Úszás: Huszti Dávid Eb-érmekre pályázik nyílt vízen és medencében

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 18:14
Címkék
A múlt héten a Magyar Úszás Napja keretében Balatonfüreden megrendezett nyílt vízi világkupaversenyen elmaradtak ugyan a nagy hazai sikerek, egy fiatal versenyző azonban komoly eredményt ért el. A 17 esztendős Huszti Dávid a felnőttek mezőnyében – legjobb magyarként – a 18. helyen csapott célba, s bár az országos bajnoki címet nem hódíthatta el (mivel papíron a juniorok közé számított az eredménye), kivívta a jogot, hogy az idei korosztályos és a felnőtt Európa-bajnokságon is vízbe ugorhasson.

G. G. - utanpotlassport.hu „Mondhatom, hogy a teljesen megszokott módon kezdtem úszni, hiszen a szüleim írattak be oktatásra a Kőér utcába, amikor még négyéves voltam. Aztán egyszerűen csak ottragadtam, szerettem a vizet” – mondta honlapunknak a 17 éves Huszti Dávid, aki nem is nagyon vágyott más sportágra, hiszen rögtön rátalált a számára ideálisra.G. G. - utanpotlassport.hu „Mondhatom, hogy a teljesen megszokott módon kezdtem úszni, hiszen a szüleim írattak be oktatásra a Kőér utcába, amikor még négyéves voltam. Aztán egyszerűen csak ottragadtam, szerettem a vizet” – mondta honlapunknak a 17 éves Huszti Dávid, aki nem is nagyon vágyott más sportágra, hiszen rögtön rátalált a számára ideálisra.

Huszti Dávid  •  Forrás: Magyar Úszó Szövetség

Hozzátette, pályafutásában a legnagyobb lökést a 2015-ös Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) jelentette, a grúziai Tbilisziben ugyanis 1500 méter gyorson bronzérmet szerzett, ezzel első igazi nemzetközi sikerét aratta. „Nem igazán számítottam rá, ez azonban hozzásegített, hogy egyre keményebben és keményebben dolgozzak” - jegyezte meg.

Mindezek ellenére a 2016-os év nem sikerült számára úgy, ahogyan azt eltervezte, éppen ezért a mindig nehéz klubváltás következett, s azóta a Darnyi Tamás Sport Club versenyzőjeként Karvalics Péter irányításával készül.

„Boldogan tekintek vissza a Kőér utcai évekre, hiszen ott szerettem meg az úszást. Új klubomban ugyanakkor most sokkal tudatosabban készülünk, minden egyes részletre figyelünk” – magyarázta Huszti Dávid, aki nyílt vízen sem „kispályás", mivel tavaly Marseille-ben bronzérmet szerzett a juniorok között 7,5 km-en.

Az idei nyár elképesztően sűrű lesz számára, mivel július elején Helsinkiben a korosztályos medencés Európa-bajnokságon bizonyíthat, majd mindössze egy héttel később Máltán, a nyílt vízi úszók kontinensviadalán indul el. „Nagyon szeretnék mindkét versenyen legalább egy érmet szerezni” – jelentette ki Dávid, akinek Máltán a junior világbajnokságon való részvétel is a tét, majd Glasgow-ban a felnőttek között az Európa-bajnokságon is rajthoz áll.

„A nyílt vízi úszás alapvetően azért fekszik nekem, mert elég jól bírom a hosszú távokat, így magával a versenytáv teljesítésével nincs problémám. Azonban bevallom őszintén, a hideg víztől egy kicsit irtózom, nem igazán vagyok oda érte.”

A fiatal úszó hozzátette, eddigi pályafutása legfontosabb nyara előtt áll, bízik a jó eredményekben, s csak ezt követően szeretne hosszabb távra tervezni.

További korosztályos hírek ÚSZÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik