2009. 01. 19.
- Utolsó módosítás:
- 2010-01-31 00:15:25
„Torinóban Európa meghatározó országai közé emelkedtünk”
Hazaérkezett a torinói Európa-bajnokságon egy-egy arany- és ezüst-, valamint hat bronzérmet nyert magyar rövidpályás gyorskorcsolya válogatott, amely a szakvezetés szerint eddigi legnagyobb sikerét érte el.

Fotó: Török Attila (archív)
Knoch Viktor (balra) és Huszár Erika
Darázs hozzátette, a szép sikerek ellenére azért akadnak problémák is, ugyanis tavaly pénzhiány miatt nem tudtak elutazni a távoli Világkupa-versenyekre, s ezáltal valószínűleg nem sikerül kvalifikálnia magát egyik nemnek sem a csapat-világbajnokságra. Ezt figyelembe véve a következő jelentős állomás a márciusi vb lesz, amelyre Bécsben kerül sor.
„Persze a legfőbb cél a jövő évi vancouveri olimpia. Abban reménykedünk, hogy mindkét staféta kvótát szerez. Ez azt jelentené, hogy öt-öt versenyzőt indíthatnánk Kanadában" - tette hozzá Darázs.
A legfényesebb medált a Huszár Erika, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea összeállítású női 3000 m-es váltó szerezte vasárnap este, míg a második helyről Knoch Viktor „gondoskodott” még szombaton, 500-on.
Knoch a legeredményesebb versenyzője volt a küldöttségnek, ugyanis 1500-on és 1000-en harmadikként zárt, ráadásul az összetett pontversenyben is bronzérmes lett, ami nagy siker. Tagja volt a szintén bronzérmes váltónak is, Darázs Péterrel, Galambos Gáborral és Béres Bencével harcolta ki a dobogós pozíciót 5000 m-en. Szombaton Huszár (500 m), majd vasárnap Heidum (1000 m) is harmadik lett.
„Fantasztikus érzés, hogy nyertünk váltóban. Eddig ez hiányzott az eredményeinkből. Boldog vagyok, mert nagyon vágytunk már arra, hogy csapatként is sikeresek legyünk. Már az elmúlt években is kijöhetett volna a lépés, de mindig közbejött valami. Egyéniben is maximálisan elégedett vagyok, hiszen betegségek hátráltattak, így a hosszabb távokat nem bírtam erővel, de 500-on, amiben a legjobban bíztam, ott összejött a bronzérem" - mondta boldogan Huszár, aki a torinói olimpián negyedik hellyel pontszerző volt.
„Tavaly is jól sikerült a kontinensviadal, de most felülmúltuk azt az eredményt is. Ezek a sikerek pedig önbizalmat adnak nekünk, ami ebben a sportágban rendkívül fontos” - mondta Heidum.
A torinói olimpiai játékokon ötödik Knoch Viktor is elsősorban a csapat sikerességét emelte ki, főleg azt figyelembe véve, hogy Lóth Manó Dávid sérülése miatt tartalékosan végeztek váltóban harmadik helyen.
Forrás: nyomtatott
Még senki sem szólt hozzá. Legyen Ön az első!
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 17:19 Tenisz: Patty Schnyder búcsúztatta Virginie Razzanót Párizsban
- 17:09 AS Roma: eldőlt, Cicinho az idény végéig hazatér Brazíliába
- 17:07 Barcelona: Eric Abidal combsérülése miatt nyolc hétre kidőlt
- 16:39 Tenisz: a hetedik helyen kiemelt Ljubicic máris búcsúzott Rotterdamban
- 16:35 Liverpool: Aquilani Skrtel-kórban szenved, nem játszhat
- 16:30 Brazília: Ronaldinho kimaradt a selecao írek elleni keretéből
- 16:18 Juventus: Marcello Lippire szabnák az új irányítói struktúrát
- 16:16 Liverpool: mindkét fél cáfolja az indiai befektetők érkezését
- 16:00 FTC: Schembrivel közel a megegyezés, Radovicsot és Zivnyt tesztelik
- 15:50 Felkészülés: egy góllal kikapott a Videoton a kolozsváriaktól
- 15:28 DVTK: módosult a szerdai felkészülési mérkőzés időpontja
- 15:25 Portugália: edzőcseréből sosem elég, a Leixoesé a kilencedik
- 15:15 Vancouver 2010: valamennyi magyar doppingtesztje negatív
- 15:14 Nyíregyháza: három felkészülési mérkőzés szerepel a heti programban
- 14:57 Vízilabda: döntetlen született a Szolnok-Honvéd jótékonysági meccsen
Hirdetés
Hirdetés
Szavazás
Hirdetés
