Elképesztő, különleges – nincs példa úszótörténelmünkben a váltó sikerére

FOTÓ: TÖRÖK ATTILAFOTÓ: TÖRÖK ATTILA
Vágólapra másolva!
2017.07.24. 12:37
A 4x100-as gyorsúszóváltó harmadik helyével egészen nehezen hihető éremszerzéssel kezdte a budapesti világbajnokságot a magyar úszóválogatott. A szenzációs eredmény meglepőségét mi sem igazolja jobban, hogy történelmi távlatokra visszatekintve sincs példa arra, hogy az úszás talán legerősebb számában a magyar váltónak lapot osztanak nemzetközi vizeken.

A világbajnokságot felvezető cikkünkben is kitértünk rá, hogy a vizes sportokat tekintve Magyarország a nagyhatalmak közé sorolható: a vízilabdázók öt aranyával kiegészülve olyan országokat előzünk meg az örök-éremtáblázaton, mint Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, és – ha a keletnémet eredményeket nem számoljuk külön – a hatodik helyen állunk a sorban. A világbajnokságot felvezető cikkünkben is kitértünk rá, hogy a vizes sportokat tekintve Magyarország a nagyhatalmak közé sorolható: a vízilabdázók öt aranyával kiegészülve olyan országokat előzünk meg az örök-éremtáblázaton, mint Olaszország, Nagy-Britannia, Franciaország, és – ha a keletnémet eredményeket nem számoljuk külön – a hatodik helyen állunk a sorban.

Ám ha vannak „lyukas számok” a magyar úszósport nemzetközi eredményességét vizsgálva, akkor azok a gyorsúszóváltók. Nem csoda, hiszen ahhoz, hogy egy akkora nemzetnek, mint a magyar, négy kiemelkedő eredményre is képes úszója legyen (akár a férfiaknál, akár a nőknél) a világ legnagyobb mezőnyét felvonultató számban, nos, ahhoz különös együttállás kell. Jelentjük, a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású kvartett nemzetközi mércével is igen magas lécet vitt át, és alighanem már az úszóversenyek első napján a magyar csapat – de lehet, az egész vb – legnagyobb meglepetését produkálta.

Szögezzük le ugyanis: a magyar 4x100-as férfi gyorsváltónak még soha nem volt felnőtt világeseményről értsd: olimpia, világbajnokság, Európa-bajnokság – érme. A 19. század vége óta soha. Miközben vegyes, mell-, sőt hátúszóink is rendszeresen szállították az érmeket a nagy úszóversenyekről, gyorson egyéniben is ritkán jutott érem. A nőknél Szőke Katalin és korosztálya aratott hangos sikereket (lásd cikkhez mellékelt táblázatunkat!), ám a férfiaknál „királykategóriának” számító 100 méteren 1958 óta konkrétan senkinek sem jutott medál a távon.

A hőskorban ugyan voltak eredmények – ki ne tudná, hogy Hajós Alfréd révén magyar volt a klasszikus szám első olimpiai bajnoka, Halmay Zoltán nyert 1904-ben St. Louisban (igaz, ott yardban mérték a távot), valamint Csík Ferenc az 1936-os berlini olimpián –, ám az ötvenes évek vége óta olimpiákon és világbajnokságokon a gyorsúszás rövidebb távú számaiban (legyen az egyéni vagy váltó) sem a férfiaknál, sem a nőknél nem termett babér a mieinknek. Tegyük hozzá: hosszabb gyorsúszó távokon sem sok. Kis Gergő 800 és 1500 méteren nyert bronzérmet 2011-ben Sanghajban, míg a nőknél Kapás Boglárka a harmadik helyen végzett 800-on a riói olimpián és 1500-on a legutóbbi kazanyi vb-n, illetve van még Risztov Éva barcelonai (2003) 400-as ezüstje.

Az Európa-bajnokságokon szűkebb a mezőny, és 100 méteren ugyan ott sem jutott érem az elmúlt bő fél évszázadban, ám 200-on már vannak érmeink: Szabados Béla 1997-ben Sevillában, Kozma Dominik öt évvel ezelőtt hazai medencében, Debrecenben lett bronzérmes. Hosszabb távokon Kis Gergő, Bernek Péter és Gyurta Gergely révén is csillogott magyar mellkason medália, sőt Debrecenben a 4x200-as gyorsváltó is megcsípett egy bronzot Kozma, Kis, Bernek, Cseh László összeállításban. A nőknél Kapás és Risztov mellett Hosszú Katinka és Mutina Ágnes is szállított érmeket az elmúlt években a kontinensviadalokról, de ők sem százon. A női 4x200-as gyorsváltó viszont az elmúlt négy Eb-n egyaránt dobogón állt: 2010-ben Budapesten Mutina, Dara Eszter, Hosszú, Verrasztó Evelyn összetételben, míg tavaly Londonban Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó, Kapás, Hosszú összeállításban meg is nyerte a számot.

A világbajnokság azonban, ahogy mondani szokták, más kávéház. A Kozma, Németh, Holoda, Bohus négyes olyan teljesítménnyel rukkolt ki vasárnap, amit évtizedek múltán is joggal őriznek a legszebb oldalakon a magyar sportkönyvek.

VIZES VB, BUDAPEST
FÉRFI 4x100 M GYORSVÁLTÓ, DÖNTŐ

1. Egyesült Államok 3:10.06 perc
2. Brazília 3:10.34
3. Magyarország (Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd) 3:11.99 – országos csúcs
4. Oroszország 3:12.58
5. Japán 3:13.65
6. Kanada 3:15.25
Ausztrália és Olaszország kizárva

MAGYAR 100 M-ES ÉS 4x100 M-ES EREDMÉNYEK NAGY VILÁGESEMÉNYEKEN
A FÉRFI 4x100 M GYORSVÁLTÓ ÉRMEI OLIMPIÁKON, VILÁGBAJNOKSÁGOKON, EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Vb, Budapest, 2017 3. hely Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd
FÉRFI EGYÉNI 100 M-ES GYORSÚSZÓ ÉRMEK OLIMPIÁKON, VILÁGBAJNOKSÁGOKON, EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Olimpia, Athén, 1896 Győztes Hajós Alfréd
Olimpia, St. Louis, 1904
Győztes*
Halmay Zoltán
Olimpia, London, 1908 2. hely Halmay Zoltán
Eb, Budapest, 1926 Győztes Bárány István
Olimpia, Amszterdam, 1928 2. hely Bárány István
Eb, Párizs, 1931 Győztes Bárány István
Eb, Magdeburg, 1934 Győztes Csík Ferenc
Olimpia, Berlin, 1936 Győztes Csík Ferenc
Eb, London, 1938 3. hely Körösi István
Eb, Monte-Carlo, 1947 3. hely Szathmáry Elemér
Olimpia, London, 1948 3. hely Kádas Géza
Eb, Torino, 1954 Győztes Nyéki Imre
Eb, Torino, 1954 3. hely Kádas Géza
Eb, Budapest, 1958 3. hely Dobai Gyula
A NŐI 4x100 M GYORSVÁLTÓ ÉRMEI OLIMPIÁKON, VILÁGBAJNOKSÁGOKON, EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Eb, Párizs, 1931 3. hely Mallász Gitta, Tóth Ilona, Sipos Margit, Lenkei Magda
Olimpia, Helsinki, 1952 Győztes Novák Ilona, Temes Judit, Novák Éva, Szőke Katalin
Eb, Torino, 1954 Győztes Gyenge Valéria, Sebő Ágota, Temes Judit, Szőke Katalin
Eb, Lipcse, 1962 3. hely Frank Mária, Kovács Zsuzsa, Dobai-Madarász Csilla, Takács Katalin
Eb, Barcelona, 1970 2. hely Gyarmati Andrea, Turóczy Judit, Kovács Edit, Patóh Magdolna
NŐI EGYÉNI 100 M-ES GYORSÚSZÓ ÉRMEK OLIMPIÁKON, VILÁGBAJNOKSÁGOKON, EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Olimpia, Helsinki, 1952 Győztes Szőke Katalin
Olimpia, Helsinki, 1952 3. hely Temes Judit
Eb, Torino, 1954 Győztes Szőke Katalin
Eb, Torino, 1954 2. hely Temes Judit
Eb, Utrecht, 1966 2. hely Turóczy Judit

*yardban mérték a távot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik