Vízilabda: ifjúsági korosztályban is van már aranya Fodor Olivérnek

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.07. 09:14
Címkék
A 17 éves Fodor Olivér a BVSC-Zuglóban nőtt fel, ahol korábban a gyermek- és a serdülő vízilabda-bajnokságban már aranyérmet szerzett. Idén életében először, a klubjának pedig tizenöt év után sikerült megszereznie a bajnoki címet az ifjúságiak között is, amiben oroszlánrészt vállalt. Két éve mutatkozott be az OB I/B-ben, mára pedig alapembernek számít. Mindezek mellett tagja volt a tavalyi, máltai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett U17-es válogatottnak, idén pedig készül a hazai rendezésű U18-as világbajnokságra, ahol komoly célokkal ugrik majd medencébe. Ismerjük meg a zuglóiak kiválóságát.

Sztrik Martinutanpotlassport.huSztrik Martinutanpotlassport.hu

– Mikor kezdtél el sportolni? Hogy ismerkedtél meg a vízilabdával?

– Kiskorom óta úszom a BVSC-ben. Már ovisként is minden nap eljártam edzésre, de nem ment jól, nem volt sikerélményem, így abba akartam hagyni. A családi barátok között több vízilabdában jártas személy is van, akik azt javasolták, ha már ennyi időt a vízben töltöttem, akkor próbáljam ki a sportágat. Így elmentem egy edzésre, és egyből beleszerettem. Jó érzés volt, hogy az úszásban megszerzett tapasztalatommal kimagasló teljesítményt tudok elérni ebben a közegben. Néhány edzés után a szüleim beszéltek Dabrowsky Norberttel, aki akkor a korosztályom csapatának volt az edzője a BVSC-ben. Ő azt mondta, hogy jó képességeim vannak, és mindenképpen folytassam; innen pedig csak felfelé ívelt a pályafutásom.

A képen a már mindhárom utánpótlás-korosztályban bajnok Fodor Olivér
A képen a már mindhárom utánpótlás-korosztályban bajnok Fodor Olivér

A képen a már mindhárom utánpótlás-korosztályban bajnok Fodor Olivér

– Van példaképed a sportban?

– Igen, a legnagyobb egy volt edzőm, Kuncz László. Nem csak azért, mert kétszázszoros magyar válogatott, hanem mert hihetetlenül nagy szíve van, mindig segítőkész, ugyanakkor rendkívül kemény tréner. De nagyon tisztelem Hosszú Katinkát is, van egy kedvenc mondatom is tőle, ami így szól: küzdj, amíg ők alszanak, tanulj, amíg ők buliznak, élj úgy, ahogy ők álmodnak. Ez az idézet mindig sokat segít nekem, mert az elkötelezett sportolás mellett nem egyszerű fiatalnak lenni. Megerősít abban, hogy soha ne adjam fel. Rajtuk kívül a Kemény család előtt is tisztelettel hajtom meg a fejem, ráadásul a legfiatalabb tagja, Kristóf ugye az edzőm.

– Két éve mutatkoztál be az OB I/B-ben, milyen volt először ezen a szinten játszani?

– Kezdetben nagyon féltem, hogy milyen lesz a felnőttek között vízilabdázni tizenöt évesen. Azóta már sok idő eltelt és így, hogy minden hétvégén van egy mérkőzésünk ebben a bajnokságban is, rájöttem, hogy nagyon sokat lehet tanulni az idősebbektől, akik régen az élmezőny javát képezték. Gyorsan és rengeteget fejlődik az ember ilyen közegben, főleg erőnlétben, amit az ifjúsági korosztályban remekül tudok kamatoztatni. A célom persze, hogy az élvonali csapatunkban játsszak, és remélem, hogy ez minél előbb valóra válik.

– Mi volt a legnagyobb sikered a BVSC-Zuglóban?

– Most már örömmel kijelenhetem, hogy mindhárom utánpótlás-korosztályban országos bajnok vagyok, tavaly pedig az OB I/B-ben ezüstérmesek lettünk. Ezekre vagyok a legbüszkébb, mert hatalmasat küzdöttünk érte, igazi csapatként.

A BVSC-Zugló korosztályos bajnokcsapata Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu
A BVSC-Zugló korosztályos bajnokcsapata Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu

A BVSC-Zugló korosztályos bajnokcsapata  •  Fotó: Madar Dávid/waterpolo.hu

– A hétvégén nyertél először aranyérmet az ifjúsági korosztályban, az egyesület pedig tizenöt év után. Megfelelő helyre került otthon a medál?

– Természetesen. Ez életem egyik legjobb hétvégéje volt. Csodálatos, hogy ennyi ember kilátogatott és buzdított minket, hatalmas erőt adott ez mindnyájunknak. Ez is igazolja, hogy a BVSC nagycsalád, hiszen a gyermekkorosztálytól kezdve a felnőtt csapatunkig, mindenki ott volt, hogy élőben szurkolhasson nekünk. Úgy éreztük magunkat, mint egy OB I-es döntőn. Bárki, aki megél egy ilyen pillanatot, garantáltan életre szóló élmény marad számára, én ezt az estét szerintem életem végéig fel fogom idézni minden egyes nap. Leírhatatlan érzés. Szerintem ennyire nagy csapategység, mint ami nálunk van, sehol máshol nincs. Tűzbe raknánk egymásért a kezünket, többek között ez segített abban, hogy végül meg tudtuk nyerni ezt a bajnokságot.

– Mit szólsz az utánpótlás-felmérő programhoz?

Szerintem nagyon jó ötlet, hiszen a különböző feladatokkal össze lehet mérni az azonos poszton lévő játékosok képességeit, így komplex képet lehet kapni róluk, ahogyan az egyesületek munkájáról is.

– Milyen élményekkel gazdagodtál a tavalyi, máltai Európa-bajnokságon?

A máltai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett U17-es válogatott
A máltai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett U17-es válogatott

A máltai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett U17-es válogatott

A legjobb és a legrosszabb élményemet is egyszerű megmondani, hiszen a legrosszabb érzés az volt, amikor az elődöntőben kikaptunk. Talán ezen a meccsen játszottam a legjobban, de olyan ürességet éreztem ezután egy napig, amit még soha. Holott még mindig ott volt rá a sansz, hogy érmet szerezzünk, mégsem tudtam megszólalni a szomorúságtól és csalódottságtól. De ezzel mindenki így volt a csapatban. A legjobb pedig minden egyes olyan alkalom volt, amikor a meccsek előtt megszólalt a Himnusz. Ez egyszerűen leírhatatlan érzés, akárcsak az, hogy több Máltán élő magyar kilátogatott a mérkőzéseinkre, ahol képeket csináltak velünk. Nagyon megtisztelve éreztem magam, és természetesen rendkívül boldog voltam a bronzérem miatt is, amit végül sikerült megszereznünk. Ez mindenkit jobb kedvre derített.

– Idén Szombathelyen lesz az U18-as világbajnokság, amelyen ‒ ugyan nincs még kihirdetve a keret ‒ több mint valószínű, hogy te is részt veszel. Motivál téged, hogy hazai környezetben játszhattok, vagy nagyobbnak érzed a nyomást emiatt?

– Nagyon ambivalens érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Motivál nagyon az itthoni közönség, hiszen már most többen jelezték, hogy kíváncsiak ránk, és a helyszínen fognak szurkolni. Ám pont ezek miatt lesz bennünk egyfajta megfelelési kényszer is, mert meg szeretnénk hálálni a belénk vetett bizalmat azzal, hogy a lehető legjobban játszunk. Komoly esélyeink vannak a tornán, de hatalmas nyomás is lesz rajtunk egyben, viszont engem ez csak még jobban motivál.

– Hogyan fog kinézni a felkészülésetek? Milyen gyakran edzetek együtt az évben egy ilyen rangos torna előtt?

– Minden negyedik hétvégén válogatott edzés volt az elmúlt év során, de esetenként hét közben is együtt készültünk, és elutaztunk táborozni Pécsre, valamint Horvátországba is. A felkészülés utolsó szakasza egy nyolchetes nyári edzőtábor lesz, közvetlen a világbajnokság előtt. Ebben a nyolc hétben alapozzuk meg a csúcsformát a vb-re. Lesz erőfejlesztés illetve technika és taktikai tréning is. Több felkészülési tornán is részt fogunk venni. Egyelőre ennyit tudok, de már nagyon várom, és mindent megteszek, hogy idén is bizalmat szavazzanak nekem az edzőim.

További korosztályos híreink VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik