HIRDETÉS
HIRDETÉS
utanpotlassport.hu 2018.11.08 11:14 Frissítve: 2018.11.08 11:29

Úszás: Sós Csaba kapitány szerint a fiatalok a legjobb úton haladnak

Egy nap az utánpótlásért – Segítség, felnőttem! címmel immár nyolcadszor tart nagyszabású konferenciát az utanpotlassport.hu szerkesztősége november 27-én a Testnevelési Egyetemen. Az előadók között lesz dr. Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, az úszóválogatott szövetségi kapitánya, akivel ennek kapcsán beszélgettünk a korosztályváltás nehézségeiről.

HIRDETÉS

Gy. Szabó Csilla – utanpotlassport.hu  Vannak sportágak, amelyekben úgy tűnik, hogy a sikeres fiatalok a felnőttek között ugyanolyan eredményesen folytatják sportkarrierjüket, mint az ifjúságiak mezőnyében. Magyar szemszögből mindenképpen ide lehet sorolni az úszást, hiszen a korosztályos világ- és Európa-bajnokok később, a nagyok között is megtartják helyüket az élvonalban. Elég, ha csak az éppen aktuális két „sztárra”, Milák Kristófra és Késely Ajnára gondolunk. Mindketten csak az év végén lépnek át hivatalosan a felnőttek közé, ám névjegyüket már letették közöttük. Előbbi tavaly, mindössze 17 évesen nyert felnőtt vb-ezüstérmet, utóbbi néhány hónappal 17. születésnapja előtt, az idei Európa-bajnokságon szerzett két ezüstöt és egy bronzot. Dr. Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya a sportág sajátosságával és a jól képzett hazai szakembergárdával magyarázza ezt a jelenséget:

A NOVEMBER 27-I UTÁNPÓTLÁS-KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAMJA ÉS JELENTKEZÉS ITT

− Az úszásban hosszútávú folyamat zajlik, amelybe szépen illeszkedik a felnőtté válás is. A kisgyermek öt-hat éves korától egészen húszig versenyezve, lépésről lépésre fejlődve, napról napra erősödve éri el végül legjobb eredményeit. Mindig is voltak fiatal olimpiai bajnokaink, bizonyára elegendő, ha csak Egerszegi Krisztina nevét említem példaként. Ezen a téren tehát a magyar úszósportnak elég nagy a szakmai tapasztalata. A mi esetünkben a serdülőkor és az azzal járó testi és pszichológiai változások jelentik a nagy kihívást. Szakembereink azonban kiválóan képzettek ebben a témában, így az esetek többségében sikeresen át tudjuk menteni az utánpótláskori eredményességet a felnőttek közé is.

Dr. Sós Csaba szerint a szülő-edző kapcsolat az egyik legnagyobb kihívás Forrás:MÚSZ

Dr. Sós Csaba szerint a szülő-edző kapcsolat az egyik legnagyobb kihívás  •  Forrás:MÚSZ

− Milyen konkrét csapdák rejtőzhetnek ezen a hosszú úton?

− A fizikai felkészítés során például egyértelmű, hogy egy tízéves úszó még nem végezhet súlyzós edzéseket, miközben huszonöt éves korban kezdeni ezeket már nagyon késő. A gyermekek élettani sajátosságaihoz ragaszkodva, a modern sporttudományok felhasználásával kell tehát pontosan kidolgozni a felkészülési terveket. Az edzésre fordított időmennyiség ma már nem növelhető tovább, ezen a téren elértük a plafont. Amikor én úsztam, kétszer annyi időt töltöttünk a vízben, mint az ellenfeleink. Ezzel voltunk jobbak nálunk. Ma már nem lehet ezeket a határokat tovább tolni, és erre komoly figyelmet is fordítunk. Vannak edzők, akik lelkesedésükben néha megfeledkeznek erről, ezért a továbbképzéseken, konferenciákon igyekszünk a témát fontosságának megfelelően kezelni.

− Milyen szerep jut ebben a helyzetben a szülőknek?

− A háttér fontosságát nem tudom elégszer hangsúlyozni. Éppen ezért azt is meg merem kockáztatni, hogy a szülő-edző kapcsolat jelenti számunkra talán a legnagyobb kihívást. A korosztályváltás nekünk, szakembereknek teljesen zökkenőmentes lehet, akár javul átmenetileg a fiatal a számszerű eredményeiben, akár romlik. Mi ugyanis látjuk a fejlődés valódi ívét, ismerjük versenyzőink reakcióit ebben a helyzetben, távolabbi perspektívákban gondolkodunk. A szülők ugyanakkor a befektetett munka mennyiségét általában elfogadják, ám azt nehezen emésztik meg, ha cserébe nem jönnek az eredmények. Együtt kell működnünk velük, meg kell nyugtatnunk őket akkor is, ha ideig-óráig nem látható számukra a fejlődés. De ez bizalmi kérdés is, a magyar úszósport eredményei jelentik a garanciát arra, hogy szakembereink a legjobb úton vezetik a fiatal sportolókat.

− Az úszók esetében gyakran felmerül az amerikai tanulmányok lehetősége. Megkönnyítheti egy ilyen választás a korosztályváltást?

− Ez egyértelműen személyiségfüggő. Én a magam részéről támogatom azt is, ha valaki a tengerentúlon folytatja, de azt is, ha itthon marad. Mindkettőre lehet jó példát mondani, ne felejtsük el, hogy Czene Attila, Kovács Ági vagy éppen Hosszú Katinka is tanult az Államokban az úszás mellett. A hazai szövetség egyértelműen tanuláspárti, fontos számunkra, hogy versenyzőink aktív pályafutásuk után is megállják helyüket az életben. A korosztályváltás kérdésénél természetesen ez is fontos érvként merül fel, többnyire pozitív előjellel.

A november 27-én a Testnevelési Egyetemen tartandó Egy nap az utánpótlásért – Segítség, felnőttem! című konferencia előadói:
Köpf Károly, 
a Magyar Edzők Társaságának titkára
Dr. Pavlik Gábor egyetemi tanár, a 2000 és 2008 között háromszor is olimpiai bajnok vízilabda-válogatott sportorvosa
Valkusz Máté 20 éves teniszező, korábbi junior-világranglistavezető, a Davis–kupa-válogatott tagja, Valkusz Valéria, Máté édesanyja, menedzsere és Kuhárszky Zoltán, Máté edzője, korábbi Davis–kupa-kapitány
Dr. Lénárt Ágota egyetemi docens, a Testnevelési Egyetem Pszichológiai és Sportpszichológiai Tanszékének vezetője
Mocsai Tamás, a Nemzeti Kézilabda Akadémia ügyvezetője és Németh András, a Váci Női Kézilabda SE szakmai igazgatója
Szita Márton többszörös korosztályos Európa-bajnoki érmes, 23 éves asztaliteniszező
Bodnár Péter, a kosárlabda-szövetség főtitkára
Dr. Sós Csaba, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, az úszóválogatott szövetségi kapitánya

A NOVEMBER 27-I UTÁNPÓTLÁS-KONFERENCIA RÉSZLETES PROGRAMJA ÉS JELENTKEZÉS ITT

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.11 09:08:08

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

A szombati nap a magyar úszósport ünnepe volt. Százhalombattán, a felnőtt rövid pályás országos bajnokság utolsó napján számos egyéni és korosztályos csúcs dőlt meg, miközben öt újabb taggal (dr. Sós Csaba, id. Knézy Jenő, Gyenge Valéria, Pásztory Dóra, Risztov Éva) bővült a Hírességek Csarnoka. Emellett a Jövő Bajnokai-program 2018-as díjazottjait is kihirdették.

2018.11.10 13:40:01

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Az év második legjobb európai ifjúsági korú sportolónőjének választották Késely Ajnát. A Kőbánya SC tizenötszörös junior Európa-bajnok és háromszoros ifjúsági olimpiai aranyérmes 17 éves versenyzőjét az osztrák kerékpáros Laura Stigger előzte meg, Késely a díjátadóról nyilatkozott az SzPress Hírszolgálatnak.

2018.11.07 12:08:07

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Megszerezte első győzelmét a 2018/19-es évadban a női junior kézilabda-válogatott, a fiatalok az MTK Budapest elleni vereség után 28–26-ra legyőzték edzőmeccsen a Kisvárda alakulatát.

2018.11.07 08:18:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Legutóbb egy tizenegyszer újjáélesztett, végül sikerrel meggyógyított tizenhét éves dabasi labdarúgó esetével hallatott magáról Dr. Merkely Béla professzor, a Semmelweis Egyetem rektora, a városmajori szívklinika igazgatója, aki nagy tapasztalatú szívgyógyászként az életmentő műveletekből is folyamatosan kiveszi a részét, miközben szakértő csapatával szervezetten éppen egy évtizede dolgozik azért, hogy kivédhető legyen a hirtelen szívhalál a sportolóknál. A nemzetközi hírű szakember – aki a fiatalkori szűrések fontosságáról is beszélt honlapunknak – meggyőződéssel vallja: a sportpályán, verseny, mérkőzés közben bekövetkező váratlan tragédia igenis megelőzhető.

2018.11.05 19:18:05

Utánpótlássport utanpotlassport.hu

Több, mint tíz év után hagyta el az érdi úszóklubot, és igazolt a Budapesti Honvédba a világ úszósportjának egyik legnagyobb ígérete, Milák Kristóf. A 18 éves versenyző, ahogyan ő fogalmazott, kicsit kinőtte előző egyesületét, ezért döntött a váltás mellett. Legfőbb célja, hogy nyugodt és tökéletes körülmények között készülhessen tovább két évvel a tokiói olimpia előtt.

HIRDETÉS
HIRDETÉS