Vízilabda: a BVSC-Zugló leány gyermekcsapata hibátlan a bajnokságban

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.25. 18:21
Címkék
Szombaton délelőtt folytatódott a BVSC-Zugló leány vízilabdacsapatának remeklése a gyermekbajnokságban: sok gólt dobott, nagyon keveset kapott. A tabellát hibátlanul vezető együttes edzője, Mészáros Vanda beszélt a győzelmi sorozat hátteréről.

Nem csupán remekül kezdte, úgy is folytatta a gyermekbajnokságot a BVSC-Zugló leány vízilabdacsapata, azaz a 2005-ös korosztály. A Mészáros Vanda által irányított csapat tíz mérkőzés után vezeti a tabellát, és ugyanúgy minden összecsapását megnyerte, mint az egy meccsel kevesebbet játszó UVSE.Mészáros Vanda által irányított csapat tíz mérkőzés után vezeti a tabellát, és ugyanúgy minden összecsapását megnyerte, mint az egy meccsel kevesebbet játszó UVSE.

A BVSC-Zugló az elmúlt három évben rendre a leány gyermekbajnokság dobogóján végzett, kétszer volt ezüst-, egyszer bronzérmes, a mostani gárdának azonban talán minden eddiginél nagyobb esélye van a bajnoki címre – már csak azért is mert elképesztően védekezik: 41 kapott gólja magasan a legkevesebb a bajnokságban, nem véletlenül.

Tízből tízet nyert a csapat a bajnokságban Forrás: BVSC-Zugló
Tízből tízet nyert a csapat a bajnokságban Forrás: BVSC-Zugló

Tízből tízet nyert a csapat a bajnokságban  •  Forrás: BVSC-Zugló

„A jó védekezés az alap. Arra építjük a támadásokat, a csapat mindent megtesz a saját kapuja előtt, hogy ne kapjon gólt – mondja az edzőnő. – Ehhez persze kell a megfelelő csapatmunka, kiegyensúlyozottság, fegyelem. A kevés kapott gól korosztályos válogatott kapusunknak, Torkos Tamarának is köszönhető. Amíg én a partról irányítom a védekezést, ő a vízből.”

Mészáros Vanda, amellett, hogy a 2005-ös válogatott edzője, a kisebb korosztályokat is felügyeli a klubban, így a gyermekcsapatba kerülő lányokat már jól ismeri, úgy mondja, maga alá dolgozik. Mire a játékosok az országos bajnokságba kerülnek, már magabiztos, felkészült csapattagokká válnak, de az edzőnő kiemeli, nem az eredmény hajszolása a cél.

„Nagyon pozitív, hogy a vezetjük a bajnokságot, a lányok mindent meg is tesznek a sikerért, edzésről sem hiányoznak. A klubban folyamatos a fejlődés, célunk, hogy a játékosok felnőttkorukra legyenek vízilabdázók. Ha úgy vesszük, még nem teljesítettük hibátlanul az őszt, a legfontosabb meccsünk hátra van.”

Torkos Tamara a védelem irányítója Forrás: BVSC-Zugló
Torkos Tamara a védelem irányítója Forrás: BVSC-Zugló

Torkos Tamara a védelem irányítója  •  Forrás: BVSC-Zugló

Szombaton délelőtt a csapat hazai medencében 16–5-re nyert a szegediek ellen, ez volt az egyik mérkőzés, amelyik ősszel halasztásra került a Magyar-kupa forduló miatt, a másik pedig majd a szintén százszázalékos UVSE elleni lesz.

„Bizakodunk, szeretnénk folytatni a jó sorozatunkat. Az UVSE elleni meccs biztos, hogy kiélezett lesz, nagyon sok múlik rajta, úgy gondolom, két hasonló teljesítményre képes csapat találkozik. Ha a lelkesedésünk és a fegyelmezettségünk marad a mostani, nagy csatának nézünk elébe. Szeretjük az első helyet, de nem ragaszkodunk hozzá, hosszabb távon gondolkodunk a fiataljainkról. Persze, egyik álmom válna valóra, ha megnyernénk a bajnokságot, második és harmadik helyeim már vannak.”

Abban, hogy az álom valóra váljon, nagy segítséget jelent a bajnokságban legtöbb labdát szerző csapatkapitány Batizi Emese és a 2006-os születésű Kiss Patrícia játéka, ők számítanak a gárda húzóembereinek (a szegediek ellen például a 16 lőtt gólból 10-et vállaltak 5-5 elosztásban), de természetesen minden játékos igyekszik meccsről meccsre a legtöbbet kihozni magából – a klub pedig mindenkire odafigyel. Akkor is, ha éppen élményszerzésre van lehetőség a közelben.

„A lányokkal szinte minden magyar női meccsen kint voltunk a most zajló budapesti Európa-bajnokságon, az egyesülettől kaptuk a jegyeket. A játékosok nagyon élvezik, hálásak, hogy ott lehetnek és együtt szurkolhatnak a két BVSC-snek, Gyöngyössy Anikónak és Leimeter Dórinak, na meg az egész válogatottnak. Motiválja őket a közeg, ahol láthatják, hova juthatnak el kitartó munkával. Nekik is és edzőjüknek is mindene a vízilabda.”

A 2019/20-as leány gyermekbajnokság tabellája és részletes eredményei ITT érhetők el.

További korosztályos hírek VÍZILABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik