Olasz Anna: Azt hittem, úszunk még egy kört

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2017.07.21. 16:55
A nők 25 kilométeres nyílt vízi úszószámában az 5. helyen végzett Olasz Anna, aki a csaknem öt és fél óra hosszú verseny végén nem volt igazán elégedett magával, hiszen nem tudta betartani az előre eltervezett taktikáját. A 12. helyen végző Sömenek Onon Kata ugyanakkor elégedett volt a verseny után.

– Nem tűnik elégedettnek ezzel az ötödik hellyel…– Nem tűnik elégedettnek ezzel az ötödik hellyel…

– Éremért jöttem, így nem is lehetek vele százszázalékosan elégedett, de azt biztosan tudom, hogy kiúsztam magam. Viszont sok hibát vétettem, ami egy öt és fél órás versenyen megbosszulja magát. Sokat tanultam belőle, ez az első huszonöt kilométerem, amivel nem vagyok elégedett, és a legnehezebb is, mert a meleg víz hosszú távon sok energiát vett ki belőlem, és nagyon hullámzott, amire nem voltam teljesen felkészülve.

– Milyen hibákra gondol?

– A rajtnál a mezőny végén kellett volna maradnom, de kicsit megijedtem, hogy a franciák már korán szét akarják szakítani a mezőnyt, mert hol elhúztak, hol újra összeértünk. Végül nem sikerült annyira összedolgozniuk, mint gondoltam, de mivel mégis csak a kétszeres tíz kilométeres világbajnok Aurélie Mullerről volt szó, nem bízhattam abban, hogy így ki fog készülni a végére.

– Ön jól osztotta be az erejét?

– Nem, mert nem így terveztem, és nem sikerült betartani azt a taktikát sem, amit elterveztem. Higgye el, inkább lettem volna abban az élbolyban, amelyik fejre állt a végén, de láttam, hogy messze vannak tőlünk, akármennyire is közeledünk hozzájuk. A hajrára már átestem a holtponton, pedig tartalékolni akartam. Ha őszinte vagyok, az az érzésem, hogy most ott lett volna a helyem a dobogón.

– Pedig a hajrán egyáltalán nem látszott, hogy elfogyott volna az erejével.

– Tudtam, hogy nem vagyok benne az első háromban, nem éremért küzdök, és ez a motivációmra is hatással volt. Persze próbáltam mindent beleadni, már csak a hazai közönség miatt is, de végül nem sikerült megvernem az olasz lányt, aki nem könnyítette meg a dolgom, először azt hittem, nem is a cél felé megyünk, hanem úszunk még egy kört.

– Volt egy sárga lapja. Azt hol és miért kapta?

– Amiatt az ausztrál lány miatt, aki már tíz kilométeren is felbosszantott. Egyszer csak lenyomott a víz alá, mire visszanyomtam, és engem büntettek meg érte. De ez volt életem első sárgája hat év hosszútávúszás után, úgyhogy ideje volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik