Röplabda: a Gödöllői RC felnőtt női keretében csupa fiatal szerepel

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.21. 12:47
Címkék
Jövőorientáltság, hitelesség, kompetencia. Ez a Gödöllői RC felnőttcsapatának mottója az új szezon margóján; Barta László klubelnök, valamint Szabados István vezetőedző magyarázta el, miért épít légiósok helyett a saját nevelésű fiatalokra az ambiciózus egylet.

Egészen egyedülálló játékospolitikát alkalmaz a Gödöllői RC felnőttcsapata: a röplabdaszövetség beszámolója szerint a klub első osztályú keretének 17 játékosa közül még senki nem töltötte be a 22. életévét. Mondani sem kell, mennyire ritka, hogy egy csapat kizárólag utánpótláskorú sportolóval vágjon a felnőttbajnokságnak, mindenesetre a gödöllőiek bíznak a zömében 20 év alatti lányokban. Jó okuk van rá, elvégre ők azok, akik a tavalyi U21-es bajnokságban ezüst-, az U19-esek között pedig bronzéremmel örvendeztették meg szurkolóikat. A fiatalokban rejlő potenciált bizonyítja az is, miszerint az egylet hét játékost adott az előző szezonban a juniorválogatott keretébe.beszámolója szerint a klub első osztályú keretének 17 játékosa közül még senki nem töltötte be a 22. életévét. Mondani sem kell, mennyire ritka, hogy egy csapat kizárólag utánpótláskorú sportolóval vágjon a felnőttbajnokságnak, mindenesetre a gödöllőiek bíznak a zömében 20 év alatti lányokban. Jó okuk van rá, elvégre ők azok, akik a tavalyi U21-es bajnokságban ezüst-, az U19-esek között pedig bronzéremmel örvendeztették meg szurkolóikat. A fiatalokban rejlő potenciált bizonyítja az is, miszerint az egylet hét játékost adott az előző szezonban a juniorválogatott keretébe.

A gödöllői csikócsapat Forrás: MRSZ
A gödöllői csikócsapat Forrás: MRSZ

A gödöllői csikócsapat  •  Forrás: MRSZ

„Ezt az irányt szeretné tartani az egyesület a következő két-három évben – mondja a távlatokról Szabados István vezetőedző. – A döntést nem a kényszer szülte, igazolhattunk volna mi is külföldieket, vagy rutinosabb és idősebb játékosokat, de úgy határoztunk, hogy elsősorban a saját nevelésre építünk. Ehhez mérten a célkitűzés is az, hogy a bajnokságban a 3-5. hely valamelyikét szerezzük meg, úgy, hogy azért egy-két kellemes meglepetést is szeretnénk okozni. Emellett – mivel ezeknek a játékosoknak a zöme alkotja az U21-es és az U19-es csapat gerincét is – a két legfelső korosztályban az országos bajnokság hatos döntőjébe jutás a cél, ami igaz egyébként a serdülő-, a gyerek- és a mini csapatra is.”

Jövőorientáltság, hitelesség és kompetencia: ez Barta László klubelnök mottója.

„A jövőorientáltságon azt értem, hogy a keretünk kétharmada saját nevelésű játékosokból áll, és ez egyben üzenet is a fiataloknak, hogy mi nem légiósokat akarunk játszatni, hanem azoknak adunk lehetőséget, akik tehetségesek, azzal pedig hitet és reményt adni nekik, hogy igenis érdemes keményen dolgozni. A hitelesség és a szakmai kompetencia azt takarja, hogy most valódi megmérettetés következik, amely után meglátjuk, hogy az előző bajnokságban elért 11. helyről merre mozdul el a csapat. Egy biztos, a következő esztendő számunkra a kaland éve lesz.”

A bajnokságra való felkészülés egyik fontos állomása a vasárnapi Berze Zsófia-emléktorna, amelyen négy NB I-es csapat – a házigazda GRC mellett a Diósgyőri VTK, a Palota és a TFSE – méri össze a tudását a gödöllői Szent István Egyetem sportcsarnokában.

Az egyesület első ízben rendezi meg a saját nevelésű játékosról elnevezett emléktornát, de szeretne hagyományt teremteni, ezzel is jelezve a klub utánpótlásának a megbecsülést, egyben tisztelegni a 2016-ban tragikus körülmények között elhunyt kiváló sportoló emléke előtt.

A GÖDÖLLŐI RC JÁTÉKOSKERETE A 2019/20-AS BAJNOKI IDÉNYRE
Albert Anna, Bajnóczi Fruzsina, Barta Karolina, Faragó Anna, Ferentzi Zoé, Halla Gréta, Horváth Réka, Kovács Eszter, Körtvélyessy Réka, Kump Aliz, Ratkai Panna, Saáry Blanka, Schwegler Stefánia, Sorompó Kinga, Tettamanti Virág, Tóth Szandra, Tóth-Bagi Réka

További korosztályos hírek RÖPLABDÁBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik