Vizes vb: ismételje magát a történelem! A legutóbbi pólókapitány vb-arannyal kezdett

Vágólapra másolva!
2017.07.28. 16:35
Egyelőre kísérteties a hasonlóság a jelenlegi és a legutóbbi férfi vízilabda szövetségi kapitány között – reméljük, legalább még egy mérkőzésen át tart a párhuzam.

Benedek Tibor 2013. január 10-én kezdte meg a munkát a válogatott élén, majd augusztus 3-án este már világbajnoki címet ünnepelhetett a csapattal Barcelonában. Benedek Tibor 2013. január 10-én kezdte meg a munkát a válogatott élén, majd augusztus 3-án este már világbajnoki címet ünnepelhetett a csapattal Barcelonában.

Märcz Tamást decemberben nevezték ki, hogy január 1-jétől vegye át a távozó Benedek munkáját. Bő fél évvel később a mieink világbajnoki döntőre (szombat, 20.30) készülhetnek Budapesten.

Barcelonában a horvátokat az elődöntőben vertük meg, remélhetőleg most a döntőben is sikerül, s akkor az új kapitány is győzelemmel debütál a vb-ken.

Benedek Tibor 2013-ban Barcelonában csúcsra vezette a válogatottat (Fotó: MTI/Kovács Anikó)
Benedek Tibor 2013-ban Barcelonában csúcsra vezette a válogatottat (Fotó: MTI/Kovács Anikó)

 

A jelenlegi csapatból nyolcan – Decker Attila, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Nagy Viktor, Varga Dénes és Vámos Márton – a négy évvel ezelőtti világbajnoki keretben is ott voltak.

2013-ban a csoportkör (kikaptunk a szerbektől, ikszeltünk az ausztrálokkal és nyertünk Kína ellen után a kieséses szakaszban sorozatban Kazahsztánt, Görögországot, Horvátországot és a döntőben Montenegrót győztük le.

A Margitszigeten az elmúlt két hétben az ausztrálok és a franciák felülmúlása mellett az olaszok elleni döntetlennel jutottunk egyből a legjobb nyolc közé, ahol előbb az oroszokat, majd a görögöket vertük meg.

A fináléban Horvátország következik. Barcelonában Görögország legyőzése után a horvátok két vállra fektetése döntőbe jutást ért.

Most ugyanez már világbajnoki aranyat ér(ne)…

A 2013-AS VB-CSAPAT
Kapusok:
Decker Attila, Nagy Viktor
Mezőnyjátékosok: Bátori Bence, Bedő Krisztián, Decker Ádám, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Madaras Norbert, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton

A 2017-ES VB-CSAPAT
Kapusok:
Decker Attila, Nagy Viktor
Mezőnyjátékosok: Decker Ádám, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Manhercz Krisztián, Mezei Tamás, Török Béla, Varga Dénes, Vámos Márton, Zalánki Gergő


Nyugi, egy meccs még hátravan (Fotó: Veres Viktor)
Nyugi, egy meccs még hátravan (Fotó: Veres Viktor)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik