PUSZTAI VIOLA
PUSZTAI VIOLA
2019.07.22 17:55 Frissítve: 2019.07.23 09:00

Vívó-vb: „Az edzőm hazaküldött a meccs közben, de inkább összekaptam magam”

Bódy Benjámin fogta Pusztai Lizát, és kivitte a teremből, mielőtt befejezőemberként pástra lépett volna a lengyelek elleni nyolcaddöntőben. Az edző azt mondta neki, amíg nem tudja a maga javára fordítani a benne lévő feszültséget, addig nem tud segíteni a csapaton. És ebben az esetben nyugodtan hazamehet. Ezután a tanítvány 13:1-et vívva negyeddöntőbe juttatta a magyar női kardcsapatot a budapesti vívó-világbajnokságon.

A HÉTFŐI NAP GALÉRIÁJA ITT!

„Most már kezdem felfogni, mi történt, de még mindig eksztázisban vagyok – mondta Pusztai Liza, miközben nézte a C teremben az eredményjelzőt, amely a 45:41-es győzelmükről tanúskodott. – Ilyet még sosem alkottam, mint ma. Az edzőm tényleg hazaküldött a meccs közben, de nem gondolta komolyan. De nagyon jól csinálta, mert legalább összekaptam magam.”

Videónkból az is kiderül, mit mondtak neki a csapattársai a sírból visszahozott mérkőzés után.

A VASÁRNAPI TÖRTÉNÉSEKRŐL ÉS A FÉRFI KARDCSAPAT DRÁMAI DÖNTŐJÉRŐL ITT OLVASHAT!

VÍVÁS
VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, BOK CSARNOK
NŐI KARDCSAPAT
SELEJTEZŐ
Magyarország
–Románia 45:21
NYOLCADDÖNTŐ
Magyarország–Lengyelország 45:41
NEGYEDDÖNTŐ
Kedd: Magyarország–Olaszország

FÉRFI TŐRCSAPAT 
SELEJTEZŐ
Magyarország
–Brazília 45:42
NYOLCADDÖNTŐ
Magyarország–Egyesült Államok 27:45
A 9–16. HELYÉRT
Magyarország–Egyiptom 42:45
A 1316. HELYÉRT 
Magyarország–Ukrajna

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Kovács Erika, Pircs Anikó, Kocsmár-Tóth István (tudósítás), Pusztai Viola (videó), Földi Imre, Török Attila (fotó) 

 

2019.07.24 21:39:33

Vívó-vb 2019 SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Kétszeres olimpiai bajnokként jár neki a tisztelet.

2019.07.21 16:18:42

Vívó-vb 2019 KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre) PUSZTAI VIOLA (videó)

Férfi kardcsapatunk mínusz hétről visszajött és Szilágyi révén fordított, de az utolsó tust az egyéni vb-győztes adta.

2019.07.20 22:10:13

Vívó-vb 2019 PIRCS ANIKÓ

NS-VÉLEMÉNY. Jó a képzelőereje, és erősen hisz a teremtő képzeletben, a vizualizáció erejében.

2019.07.19 17:17:03

Vívó-vb 2019 KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (tudósítás), PUSZTAI VIOLA (videó)

A Honvéd párbajtőrözője hihetetlen izgalmak után, háromtusos hátrányból fordított, és nyert a Bida elleni fináléban.

2019.07.14 23:58:06

Vívó-vb 2019 THURY GÁBOR

ALAPVONAL. Ne csodálkozzunk, hogy a magyar emberek kíváncsiak ezen sportágak világbajnokságaira. Biztos így lesz mától a BOK-csarnokban is.