Vízilabda: elődöntőben a fiúk az U17-es Eb-n, jönnek a spanyolok

Vágólapra másolva!
2019.08.15. 17:06
Címkék
A magyar U17-es fiú vízilabda-válogatott végig kézben tartotta a Montenegró elleni negyeddöntőjét a grúziai korosztályos Európa-bajnokságon. A magyar csapat 7–4-es sikere azt jelenti, hogy szombaton a spanyolokkal a kontinenstorna döntőjéért mérkőznek meg Székely Bulcsú tanítványai.
u17 fotó madaras norbert
u17 fotó madaras norbert

Elődöntős az U17-es válogatott • Fotó: Madaras Norbert

u17 fotó madaras norbert
u17 fotó madaras norbert

Elődöntős az U17-es válogatott • Fotó: Madaras Norbert

 

Egy nap pihenő után szállt újra medencébe az U17-es vízilabda-fiúválogatott a Tbilisziben zajló korosztályos Európa-bajnokságon. A szünet teljes joggal megérdemelt volt, hiszen a Székely Bulcsú szövetségi edző és Tóth Kálmán másodedző által irányított csapat magabiztosan nyerte meg csoportját Szerbia, Hollandia és Szlovákia előtt, így egyből a csütörtöki negyeddöntőben találta magát.

A legjobb nyolc között azok a montenegrói fiatalok vártak a magyar együttesre, akik a görögök mögött második helyen abszolválták csoportjukat, és szerdán igen kiélezett nyolcaddöntőt játszottak a horvátokkal, csupán ötméteresekkel sikerült győzniük. Így nem volt kérdés, melyik csapat érkezik fáradtabban az elődöntőért vívott összecsapásra, de az is nyilvánvalónak tűnt, hogy Petar Radanovics tanítványai utolsó leheletükig küzdenek a legjobb négybe jutásért.

A kezdés után nem sokat tapogatóztak a csapatok, de látszott, hogy mindkét gárda elsősorban a védekezésre figyel. Ettől függetlenül mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek a gólszerzésre. Az első magyar emberelőnyt Szeghalmi Zsombor lőtte kapufára, majd az ellenfél előtt is nagy sansz adódott a gólszerzésre: ötmétereshez jutott. Matija Szladovics azonban nem tudta megszerezni vezetést csapatának, mert Gyapjas Brendon remek reflexszel hárított. A játékot sok sikertelen távoli kísérlet jellemezte, a csapatok próbálták minél távolabb tartani a másikat a kaputól.

A gólcsendet alig két és fél perccel a negyed vége előtt a csapatkapitány Szeghalmi törte meg, aki a jobb szélről, emberelőnyből pattintott a montenegrói kapu rövid sarkába. 1–0-s magyar vezetéskor következett az első szünet. A második felvonásban tovább folytatódott a taktikázás, kemény párharcok alakultak ki a medencében, a támadások tovább élénkültek, de nemcsak a magyar kapus, hanem a másik oldalon Alen Iszljamovics is kiválóan állta a sarat. Két perc után Marko Milics váratlan lövése csak becsúszott valahogy Gyapjas hóna alatt, de Szeghalmi tetszetős labdajáratás után egyből bombagóllal válaszolt. Gyapjas újra védett, de a játékosok is jónéhány lövést blokkoltak. Szeghalmi ezúttal center pozícióból büntetőt harcolt ki, az ötméterest pedig Vigvári Vince vágta a pillangóúszó mozdulatokkal kirepülő Iszljamovics mellett a jobb sarokba. Aztán Gábor Lőrinc is megvillant: látványos befordulás után alakította 4–1-re az állást centerből. A következő akcióban az ellenfél lekopírozta a magyar támadást, s noha Jovan Vujovics első lövését nagy bravúrral védte Gyapjas, a kipattanót azonban már bevágta a montenegrói (4–2).

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vigvari (10), ahogy a felkészülési tornákon, az Eb-n is a csapat erőssége • Forrás: waterpolo.hu

 

A harmadik negyedben sokáig a kapusoké volt a főszerep. Öt perc után Vigvári balról annyira közel tudott úszni a kapuhoz, hogy abból a szögből nem hibázhatott, a következő akcióból pedig Szabó Bence középről megeresztett hatalmas lövése vágódott a felső lécről a képzeletbeli gólvonal mögé (6–2). A magyarok legutolsó embere, Gyapjas továbbra is ihletett formában védett. A magyar előny tovább nőhetett volna, de Vigvári ezúttal kihagyta a büntetőt a negyed vége előtt.

A zárófelvonásban a montenegróiak megpróbáltak visszakapaszkodni. Vujovics emberelőnyből talált be, de a magyarok nagyon okosan végigjátszották a támadóidejüket, a hátralévő játékidő így tetemesen fogyni kezdett.

Várkonyi Ádám léc alá küldött lövése után pedig már matematikailag sem sok esélye maradt Montenegró ifjú pólósainak. Gyapjas újabb próbálkozásokat hárított, egyedül Vujovicsot szánta meg, és engedte meg neki, hogy ő szerezze a meccs utolsó gólját.

Mindent elmond a csapat motiváltságáról, hogy a háromgólos vezetés birtokában Székely 33 másodperccel az utolsó dudaszó előtt időt kért, és olyan feltüzelve küldte vissza fiait a pályára, mintha döntetlent mutatott volna az eredményjelző. A tábla azonban 7–4-es magyar győzelmet jelzett, így Magyarország szombaton, magyar idő szerint 17 órától az oroszokat simán túllépő (15–3) spanyolokkal mérkőzik a döntőbe jutásért.

FIÚ U17-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, TBILISZI
Negyeddöntő

Magyarország–Montenegró 7–4 (1–0, 3–2, 2–0, 1–2)
Gólszerzőink:
Szeghalmi 2, Vigvári 2, Gábor, Várkonyi, Szabó
Az Eb-csapat
Kapusok:
Gyapjas Brendon, Hörömpő Botond
Mezőnyjátékosok: Eppel Barnabás, Gábor Lőrinc, Kevi Bendegúz, Lantos István, Mészáros Mátyás, Molnár Erik, Nyíri Balázs, Pető Attila, Szabó Bence, Szeghalmi Zsombor, Várkonyi Ádám, Vigvári Vince, Vismeg Zsombor
Edzők: Székely Bulcsú, Tóth Kálmán Csapatvezető: Madaras Norbert

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik