Vízilabda: reptéri emlékidézés az első U15-ös Eb-győztesekkel

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.07.30. 20:12
Címkék
A hét végén a magyar U15-ös fiú vízilabda-válogatott megnyerte korosztályának első Európa-bajnokságát. A csapat kedden hazatért Bulgáriából, és többek között Vincze Balázs szövetségi kapitány, Gaszt Roland csapatkapitány és a legértékesebb játékos, egyben gólkirály Nagy Ákos is beszélt az élményeiről.

Dél környékén landolt kedden a Liszt Ferenc-repülőtéren az a Bulgáriából érkező járat, amelyen a burgaszi fiú U15-ös vízilabda Európa-bajnokság aranyérmes csapata utazott. A magyar. A fiúkat ováció és népes tábor várta a helyszínen, a virágcsokrok és az első gratulációk átadói között föltűntek szülők, edzők, barátok. Bár a gép egy órát késett, a Magyarországra vezető út mégis sokkal egyszerűbb volt, mint az Eb-döntőbe való beszárnyalás.

u w
u w

Az Eb-győztes magyar csapat  •  Fotó: Kovács Cs. Tamás

A válogatott a csoportjában könnyedén győzte le a szlovákokat a korosztálynak első ízben megrendezett kontinensviadalon, majd utolsó másodperces góllal kapott ki a horvátoktól, hogy aztán hiába kerekedjen felül a románokon, második helyen zárja a négyest. Ez a helyezés azt jelentette, hogy pihenőnap nélkül, a nyolcaddöntőben kellett folytatnia a tornát a Vincze Balázs szövetségi kapitány, Derekas Szilárd szövetségi edző és Kiss Csaba másodedző által irányított gárdának. A fiúk vették az akadályt és az oroszok elpáholása után már a négy közé jutás volt a tét.

Az elődöntőhöz azonban a legnagyobb rivális, Szerbia fiataljain keresztül vezetett az út. A csapat óriásit küzdve azt a meccset is abszolválta, majd az olaszokat verve, bejutott a Montenegró elleni fináléba. A többi pedig gyönyörű magyar népmese is lehetne – ha nem történt volna meg! A válogatott álomszerű rajtot véve az aranymeccsen, az első negyedben öt góllal elhúzott, a félidőt pedig 9–2-vel zárta, hogy aztán taktikusan és fegyelmezetten megvárja az utolsó dudaszót, majd a 15–9-es végeredmény birtokában magasba emelje az Európa legjobb csapatának járó serleget.

Vincze Balázs a mérkőzés után úgy fogalmazott, hogy „a döntő első két negyedében a víz felett repültek fiúk”, ám a hazaérkezést követően sem hagyott alább lelkesedése:
„Miután a korosztálynak még soha nem volt világversenye, nem lehetett tudni, hogyan fognak működni a fejek és az izomzatok. A horvátokat, akikkel közös edzőtáborban voltunk, sőt két felkészülési tornán is játszottunk egymás ellen, jól ismertük. Úgy gondoltuk, ha őket legyőzzük, csoportelsők vagyunk és a szerbekkel csak a döntőben találkozhatunk. Nem így történt. Utolsó másodperces góllal kikaptunk, és én összetörtem, de szerencsére Derekas Szilárd és Kiss Csaba kirángatott a letargiából. Elhittük, hogy a szerbek ellen is lehet nyerni. Szerencsére, a szerbek előtt még játszottunk a románokkal és oroszokkal is, így fokozatosan formába lendültünk. Szerbia ellen nagy eufória volt, hiszen ha bárki találkozik velük és legyőzi őket, azt picit kiüríti a siker. Ebből nehéz is volt visszajönni az olaszok elleni elődöntőre, de a meccs második felére visszatértünk a saját játékunkhoz, és az kitartott a döntő utolsó percéig.”

vinczeb
vinczeb


A forma nemcsak, hogy kitartott Montenegró ellen is, hanem gyakorlatilag az első félidőben eldöntötte a bajnoki cím sorsát a válogatott.

„Minden összejött – folytatta Vincze. – Nem nagyon lehetett hibát találni sem a támadásban, sem a védekezésben. Nem gondolnám, hogy ekkora a különbség a két csapat között. Ez olyan pillanat volt, amikor nekünk minden sikerült, ezért olyan dolgokat is meg mertek csinálni a srácok, amilyeneket a korábbi mérkőzéseken nem. Nagy előnyük és erősségük volt a fiúknak, hogy napról-napra új videókból kellett készülniük az ellenfelekre, de ők 15 éves fejjel megértették, begyakorolták, aztán alkalmazták a taktikánkat.”

Derekas Szilárd a megméretés előtt öt héttel vette át a csapat szövetségi edzői posztját, segítőjével Kiss Csabával. A podgoricai Eb-selejtezőn még Varga Tamás és Nádor Zsombor irányításával harcolta ki a csapat kijutást, ám az új edző a rövid idő alatt is biztosan fel tudott mérni egy dolgot. A torna előtt arra hívta fel a figyelmet, a csapat legnagyobb erénye, hogy bárki bármilyen szituációban bevethető a 15 fős legénységből.

derekas
derekas

„Ez az egész Eb alatt így is volt – erősítette meg magát utólag az edző. – Mind a 15 játékos nagyon sokat tett hozzá a győzelemhez. Persze, mindig kell a szerencse is, de mindenkire lehetett számítani, mindenki nagyot alkotott, ezáltal nagy eredmény született.”

Az első kontinensviadal után, Derekas arra a kérdésre, hogy szüksége van-e ennek a korosztálynak Európa-bajnokságra, frappáns választ adott.

u nagy
u nagy

Nagy Ákos és a díjai  •  Fotó: Kovács Cs. Tamás

Így utólag, hogy mi nyertük meg, azt mondom, jó volt, szükség van rá. A játékosok azonban nagyon fiatalok, és ebből adódóan sok változás lehet a jövő évi csapatban is, mert akik itthon maradtak is tudnak egy év alatt óriásit fejlődni. A válogatott gerince adott, de senkinek sem szabad most megnyugodni.”

Ha van olyan játékos, akire jellemző az izgágaság az Nagy Ákos. A csapat balkezes gólfelelőse nem hazudtolta meg önmagát az Európa-bajnokságon, és mindig akkor húzott elő valami újat, amikor a legnagyobb szükség volt rá. A végig kiegyensúlyozottan pólózó játékost egyáltalán nem lepte meg az Eb-győzelem. Az pedig, hogy a torna a legértékesebb játékosa és 26 találattal a gólkirálya is lett, csak hab volt az önmagában is igen ízletes tortán:
„Egyrészt elszántság kellett ehhez!Összeforrt a csapat, nagy egész lett belőlünk. Természetesen tudtam, hogy számítanak rám. Ha egymás után három meccsen jól játszol, utána már mindenki igényli tőled, hogy a következőn is ugyanazt nyújtsd. Nyílván jó érzés, hogy a legértékesebb játékos és gólkirály is én lettem, ezáltal lett kis respektem, de túlzottan nem foglalkozom ezzel. A 26 találatból kettő azért megmarad. A döntőben, amikor a szélén sikerült beforgatnom egy srácot, és aztán a kapuba lőni, na, meg amikor megúsztam, és bevágtam a hosszú felsőbe.”

Szalai Péter számos jó momentumban szerzett góljával vette ki részét a nemzeti együttes meneteléséből, na meg az Eb talán legszebb magyar találatával, amikor időkérés utáni labdajáratást követően őt találta meg középen a bejátszott a labda a döntőben. Szalai végig bízott magában az egy hét alatt, de nemcsak magában…

szalai
szalai

„A fiúkban legalább annyira! A csapategységünk irigylésre méltó, de szükségünk volt az edzőink és a szurkolók támogatására is. A döntőben mi hajtott minket? Az, hogy egyikünk sem játszott még Európa-bajnoki döntőt. Ki akartuk élvezni minden pillanatát, nem volt bennünk semmi félelem vagy stressz. Küzdöttünk egymásért. Nálunk nincsenek önös érdekek. Nem legjobb kapusok és legjobb játékosok szerettünk volna, hanem az Európa-bajnoki trófea kellett nekünk.”

Utóbbi kijelentést már az Eb előtt is hangoztatták a fiúk. Az arannyal kapcsolatos tervek szövögetésében élen járt a csapatkapitány Gaszt Roland, aki hihetetlen magabiztosságával és nyerni akarásával adott támaszt az együttesnek.

gr
gr
„Azért mentünk, hogy nyerjünk, így is álltunk bele minden edzésbe. Én a horvátok elleni meccs után úgy voltam vele, nem baj, hogy kikaptunk. Így a szerbekkel kellett játszanunk, azt is tudtuk, hogy az előrehozott döntő, de mi Európa-bajnokok akartunk lenni, valamikor úgy is meg kellett verjük őket. A montenegróiak elleni döntőn éreztük, hogy itt vagyunk, kinyílt előttünk az ajtón, már csak be kell lépjünk rajta. Úgy is kezdtük a meccset. Az első negyed 5–0-ja, és a félidei 9–2 után az ellenfélen azért érezhető volt, hogy megtört. Olyan is előfordult, hogy csak tartottam a kezemben a labdát a félpályán, vártam, hogy közepet kezdjenek, de nem tudtam kinek odaadni, mert nem akartak felállni. Aztán végül csak jött valaki. Nagyon örültünk a meccs végén. Elárulom, hogy nemcsak néhány játékos, de Vincze Balázs is elsírta magát. Ez volt velünk az első és utolsó szezonja. Nagyon örülünk, hogy dolgozhattunk vele. Megígérhetem, ugyanígy folytatjuk tovább Derekas Szilárddal és Kiss Csabával.”

u-kovács_511x365_acf_cropped
u-kovács_511x365_acf_cropped

Így örült a magyar csapat a sikernek  •  Fotó: Kovács Cs. Tamás

A korosztályért felelős szövetségi kapitány, Vincze Balázs keze közül Cseh Sándor gondozásába „öregednek” a srácok. A Firenzében éppen 20 éve Kiss Csabával közösen Európa-bajnokságot nyert Vincze, elmondása szerint, semmilyen párhuzamot nem von az akkori és a mostani győzelem között, ám érezhetően nehezen szakad el ettől a kivételes generációtól.
„Nem tagadhatom, nekem is szívfájdalom, de azt gondolom, hogy ugyanolyan jó, ha nem jobb kezekben lesznek Sanyinál, és azok a stábtagok, akik felelősek lesznek a sikereikért és munkájukért, pont ugyanannyit bele fognak tenni, mint amennyit mi beletettünk.”

Van mit folytatni.

FIÚ U15-ÖS EURÓPA-BAJNOKSÁG, BURGASZ (BULGÁRIA)
MAGYARORSZÁG MÉRKŐZÉSEI
Csoportkör
–Szlovákia 20-6
–Horvátország 8-9
–Románia 13-4
Nyolcaddöntő
–Oroszország 11-5
Negyeddöntő
–Szerbia 12-11
Elődöntő
–Olaszország 8-6
Döntő
–Montenegró 15-9
Az Eb-győztes csapat

Kapusok:Csite Loránd, Gyapjas Viktor
Mezőnyjátékosok:Fekete Paolo, Nagy Ákos, Szépfalvi Gergő, Besenyei Áron, Barics Bence, Gaszt Roland, Tamás Kevin, Kis Ferenc Ágoston, Országh Mihály, Tymcyna Máté, Mészáros Bálint, Szalai Péter, Pál-Szabó Norbert
Edzők:Derekas Szilárd, Kiss Csaba, Vincze Balázs

További korosztályos híreinkVÍZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik