Vizes vb: ezeket fogadták meg női vízilabdázóink

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 16:47
null
A csapatkapitány, Keszthelyi Rita fogadalma
A Magyar Vízilabda-szövetség a honlapján jelentette meg a női válogatott fogadalmait, melyeket a pénteken kezdődő hazai rendezésű vizes világbajnokságra tettek a játékosok. Az ötlet a csapat pszichológusától, Csernus Imrétől ered.

 

Nem csinálunk titkot ezekből a fogadalmakból, fontos, hogy a közvélemény is megtudja őket, a szavahihetőség, a hitelesség kiindulópontja ugyanis az, hogy ezeket betartom. Nem akartam, hogy menet közben belebonyolódjunk bármibe, ami elvonja a figyelmet, hogy esetleg egymásra mutogassunk. Fontos, hogy összezárjon a csapat, amit úgy lehet a legjobban elérni, hogy a többiek előtt megfogalmazódnak ezek a gondolatok. Természetesen megkérdeztem őket, hogy kommunikálhatjuk-e kifelé – nem volt ellenvetésük. Ők tizenhárman rengeteg fiatal lánynak a példaképei, előttük is igazolhatják, igazolják majd ennek a miértjét, ugyanis a legfontosabb a szavahihetőség. Márpedig ezek a lányok mindent elkövetnek, hogy a fogadalmaikat a legnehezebb helyzetekben is betartsák" – fogalmazott Csernus Imre, női válogatottunk pszichológusa.

A többiek fogadalmát ide kattintva tekinthetik meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik