Vívó-vb: négy női kardozónk is lesz a főtáblán

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2019.07.17. 16:18
null
Női kardozóink már a csoportmérkőzések után közvetlenül feljutottak a főtáblára (Fotó: Török Attila)
Akárcsak hétfőn, férfi kardozóink, a hölgyek is hozták magukat a selejtezős napon a budapesti világbajnokságon: szerdán a BOK-csarnokban Katona Renáta és Mikulik Júlia már a csoportmérkőzések után közvetlenül feljutott a főtáblára.  

Hibátlan mérleggel zártak női kardozóink is, így mind a négy magyar pástra lép szombaton a 64-es táblán.

Hogy Márton Anna és Pusztai Liza ezt teszi, azt már a budapesti világbajnokság rajtja előtt is tudtuk, hiszen mindketten a világranglista első 16 helyezettje között vannak, vagyis a kiemeltek közé tartoznak, akiknek felmentést kapnak a selejtezős nap alól.

Katona Renáta és Mikulik Júlia viszont ott volt szerdán a BOK-csarnokban, amikor megkezdődtek a női kard egyéni küzdelmei, de szerencsére mindketten a lehető leghamarabb csomagolhattak is, és mehettek pihenni – mindkét lány 5/1-es mutatóval zárta a csoportmérkőzéseket, ez pedig azt jelentette, hogy további, immár egyeneses kieséses asszók vívása nélkül feljutottak a főtáblára.

„Az álmom ez volt nyilatkozta Mikulik Júlia. Illetve pontosítok: a hibátlan mutató lett volna az, sajnos kikaptam a török ellenfelemtől, aki valójában ukrán. Nem szeretek ellene vívni, ezt az érzést nem tudtam kizárni, már eleve úgy álltam fel vele szemben, hogy jaj... Nem úgy kellett volna. Szerettem volna, ha így kezdődik számomra ez a világbajnokságon, örülök, hogy így is kezdődött.”

„A páston minden izgalmam elmúlt, egyszerűen jó érzés hazai pályán vívni mondta Katona Renáta. Picit sajnálom, hogy becsúszott egy vereség, megverhettem volna az egyiptomi lányt, de a lényeg, hogy a csoportmeccsek után nem kellett egyeneses kieséses asszókat vívnom.”

VÍVÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
NŐI KARD EGYÉNI
A csoportmérkőzéseken:
Katona 5 győzelem/1 vereség, Mikulik 5/1 – Katona és Mikulik közvetlenül feljutott a 64-es táblára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik