Vívás: a 16 éves Büki Lili újra legyőzte az olimpiai bajnokot

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 18:53
Címkék
November után újra hatalmas meglepetést okozott a 16 éves tatai Büki Lili azzal, hogy ismét legyőzte a felnőtt párbajtőrözők aktuális olimpiai bajnokát, Szász-Kovács Emesét, s ezzel meg is nyerte a Magyar-kupa hétvégi fordulóját. A hétvégén utánpótlás kardválogatót is tartottak, amelyen kizárólag fővárosi aranyérmek születtek.

B. V. – utanpotlassport.hu Nagyjából fél évvel ezelőtt, novemberben rendezték meg a felnőtt országos bajnokságot, amelyen a női párbajtőrözők mezőnyében kizárólag utánpótláskorú versenyzők jutottak a legjobb négy közé. Akkor leginkább két kadétvívóról, a békéscsabai Dékány Kingáról és a tatai Büki Liliről szólt a verseny. Előbbi a fegyvernem minden idők legfiatalabb felnőtt magyar bajnoka lett, utóbbi pedig legyőzte az aktuális olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesét. B. V. – utanpotlassport.hu Nagyjából fél évvel ezelőtt, novemberben rendezték meg a felnőtt országos bajnokságot, amelyen a női párbajtőrözők mezőnyében kizárólag utánpótláskorú versenyzők jutottak a legjobb négy közé. Akkor leginkább két kadétvívóról, a békéscsabai Dékány Kingáról és a tatai Büki Liliről szólt a verseny. Előbbi a fegyvernem minden idők legfiatalabb felnőtt magyar bajnoka lett, utóbbi pedig legyőzte az aktuális olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesét.

Büki Lili ismét legyőzte az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesét Forrás: hunfencing.hu
Büki Lili ismét legyőzte az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesét Forrás: hunfencing.hu

Büki Lili ismét legyőzte az olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesét  •  Forrás: hunfencing.hu

A lányok azóta bizonyították, hogy akkor sem csak egyszeri, kiugrott eredményről volt szó, hanem valóban felveszik a versenyt a legjobbakkal. A kadét Európa-bajnokságon pedig egyéniben (Muhari Eszter) és csapatban is magyar arany született a leány párbajtőrözők között.

Szombaton pedig újra Büki parádézott. A 16 esztendős versenyző megnyerte a Magyar-kupa tatai fordulóját, amely egyben felnőtt előválogató verseny is volt. A döntőben pedig újfent legyőzte az első számú hazai versenyzőt, Szász-Kovács Emesét.

Talán még értékesebbé teszi a győzelmet, hogy a finálé roppant szorosan alakult, 10:9-es Büki-sikerrel ért véget. Lili egyébként a verseny korábbi szakaszaiban is erős ellenfeleket győzött le, a negyeddöntőben válogatottbeli csapattársát, Dékány Kingát 15:14-re, míg a négy között klubtársát, a hazai ranglista harmadik helyezettjét, Kun Annát 15:10-re.

A viadal vasárnapi csapatversenyén is remekeltek a fiatalok. A Budapesti Honvéd aranyérmes együttesében vívott ugyanis a háromszoros kadét Európa-bajnok Muhari Eszter (15) és Fekete Laura (17) is.

A Vasas pasaréti csarnokában szintén előválogatót tartottak méghozzá a junior és kadét kardozóknak.

A fiúk mezőnyében a hazai környezetben vívó Horváth Gergő a fiatalabbak között Ondrik Konrádot (BVSC-Zugló) felülmúlva aranyérmet szerzett, a junioroknál pedig György Lehel mögött a második helyen zárt.

A lányok között szintén fővárosi sikerek születtek, U19-ben a BVSC-s Bérczy DorottyaKern Biankát (Kertvárosi VSE) győzte le a fináléban, míg a kadétmezőnyben Battai Sugár Katinkáé lett az elsőség, miután az aranycsatában legyőzte Szűcs Lucát (BVSC-Zugló), .

JUNIOR ÉS KADÉT KARD ELŐVÁLOGATÓ-VERSENY, BUDAPEST
Juniorok. Fiúk (51 induló): 1. György Lehel (UTE, edző: Gergácz László), 2. Horváth Gergő (Vasas), 3. Noseda Szabolcs (DVSZ) és Rajkai Boldizsár (Vasas). A döntőben: György-Horváth 15:10
Leányok (37 induló):
1. Bérczy Dorottya (edző: Varga József), 2. Kern Bianka (KVSE), 3. Battai Sugár Katinka (TFSE) és Lantos Eszter (BVSC). A döntőben: Bérczy-Kern 15:10
Kadétek. Fiúk (42 induló): 1. Horváth Gergő (Vasas, edző: Ravasz Etele), 2. Ondrik Konrád (BVSC), 3. Kis-Tamás Bence (Vasas) és Szántó Zoltán (Vasas). A döntőben: Horváth-Ondrik 15:12
Leányok (32 induló):
1. Battai Sugár Katinka (TFSE, edző: Dávid László), 2. Szűcs Luca (BVSC), 3. Keszei Kira (Vasas) és Beviz Dorottya (GEAC), 5. Szakács Zsuzsanna (UTE), 6. Fenyősi Zita (Vasas), 7. Együd Eszter (Nyíregyháza), 8. Juhász Anna (Szent György). A döntőben:Battai-Szűcs 15:12

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik