Softball: 12. hely a leányok U16-os Eb-premierjén

Vágólapra másolva!
2019.08.06. 20:38
Címkék
Az U16-os leányválogatott edzője, Balog Zsuzsa Eb-értékelése szerint sokkal több felkészülési és bajnoki mérkőzésre lenne szükség a fejlődéshez. Úgy gondolja, a dobójátékosok képzésére is jobban kéne koncentrálni.

Egy győzelemmel és öt vereséggel zárta Eb-szereplését Zágrábban az U16-os leány softball-válogatott, s azzal a 12. helyen végzett. A Victoria Sovak és Balog Zsuzsa által irányított csapat a sportág története során először szerepelt világversenyen. Mivel hazánkban ebben a sportágban nincs utánpótlás-bajnokság, a keret tagjai felnőtt softball- vagy utánpótlás baseball-ligákban játszanak.Victoria Sovak és Balog Zsuzsa által irányított csapat a sportág története során először szerepelt világversenyen. Mivel hazánkban ebben a sportágban nincs utánpótlás-bajnokság, a keret tagjai felnőtt softball- vagy utánpótlás baseball-ligákban játszanak.

,, Az első, a csehek elleni mérkőzésen a csapaton látszódott a kezdeti megilletődöttség, illetve a két ország softballja közti különbség, emiatt messze voltunk attól, hogy megszorongassuk őket, de a házigazda Horvátország ellen már helyt tudtak állni a lányok. A két héttel korábbi felkészülési találkozóhoz képest visszafogottan játszottunk ellenük, viszont így is csak a hosszabbításban tudtak legyőzni minket, úgyhogy büszke voltam a fiataljainkra ” – értékelt Balog Zsuzsa.

A folytatásban válogatottunk a törököket múlta felül magabiztos játékkal 10-3-ra, az volt az együttes egyetlen győzelme.

A magyar U16-os leányválogatott először vett részt Európa-bajnokságon(Forrás: Softball klub Princ Facebook oldala)
A magyar U16-os leányválogatott először vett részt Európa-bajnokságon(Forrás: Softball klub Princ Facebook oldala)

A magyar U16-os leányválogatott először vett részt Európa-bajnokságon  •  Forrás: Softball klub Princ Facebook-oldala

,,Ahogy közeledtünk a torna végéhez, elkezdett fáradni a társaság. A lányok átlagéletkora tizennégy év, emiatt érezhető volt a fizikai különbség a belgák és a lengyelek ellen is, velük szemben nem volt esélyünk” – tette hozzá az edző. Szerinte az utolsó, a szlovákok elleni mérkőzésen ismét megmutatta a csapat, hogy az utolsó pillanatig tud küzdeni, a lányok 7-0-á hátrányból szorossá tették a meccset, és végül csak 10-6-ra kaptak ki.

,,Az egyik legnagyobb gondunk ezen a tornán a dobójátékosok hiánya volt, az ő képzésükre jobban kéne koncentrálni. Mivel csak kettőt tudtunk elhozni, ők sorozatterhelésnek voltak kitéve, így nem tudtak stabil teljesítményt nyújtani, minimum négyre lett volna szükség. A mérkőzéseinkből levont tanulság emellett az, hogy több felkészülési és bajnoki mérkőzést kellene játszanunk a fejlődés érdekében.”

Az edző terve az, hogy a keret magját együtt tartják, és az 2021-ben az U18-as Eb-n ismét versenybe száll.

A horvátországi kontinensbajnokságot Hollandia nyerte.

A magyar U16-os leányválogatott eredményei az Európa-bajnokságon
Magyarország–Csehország 0–24
Magyarország-Horvátország 7–8 (hosszabbításban)
Magyarország–Törökország 10–3
Magyarország–Belgium 5–15
Magyarország–Lengyelország 1–18
Magyarország–Szlovákia 6–10

További korosztályos hírek BASEBALLban a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik