Märcz Tamás: Semmilyen paktumba nem megyünk bele

nemzetisport.hu | 2017. 07. 16.

Märcz Tamás: Semmilyen paktumba nem megyünk bele

Van már tapasztalata a hazai szerepléssel kapcsolatban Märcz Tamásnak, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint fontos a jó hangulat, sokat számít, hogy a játékosok bíznak benne, és rengeteg áldozatot hoztak azért, hogy sikeresek legyenek a világbajnokságon.

hirdetés

Keretbe foglalhatjuk a pályafutását, hiszen hazai világeseményen, a 2001-es Európa-bajnokságon szerepelt utoljára játékosként a magyar válogatottban, majd szintén itthoni világversenyen, a mostani vébén irányítja szövetségi kapitányként először a csapatot.

– Emlékszem még arra az Európa-bajnokságra! – kezdte Märcz Tamás, a magyar férfiválogatott szövetségi kapitánya. – Mindenki azt várta, hogy az olimpiai bajnok generáció automatikusan behúzza az Eb-aranyat, ami korántsem volt ilyen egyszerű, és nem is volt könnyű az Eb-re koncentrálni, bebizonyosodott, hogy a hazai rendezés elvonhatja a figyelmet…

Felismerés, megoldás

Märcz Tamás további érdekességekről is szót ejtett. Többek között arról, hogy a jövőben még jobban el kell mélyedni a taktikában, mert meglepődött azon, hogy sokan még nem is találkoztak egyes elemekkel. Ahogy a szakvezető fogalmazott: olyan, mintha valaki már javában gimnazista lenne, de még sosem találkozott például a fizikával… „Minden elemet tudni kell, másrészt fel kell ismerni azokat az elemeket, amelyeket az ellenfél játszik, és azonnal tudni kell az ellenszerét – hangsúlyozta Märcz, aki a felnőtt- és az utánpótláscsapatok közti átjárhatóságot is erősítené. – Az olaszok megvalósították, amit a szerbeken kívül szinte senki, hogy olyan szinten kötődik az utánpótlás a felnőttekhez, hogy bármelyik utánpótlás-játékost beteszed a felnőttcsapatba, azon nyomban tudja, mit kell játszani. Mi is ezen dolgozunk, sokat beszélgetek Horkai Györggyel, korábban Benedek Tibor is rendszeresen egyeztettet velünk, igyekszünk összehúzni a vonalakat.” A kapitány szerint mindkét irányba fontos az átjárás, hiszen Manhercz Krisztián például közös edzés nélkül csatlakozik majd a juniorokhoz, de az universiadecsapatban is szerepelnek olyan játékosok, akik a jövőben a felnőtteknél is számításba jöhetnek. Ráadásul az egyetemi csapatot Märcz mellett Székely Bulcsú irányítja, aki a 2002-es generációt is vezeti, ez a jelenlegi legtehetségesebb korosztály a magyar pólóban.

– Tanult abból a világversenyből?
– Gyűjtöttem tapasztalatokat, láttam kívülről is itthoni rendezést 2014-ben. Kemény Dénessel és Benedek Tiborral is beszélgettem arról, miként oldották meg, hogy vigyázzanak a játékosokra.

– Az elődjét, Benedeket ismerve…
– Próbálom megtalálni az egyensúlyt, hogy ne legyenek burokban a játékosok, kiszolgáljuk a sajtót és a sajtón keresztül a közönséget, mégis odafigyeljek rájuk. A legfontosabb az eredményesség, hogy a zavaró tényezők mellett is tudjunk dolgozni. Próbálunk sokat kommunikálni a közönséggel, mégsem éreztem még egyszer sem, hogy megbillent volna az egyensúly. Nyugodtak a játékosok, arra figyelnek, amire szeretnének, és nincs semmi gond, ha vidámságot szerez és öt perccel később megyünk be a vízbe, mert megjelenik egy japán lánycsapat, amely sikítva fotózkodna velünk, mintha a Beatles lennénk. Legyen jó a hangulat, viszont a játéktudásunk is legyen magas szintű, és amikor munka van, akkor csináljuk kőkeményen. Most már csökken az uszodában töltött idő, viszont azt kértem a csapattól, hogy emelkedjen a figyelem, és ezt betartják a srácok. Tudják, mire van szükségük, és bíznak abban, hogy amit kérek tőlük, fokozza a teljesítményüket.

– Viszont mindegy, hogy 2001, 2014 vagy 2017 van, az sem számít, hogy Kemény Dénes, Benedek Tibor vagy Märcz Tamás a szövetségi kapitány – a nép ugyanúgy aranyat vár.
– A közvélemény nem nagyon foglalkozik azzal, mi történt az utóbbi hat-nyolc évben, voltunk-e olimpiai dobogón vagy sem. A magyar vízilabdától mindig dobogót várnak, és ha már dobogó, akkor lehetőleg legyen a legfelső foka. A szakma azért tudja, hogy ez nehéz, mert a változás időszakában vagyunk, többen vacilláltak, hogy vállalják-e a szereplést, igaz, akik végül jöttek, maximális motivációval dolgoznak, és nagyon szeretnének nyerni. Két részre osztható a csapat, az egyik fele a négy közé jutást tűzte ki célul, a másik pedig automatikusan az aranyat. Ez nem probléma, mert a két út egy irányba megy…

– Ön melyik csoportba sorolható?
– Én inkább azt mondom, hogy menjünk mérkőzésről mérkőzésre. Ha a negyeddöntőt sikerrel tudjuk venni – és ha odafigyelünk, képesek lehetünk rá –, akkor a csapat nem adja alább a végső győzelemnél. Azt várom, hogy amikor kell, mindenki legyen egészséges, legyen minél jobb állapotban a sorsdöntő mérkőzéseken. Viszont azt is tudom, hogy mindenki képes összeszorítani a fogát akkor is, ha sérülés hátráltatja: a játékosok mindent félretettek a nyáron, sok áldozatot hoztak azért, hogy jól sikerüljön a vébé

– Három helyen változott a keret az olimpiához képest, csak egy abszolút újonc van, mégis mennyire mondhatjuk, hogy ez már Märcz Tamás csapata?
– Akik velem vannak, azok alkotják a csapatomat. De öröm volt együtt dolgozni a bő keret tagjaival  vagy éppen azokkal, akikkel januártól dolgoztunk együtt, minden játékossal kialakult a megfelelő személyes és munkakapcsolatom. Kapitányként az a feladatom, hogy az aktuálisan legerősebb csapatot állítsam ki, mindig vannak nehéz döntések, most is voltak, azonban úgy vélem, ez teljes csapat, ebben az összetételben van a legnagyobb fantázia. Nem néztem életkorokat, csak azzal foglalkoztam, hogy ki az, aki tud adni a csapatnak, mi tud adni, és kinek a játékával lehetünk előrébb. Egyelőre az a tapasztalatom, hogy van erő az együttesben.

– Az eredmény minősíti majd a döntéseit?
– Néha még az sem… Ennek a döntésemnek látjuk majd az eredményét, viszont azt sosem fogjuk tudni, mi lett volna, ha másokat választok, ezért nem lehet igazán jó az összehasonlítás.

– Stílusában mennyire más a mostani magyar válogatott?
– Nem lehet a magyar vízilabda térképéről leakasztani másik tíz vagy tizenhárom játékost: tíz maradt, ami nem véletlen. A kerettagok engem is meggyőztek és bizonyították, nem véletlenül volt helyük az előző csapatban is, az egyes alternatívák sem hoztak volna arculatváltást. Természetesen minden edző másként gondolkodik a taktikáról, nekem is vannak elképzeléseim, viszont nagyon odafigyeltem arra, hogy mi az, ami leginkább működőképes lehet. Másfajta vízilabdát is el tudnék képzelni, de egy másfajta csapattal. Vagy ha a japánokat edzeném, akkor nyilván nem alapoznék a védőink keménységére, hanem ugyanúgy gyors játékra törekednék… Amely elemeket a tornákon és az edzéseken gyakoroltunk, hatékonyak voltak. Nem mondom, hogy nem mehetnének még jobban, de bízom benne, hogy egy szinttel még feljebb tudunk lépni a vébé alatt is.

– Most, a világbajnokság rajtja előtt aláírná az ezüstérmet?
– Jó kérdés… Az utóbbi években elég döcögősen ment az éremszerzés, ezért egy ezüst is nagyon szépen csillogna – de csak két-három héttel a vébé után értékelődik fel az elveszett döntő. Nem akarok semmit sem aláírni, ha a bronzot érdemeljük meg, akkor legyünk harmadikok, ha az ezüstöt, akkor végezzünk a második helyen, de előre nem fogadok el semmit. Ráadásul ezzel azonnal aláírnám a vereséget… Szóval bármennyire is jó eredmény a második hely, előzetesen semmilyen paktumba nem megyünk bele!

hirdetés