói és csapatai voltak a vizes sportágakban, így számunkra igazi megtiszteltetés, hogy most Hosszú Katinka és a nagy vízilabda-példaképek hazájában versenyezhetünk – mondta Rodrigo Gil-Sabio, akivel a KultúrTapas Spanyol Magazin a spanyol csapat otthonául szolgáló El Asador de Pata Negra étteremben beszélgetett. Természetes, hogy az első héten folynak még szervezési korrekciók, elsősorban a közlekedés terén, hiszen a létesítmények elhelyezkedése miatt ez nem könnyű feladat. A helyszínek maguk ugyanakkor fantasztikusak, a Duna Aréna vagy a Margitsziget, amely a város egyik igazi látványossága, de a Balatonon rendezett nyílt vízi számok helyszíne is nagyon kellemes meglepetést keltett.

– Ha már a nyílt vízi számokat említette, hogyan értékelik a szereplésüket a világbajnokság első napjai után?
– A Balatonon Paula Ruiz és María de Valdés egyaránt az első harmincban végzett, de ennél nagyobb hírnek számít, hogy az utánpótláskorúak között második és negyedik helyen zárták a világbajnokságot. Mindez tehát optimizmussal tölt el minket a jövőt illetően és hisszük, hogy néhány éven belül nemzetközi szintű eredményeket fogunk elérni a nyílt vízben is.

A műúszó Gemma Mengual már nem egyeduralkodó
A műúszó Gemma Mengual már nem egyeduralkodó

 

– Melyek számítanak Spanyolország legnagyobb erősségeinek, hol készülhetünk „spanyolos" számokra?
– Az úszásban egyértelműen Mireia Belmonte a csapat ikonja, míg műúszásban Ona Carbonell számít Spanyolország nemzetközileg is elismert sztárjának (a szóló technikai száma után a szabad programjával is ezüstöt szerzett, ezzel az érmek számában beérte a sportág spanyol legendáját, Gemma Mengualt). De rajtuk kívül kiemelkednek a vízilabda-válogatottjaink is, elsősorban a hölgyek, akik a londoni ezüst után a 2013-as barcelonai világbajnokságon aranyérmet szereztek, 2014-ben ráadásul épp Budapesten lettek Európa-bajnokok. Úgy gondoljuk, hogy ezúttal is jó esélyük lehet a győzelemre.


– Spanyolország összesen 53 sportolóval érkezett Budapestre, hány éremmel zárhatják a világversenyt?

– Szeretnénk túlszárnyalni az elmúlt nyolcéves ciklusban (Fernando Carpena elnöksége alatt – a szerk.) szerzett eredményeinket, amihez hét éremre lenne szükség. Természetesen ehhez az kell, hogy egyrészt a vízilabda-csapataink jól szerepeljenek, másrészt Mireia és Ona szállítsák azokat az érmeket, amelyekben bízunk. Mireia hat versenyszámban fog indulni, úgyhogy neki nagyon hosszúnak ígérkezik ez a világbajnokság. Mindennap kétszer ugrik medencébe, ami nagyon nehéz feladat, de olimpiai bajnoki címe után 200 pillangón ismét esélyes lehet a győzelemre, riói ellenfele, az ausztrál Madeline Groves távollétében kiváltképp. De emellett dobogóra állhat 1500 méter gyorson és 400 vegyesen is. Mireia mindenáron világbajnok akar lenni Budapesten, és kis szerencsével még egy érmet szállíthat Spanyolországnak.

Mireia Belmontétól Budapesten is érmeket várnak (Fotó: AFP)
Mireia Belmontétól Budapesten is érmeket várnak (Fotó: AFP)

– Ona Carbonell a műúszás szóló technikai számában elért második helyével már csupán egy éremre van a sportág spanyol legendájától, Gemma Mengualtól. Jó előjelnek tűnik, nem igaz?
– Igen, Ona nagyon jó formában érkezett Budapestre, és az éremszerzésekor is közelebb volt az aranyhoz, mint a bronzhoz, ami bizakodással tölt el minket. (Szerdán is) esélyes lehet legnagyobb orosz ellenfelével szemben, aki Romasina távollétében ezúttal Kolesznyicsenko, de úgy hisszük, hogy művészi fellépésével, valamint egyes elemeket nézve Ona jobbnak számít. Abban bízunk, hogy ezt a bírák is látni fogják.

– Az erőviszonyok ismeretében jól sejtjük, hogy a vízilabda-válogatottaknál a női csapattól is egyértelműen érmet várnak?
– A lányoknál a cél az elődöntő, hiszen a csapat magja nem változott, amióta 2010-ben Miki Oca átvette a válogatottat, bár nyilvánvalóan volt néhány csere. Bármilyen világversenyen is induljon, a válogatottunk, mindenütt eséllyel száll harcba a győzelemért, így könnyebb sorsolás mellett a döntőbe várjuk a lányokat, de más esetben is ott a helyük – ehhez egy kiélezett mérkőzésen jó teljesítményre lesz szükség.

– Miben rejlik Miguel Oca szövetségi kapitány titka, aki az elmúlt 7 évben sikert sikerre halmoz a spanyol női válogatott élén?
– Miki Oca karizmatikus egyéniség, aki minden helyzetben védi a játékosait és rendkívül jó hangulatot teremt az öltözőben, nagyon jól összefogja a csapatot. A lányok valóban felnéznek rá és elismerik őt, úgy is mint edzőt és embert. Olyasvalakiről beszélünk, aki Atlantában olimpiai bajnok lett, előtte Barcelonában ezüstérmes, és akiben a lányok példaképet is látnak. Mindez nagyon fontos az élsportban, hiszen az edző pontosan tudja, mi játszódik le a csapat tagjaiban egy adott pillanatban. Miki jelenleg a tökéletes kapitány Spanyolország számára.

– És a férfi válogatott?
– A férfiaknál más a helyzet. Nemrég zártunk le egy korszakot Gabi Hernándezzel, aki a női kapitányhoz hasonlóan a 1990-es évek spanyol vízilabdájának ikonja. Az ő helyét David Martín vette át, aki fantasztikus sikereket ért el klubedzőként a néhány éve LEN-kupát is nyerő Barcelonetánál. David más típusú edző, más erényekkel, a cél pedig most egy olyan csapat kialakítása, ahol a fiatalok tapasztaltabb játékosokkal alkothatnak elegyet. Átalakulás zajlik, a kitűzött cél egyértelműen a 2020-as tokiói olimpia egy fontos köztes állomással, ami a jövő évi barcelonai Európa-bajnokság. 2018-ban a Picornell-uszodában Spanyolország érmet akar szerezni, ami nagy lökést adhat Tokió előtt.

– A budapesti világbajnokságon is éremszerzési ambíciókkal ugranak medencébe?

– Ezúttal a hangsúly az építkezésen van, hogy lépésről lépésre, mérkőzésről mérkőzésre tanuljunk, és fokozatosan összeálljon a csapat. Természetesen nem szabunk gátat magunknak, de semmilyen vállalásunk sincsen ebben az értelemben.

– Úgy tetszik, a csoportmérkőzések már önmagukban nagyon komoly kihívások elé állítják a válogatottat.
– A csoportunk nagyon erős: szerdán játszunk Szerbiával (a spanyol csapat 11–5-ös vereséget szenvedett – a szerk.), az olimpiai- és világbajnokkal; túl vagyunk egy Görögország elleni vereségen; ám úgy készülünk, hogy Dél-Afrika ellen nyerni fogunk és a folytatásban is nagyon nehéz összecsapások várhatnak ránk a világ 6 legjobb vízilabda-válogatottja ellen. A görög-vereség egyetlen pozitívuma, hogy a továbbiakban összpontosul a figyelem, hiszen egy pillanatra sem engedhetjük el magunkat. A világbajnokság most indul csak be igazán.

– Bár a csoportmérkőzések során nem találkoznak, hogyan látják a magyar válogatottat? Véleménye szerint meddig juthatnak a mieink a hazai medencében?
– A magyar válogatottal játszottunk felkészülési mérkőzést, és nagyon tiszteljük őket. Szerbia mellett Magyarország az, amely talán a világ legkiemelkedőbb vízilabdájával rendelkezik; történelme, hagyományai és eredményei miatt is meghatározó szerepet tölt be a mai vízilabdában. Magyarország, noha átalakuláson megy keresztül, itthon játszik a saját közönsége előtt, amely ráadásul hozzáértő és szenvedélyes közönség, így nincs kétségünk afelől, hogy közel férkőzhet a dobogóhoz – ez Spanyolország esetében már meglepetésnek számítana.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik