Vizes vb: Kásás szerint 7-8 ezer ember előtt nem lehet spórolni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.19. 19:44
Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó szerint az olaszok nagyon fegyelmezett vízilabdát játszanak, ezért a házigazda magyar csapatnak nehezebb dolga lesz a vizes világbajnokság esti csoportmérkőzésén, mint két nappal ezelőtt Ausztrália ellen.

A hétfőn 13–3-ra megnyert találkozóról azt mondta az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában: „nagyon meggyőzőek voltak a fiúk”, jól játszottak. Az ausztráloktól kicsit többet várt, de egy ellenfél mindig úgy játszik, ahogy hagyják neki. Ezért mindenképpen dicséret illeti a magyarokat.

Kásás úgy fogalmazott, Manhercz Krisztián nagyon tehetséges fiatal, aki extrákat tud hozni, ha keményen dolgozik és mindennap fejlődni akar, akkor nagyon nagy játékos válhat belőle.

Beszélt arról is, hogy a margitszigeti hangulat miatt irigyli a magyar csapat tagjait, mert ilyen közönség előtt játszani felemelő érzés, nagy pluszt adhat, és nem is tudja, „ki lehet-e kapni, vagy ki szabad-e kapni” ilyen környezetben. Jelezte azt is, a torna végére kell majd a legjobb formába kerülni, de ha az ember kimegy a Hajós Alfréd uszodába, és meglátja a hét-nyolcezer nézőt, akkor „nem tud spórolni”, meg akarja mutatni, hogy mire képes.

Az olimpiai bronzérmes olaszok elleni csoportmeccs 20.10-kor kezdődik a Margitszigeten.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik