Súlyemelés: visszaszereznék nimbuszukat az abaújszántóiak

Vágólapra másolva!
2020.04.08. 08:59
Címkék
Bár a magyar sport – benne az utánpótlás – létesítményhelyzete sokat javult az utóbbi időben, a jövő ígéretei nem mindenütt készülhetnek pompázó pályákon és csillogó csarnokokban. A mi kis falunk elnevezésű sorozatunkban kistelepülések olyan nevelőműhelyeit mutatjuk be, amelyek sikert sikerre halmoznak, vagy éppen csak körülményeikhez képest érnek el elismerésre méltó eredményeket. E heti főszereplőink az abaújszántói súlyemelők.

Ha nincs egy elszánt edző Fekete László személyében és nem választják meg polgármesternek Sáfián Ádámot 2015-ben, tán ma sem lenne súlyemelés a háromezres lélekszámú borsodi településen, Abaújszántón. Az élet azonban úgy hozta, hogy a mester helyben volt, a település elöljárója pedig mindig is imádta a sportot, kettejük találkozása elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a kisvárosban otthonra leljen az erős emberek sportja is. Hogy van értelme a súlyos tárcsák mozgatásának, az az eredményekben is megmutatkozik. Erdősi Dávid serdülő létére bronzérmes lett a juniorok országos bajnokságán 2019-ben, a 2004-es születésű Erdősi Viktor ranglistaelső volt tavaly korosztályában és súlycsoportjában, Stefanovics Marcell is ott van az U15–17-esek hazai élcsoportjában. A serdülőkorú lányok is ügyeskednek: az alig 13 esztendős Király Blanka három kategóriában is a legjobbak között van, a 15 éves Sotkó Sarolta pedig korosztályos bajnokként az egyik nagy ígéret a magyar súlyemelés utánpótlásából.Fekete László személyében és nem választják meg polgármesternek Sáfián Ádámot 2015-ben, tán ma sem lenne súlyemelés a háromezres lélekszámú borsodi településen, Abaújszántón. Az élet azonban úgy hozta, hogy a mester helyben volt, a település elöljárója pedig mindig is imádta a sportot, kettejük találkozása elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a kisvárosban otthonra leljen az erős emberek sportja is. Hogy van értelme a súlyos tárcsák mozgatásának, az az eredményekben is megmutatkozik. Erdősi Dávid serdülő létére bronzérmes lett a juniorok országos bajnokságán 2019-ben, a 2004-es születésű Erdősi Viktor ranglistaelső volt tavaly korosztályában és súlycsoportjában, Stefanovics Marcell is ott van az U15–17-esek hazai élcsoportjában. A serdülőkorú lányok is ügyeskednek: az alig 13 esztendős Király Blanka három kategóriában is a legjobbak között van, a 15 éves Sotkó Sarolta pedig korosztályos bajnokként az egyik nagy ígéret a magyar súlyemelés utánpótlásából.

Abaújszántón egyre szebb helyen és jobb körülmények között készülhetnek a súlyemelők  •  Forrás: mssz.hu

„Egy rossz pincében 2014-ben kezdtek el edzeni a helyi fiatalok Fekete Laci bácsi vezetésével és saját súlyzókészletével – idézte fel a „romantikus” kezdeteket Sáfián Ádám.Én 2015-ben kerültem ide polgármesterként, majd sportegyesületi elnökként karoltam fel a súlyemelést.”

Két esztendeje kerültek át sokkal kulturáltabb környezetbe az ifjú emelők, merthogy felnőtt versenyző értelemszerűen nincs, nem lehetett a helyben eladdig múlt nélküli sportágban.

Kétezer-tizennyolcban adtuk át a konditerem mögött kialakított részben az új edzőtermet. Dobogókat, súlyzókat, rudakat szereztünk be, meg ami még kellett” – mesélte a városi elöljáró, aki kitért a gyerekek ösztönzésére is.

„Aki jól teljesít, az dresszt kap, cipőket meg egyenmelegítőt vásárolunk nekik, hogy egységesen jelenjenek meg, mert ez is számít. A krémnek, a legjobban teljesítőknek pedig kialakítottunk egy ösztöndíj-rendszert, ezzel külön is segítve őket.”

Hogy ez elegendő-e, hatékony tud-e lenni a maradást szorgalmazó igyekezet?

„Küzdünk mi is a generációs problémával, mint szinte mindenütt az országban minden szakosztály, illetve azzal, hogy az elszívó erővel szemben megtartsuk őket. Ez bizony hihetetlen erőfeszítésbe kerül, de egyelőre úgy néz ki, hogy sikerül megtartanunk a gyerekeket. Van lemorzsolódás, elkerülhetetlen fluktuáció, azon vagyunk azonban, hogy eredményesen tereljük őket az élet minden területén. Mert nem csak a súlyemelés kapcsán igyekszünk gondoskodni ezekről a gyerekekről, akiknek jelentős része nehéz családi körülmények közül jön, mi a tanulástól kezdve a közétkeztetésen át mindben igyekszünk segíteni nekik” – mondta Sáfián Ádám.

A polgármester a jelenre is kitért, megemlítve, hogy a koronavírus-járvány, amely miatt most szünetelnek az edzések, átmenetileg egy jelentős eseménytől fosztotta meg őket.

„Márciusban lett volna az átadója az új komplexumunknak, a költözés azonban a járvány miatt egyelőre várat magára – mesélte a polgármester. – Az ifjúsági ház egy részét, nagyjából az egyharmadát kapták meg a súlyemelők, még a most használtnál is modernebb edzőteremmel, négy dobogóval. Megújult, klimatizált környezet várja őket külön férfi és női öltözővel, zuhanyzóval, amellett Fekete Laci bácsinak egy külön kis irodarész lett kialakítva. A tavalyi, kelet-magyarországi tini ob után immár az új helyen rendezhetjük meg 2020-ban a 15 és 17 éves korosztályok országos bajnokságát.”

A sportos beruházások beleilleszkednek egy átfogó fejlesztési stratégiába, amelyről Sáfián Ádám így beszélt:

„Öt éve elkezdtük azt a munkát, amelynek célja, hogy visszaállítsuk Abaúj hírnevét, visszaszerezzük nimbuszát, ami évtizedeken át jellemezte a települést. E folyamatnak része a fiatalok sportjának támogatása, az Abaújszántói VSE súlyemelő szakosztályának életre hívása is. Van nálunk foci, él még a birkózás is, feltámadt a darts-szakosztály, illetve a pingpongozóink is megint éledeznek. Súlyemelőink egyre szebb eredményeket érnek el, a borsodi térségből országos bajnokok kerülnek ki. Ha megnézzük a harmincvalahány súlyemelő-egyesület rangsorát, az Abaújszántói VSE az első harmadban van az összesített eredményeket tekintve, ami úgy gondolom, nagy szó ilyen kis település esetében...”


További korosztályos hírekSÚLYEMELÉSBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik