Párbajtőrvívás: Dékány Kinga ismét bizonyítana a világversenyeken

Krasznai Bence utanpotlassport.huKrasznai Bence utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 18:17
Címkék
A Mol Alapítvány által támogatott 18 éves párbajtőrvívóval, a többszörös utánpótlás Európa-bajnoki érmes, felnőtt ob-győztes Dékány Kingával beszélgettünk a legutóbbi évad nehézségeiről, s arról, hogy utolsó éves juniorként mindenképpen ki szeretne jutni a világversenyekre.

Két évvel ezelőtt, a szocsi kadét Európa-bajnokságon csapatban aranyérmet, egyéniben pedig ezüstérmet ünnepelhetett az Alföldi Vívó Akadémia még mindig csak 18 éves párbajtőrözője, Dékány Kinga; utóbbi döntőjében honfitársától, az ötszörös utánpótlás Eb-győztes Muhari Esztertől kapott ki. Egy évvel később, az U23-asok plovdivi kontinensviadalán ünnepelt csapatban harmadik helyet, a legutóbbi évadban viszont„csak” a hatodik helyen zárt a magyar ranglistán, így nem került be a junior Eb-re utazó négyfős keretbe.Alföldi Vívó Akadémia még mindig csak 18 éves párbajtőrözője, Dékány Kinga; utóbbi döntőjében honfitársától, az ötszörös utánpótlás Eb-győztes Muhari Esztertől kapott ki. Egy évvel később, az U23-asok plovdivi kontinensviadalán ünnepelt csapatban harmadik helyet, a legutóbbi évadban viszont„csak” a hatodik helyen zárt a magyar ranglistán, így nem került be a junior Eb-re utazó négyfős keretbe.

Dékány Kinga (jobbra) utolsó éves juniorként mindenképpen válogatott szeretne lenni Forrás: hunfencing.hu
Dékány Kinga (jobbra) utolsó éves juniorként mindenképpen válogatott szeretne lenni Forrás: hunfencing.hu

Dékány Kinga (jobbra) utolsó éves juniorként mindenképpen válogatott szeretne lenni  •  Forrás: hunfencing.hu

„Sajnos nem úgy sikerült a szezon, ahogyan azt terveztem: a 2000-2002-es korosztály nagyon erős, sokan vagyunk olyanok, akik nagyjából ugyanazt a szintet képviseljük. Nem mondhatom azt, hogy egy versenyen múlt az egész, több viadal volt, amelyen nem a várakozásaimnak megfelelően szerepeltem. Azt hiszem, túlizgultam kicsit, nem akartam csalódást okozni saját magamnak. Pedig a motivációm biztosan rendben volt,szerettem volna kijutni az Európa-bajnokságra. Az igazat megvallva, az ezt megelőző évad is elég döcögősen ment; a 2018-as, Buenos Aires-i ifjúsági olimpia után nagyon kimerültem, s az után nehezen álltam vissza a régi kerékvágásba”− magyarázza a fiatal.

A junior párbajtőröző lányok kiemelkedően szerepeltek a február végi, poreci korosztályos kontinensviadalon: Büki Lili ezüst-, Muhari Eszter bronzérmet nyert és a csapat is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

„Én is szerettem volna bizonyítani Horvátországban, ily módon persze nem könnyű látni, hogy akár én is ott lehettem volna. Ettől függetlenül nagyon örülök a lányok eredményeinek, reménykedtünk benne, hogy a csapat kiemelkedően szerepelhet, hiszen a világkupákon nyújtott remek teljesítmény is erre engedett következtetni minket.”

Kingasporttörténelmet írt 2017-ben, mikor alig két hónappal 16. születésnapja után–tehátmég kadétkorúként – megnyerte a felnőtt magyar bajnokságot. Nehezedett-e rá bármiféle teher a bravúrt követően?

„Alig fogtam fel akkor, ami történt velem. Azt tudtam, hogy ezzel bebiztosítottam a helyem a kadétválogatottban, emellett arra kellett koncentrálnom, hogy a juniorok között is megálljam a helyem. Az esélytelenek nyugalmával léptem pástra 2017-ben, emiatt teljesen felszabadultan vívtam, s azt hiszem, ennek egyaránt köszönhettem az aranyérmet. A következő országos bajnokságon viszont éreztem némi nyomást magamon, hiszen az járt a fejemben, hogy címvédőként eredményt várnak tőlem.”

Kinga a következő évadban utolsó éves juniorként küzd az erőpróbákon.

„Ez lesz az utolsó lehetőségem arra, hogy utánpótláskorúként kijussak a világversenyekre, úgyhogy ezt el szeretném érni. Ha már ott lennék, minél jobban szerepelnék, akár az éremig is menetelnék. Junior-világkupaversenyen eddig nem sikerült elődöntőbe jutnom, úgyhogy jó lenne megtörni a jeget, s dobogóra állni. A nyári pihenőnek nemsokára vége, jövő héten kezdjük a felkészülést a szezonra. Még nem tudjuk, miként alakul a nemzetközi versenynaptár; természetesen attól is függ az edzésprogramunk összeállítása.”

A békéscsabai lányt a Mol Alapítvány eszköztámogatása is segíti céljainak megvalósításában, s ez nagyon jól is jön neki, hiszen az elhasználódott felszerelései helyett újakat vehet.

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik