Röplabda: teremről homokra váltott Vecsey Fanni

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.27. 08:44
Címkék
A hazai röplabdasport legnagyobb tehetségét nem kerülték el a komoly sérülések; az egyik bokaszalag-szakadás után orvosai javasolták neki, hogy imádott sportágát folytassa inkább a homokon. Interjú a zökkenőmentesen pályát váltó Vecsey Fannival, aki olyasvalamivel dicsekedhet, amivel senki más rajta kívül Magyarországon.

Nem mindennapi tettet hajtott végre a gödöllői tinilány: bő egy esztendővel ezelőtt még az U17-es leány röplabda-válogatottat erősítve szerepelt a Bulgáriában rendezett korosztályos Európa-bajnokságon, idén viszont már a badeni U18-as strandröplabda kontinensviadalon lépett homokra. Társával, az alig 15 éves Vasvári Zsófiával ráadásul egészen a negyeddöntőig jutott, 8. helyezésükkel minden idők legjobb magyar eredményét érték el a sportág kontinensversenyeinek történetében.Vasvári Zsófiával ráadásul egészen a negyeddöntőig jutott, 8. helyezésükkel minden idők legjobb magyar eredményét érték el a sportág kontinensversenyeinek történetében.

Vecsey Fanni az egyetlen magyar röplabdázó, aki teremben és homokon is pályára lépett Európa-bajnokságon Forrás: Beach Volleyball Hungary
Vecsey Fanni az egyetlen magyar röplabdázó, aki teremben és homokon is pályára lépett Európa-bajnokságon Forrás: Beach Volleyball Hungary

Vecsey Fanni az egyetlen magyar röplabdázó, aki teremben és homokon is pályára lépett Európa-bajnokságon  •  Forrás: Beach Volleyball Hungary

– Tizenöt évesen kétszer is sporttörténelmet írtál. Nem hangzik rosszul.

– Álmomban sem reméltem, hogy ez sikerülhet. Korábban is strandröplabdáztam már nyáron, de az még inkább egyfajta kiegészítése volt teremkarrieremnek. Igazából február óta számítok profinak, szóval nehezen hiszem el, hogy máris itt tartok.

– Legyőztétek az első helyen kiemelt osztrák párost, ráadásul akkor debütáltál az Európa-bajnokságon. Mi a titkod?

– Még nem jöttem rá én sem. Nyilván kellett hozzá egy remek társ, szerencsére Zsófival a pályán és azon kívül is jól megértjük egymást, szeretek vele játszani. Igazság szerint nagyon motiváltak lehettünk, ugyanakkor nem görcsöltünk rá az eredményre. Célunk az volt, hogy legalább egy mérkőzést nyerjünk meg, amúgy ki akartuk élvezni a lehetőséget, hogy nemzetközileg jegyzett, erős riválisok ellen küzdhettünk meg. Valószínűleg kissé alábecsültek minket, amit nem csodálok, mert eléggé „friss húsnak” számítunk a mezőnyben.

– Ígéretes teremkarrierről váltottál strandröplabda-pályafutásra. Miért?

– Több súlyos sérüléssel is bajlódtam az elmúlt időszakban, ezek mind abból fakadtak, hogy a teremben nagyobb erőhatás éri az ízületeket, mint a homokon. Bokaszalag-szakadásom után döntöttem úgy az orvosok tanácsára, hogy szüneteltetem a teremröplabdát, és teljes erőmmel a strandröplabdára koncentrálok. Ahogy a helyzet mutatja, talán nem csináltam olyan nagy butaságot.

– Egy pillanatig sem bántad meg az elhatározásodat?

– Nem, inkább az egykori edzőim sajnálták, hogy ezentúl kevesebbet fogjuk látni egymást, én boldog vagyok most. Persze, szerettem a termet is, de mindennél fontosabb, hogy megőrizzem az egészségemet. A strandröplabda kíméli az ízületet, nem mellesleg kiváló szórakozás is. A nyári hangulat szépsége magáért beszél, tényleg egyfajta buli jelleg lesz úrrá a meccseinken. Valamint azt sem szabad elfelejteni, hogy ellentétben a termi változattal, itt csak ketten szerepelnek egy „csapatban”, ami jóval élvezetesebbé teszi a sportolást, elvégre rólunk szól a játék, minden pont a mi lelkünkön szárad, rajtunk van a reflektorfény.

– Mennyit nyom a latban, hogy nem egészen 16 évesen már az országos felnőttbajnokságban is megméreted magad?

– Nyilván a tapasztalat többnyirenem az én javamra billenti a mérleg nyelvét, nincsenek a kezemben úgy a pörgetések, szervák, mint a rutinosabbakéban, de hozzászoktam már, hogy idősebbek ellen játszom. Sőt szeretek is velük mérkőzni, mert ezáltal fejlődhetek a legtöbbet, ezért éri meg akár a 35 fokos, tűző nap alatt is edzeni.

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik