Sakk: az elnök nem tart attól, hogy az online megöli az élő játékot

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.06.29. 08:37
Címkék
A sakkszövetség elnöke, Szabó László szerint több olyan online kezdeményezés is van, amely az újraindult sakkélettel párhuzamosan működhet a továbbiakban.

Kevés sportág volt olyan szerencsés helyzetben a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetben, mint a sakk, amely jellegéből kifolyólag az online térbe visszahúzódva is játszható. Ezt ki is használták a játékosok, és számos tornán vettek részt, jó néhány mérkőzést vívtak az elmúlt hónapokban. Persze, azt a sakkozók egytől egyig hangoztatják, ez a fajta körítés nem ugyanaz, mint amit alapesetben az élő sakk tud kínálni. Azt, hogy újra szemtől szembeni összecsapásokon lehessen bizonyítani, mindenki várta: a június közepén rendezett Balaton Sakkfesztiválon már újra találkozhattak egymással a sporttársak. Az újra élőben zajló versenyek lebonyolítása azonban nem jelenti azt, hogy az online sakknak vége van. A kettő egymás mellett működhet tovább. Szabó László, a sakkszövetség elnöke szerint a későbbiekben is sok haszna lesz a közelmúltbeli újításoknak.Szabó László, a sakkszövetség elnöke szerint a későbbiekben is sok haszna lesz a közelmúltbeli újításoknak.

Szabó László szerint az online nem öli meg az élő sakkot Fotó: Talán Csaba
Szabó László szerint az online nem öli meg az élő sakkot Fotó: Talán Csaba

Szabó László szerint az online nem öli meg az élő sakkot  •  Fotó: Talán Csaba

„Remek kezdeményezésnek bizonyult, hogy a magyar szövetség támogatásával, Hello Sakk néven elindult az első online magyar sakkcsatorna, és minden kedden jelentkezik élő adással. Ezen a felületen leginkább az utánpótlásra koncentrálunk. Lezajlott egy online ifjúsági bajnokság, játszott a magyar korosztályos válogatott és több olyan órát tartottunk, amely kifejezetten a fiatalokat célozta meg. Ezt a felületet biztosan megtartjuk. Azt tapasztalom, hogy a világban elképesztően beindult az online sakkozás. Éppen a napokban kaptam a hírt, hogy hamarosan a nemzetközi szövetség meghirdeti az online rapid sakkolimpiát is. Július végén már meg szeretnék rendezni. Ettől az élő sakkon még nem esik csorba.”

Az elnök szerint a Hello Sakk elsősorban nem a versenyeztetésről, hanem a népszerűsítésről szól, és biztos benne, a hagyományos versenyek mellett annak ellenére maradnak meg az internetes viadalok is, hogy továbbra is fenyegeti őket a visszaélések veszélye.

„Ebben az esetben a kérdés mindig az: hogyan küszöbölhető ki a csalás? Erre tökéletes módszerek nincsenek. Két megoldással kísérleteznek a szervezők. Az egyik a mesterséges intelligencia, azaz olyan szoftvereket használnak, amelyek elemzik a játékosok teljesítményét. Ha valaki kiugróan magas, tőle elvárható átlagon felüli teljesítményt mutat, akkor a versenybizottság megvizsgálja, és ha úgy látja, akár ki is zárhatja. A sakkozók egyébként már úgy vesznek részt a megméretéseken, hogy ezeket a szabályokat elfogadják, aláírják. A másik megoldás a csalás kiküszöbölésére a fizikai ellenőrzés, ami azt jelenti, hogy a versenyzők vállalják, az egész torna során két webkamera figyeli őket. Így a bírók folyamatosan tudják őket követni, hogy nem használnak-e tiltott segédeszközt. Sokan félnek attól, hogy az online világ megöli az élő sakkot, de én nem tartok ettől. Számtalan esport hódít teret a világban és mozgat meg milliókat, mégsem volt olyan népszerű az élő sport még, mint a 2010-es években. Szerencsére már tudunk versenyeket rendezni. A fiatalok nagyon várták, hogy asztalhoz üljenek. Júliusban meg tudjuk csinálni Ajkán a rapid országos bajnokságot, amelyen megint rengeteg utánpótláskorú játékos indul. Az is eldőlt, hogy a Hello Sakkon teljes egészében közvetíteni fogjuk az eseményt.”

További korosztályos hírekSAKKBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik