NB I: csak öt U20-as fiatal kapott bizalmat az 1. fordulóban

P. K. utanpotlassport.huP. K. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.06. 11:11
Címkék
Folytatva korábbi sorozatunkat a 2018–19-es NB I-es idényben is listázzuk minden fordulót követően, hány percet játszottak az adott körben az U20-as magyar labdarúgók. Az első fordulóban mindössze öt 20 éves, illetve az alatti játékos lépett pályára, viszont három fiatal is debütált az élvonalban.

Az MLSZ ismét bevezette az úgynevezett fiatalszabályt a labdarúgó NB I ben, amelynek értelmében azok a csapatok, amelyekben átlagosan egy, 1999. január 1. után született labdarúgó mind a 33 fordulót végigjátssza, az idény végén 50 millió forintos pluszdíjazásban részesülnek, de a 2000. január 1. után születettek percei duplán számítanak.

A kisvárdai Kovácsréti Márk fogadja a szurkolók gratulációit az első NB I-es meccse után Fotó: Kisvárda FC
A kisvárdai Kovácsréti Márk fogadja a szurkolók gratulációit az első NB I-es meccse után Fotó: Kisvárda FC

A kisvárdai Kovácsréti Márk fogadja a szurkolók gratulációit az első NB I-es meccse után  •  Fotó: Kisvárda FC

Az első fordulót megelőzően arról beszélt nekünk Esterházy Mátyás menedzser, hogy ez az ötvenmilliós összeg már olyan kis hányadát jelenti a költségvetésnek, hogy nem lesz befolyással a fiatalok szerepeltetésére. Ezt az első forduló tapasztalatai alátámasztották.

Az 1. fordulóban, még ha egyelőre csonka fordulóról is beszélhetünk, hiszen a Ferencváros–DVSC meccset későbbre halasztották, összesen öt 1999. január 1. után született labdarúgó lépett pályára, közülük három játékos, a 20 éves Berla Attila (Honvéd), a 18 esztendős Kovácsréti Márk (Kisvárda) és a 17 esztendős Radics Márton (Puskás) most mutatkozott be.

Rajtuk kívül a 20 éves Banó-Szabó Bence (Bp. Honvéd) és a negyedik NB I-es idényét kezdő, de még mindig csak 18 éves Kiss Tamás (PAFC, ő volt az első játékos az NB I történetében, akinek a születési dátuma kettessel kezdődött) lépett pályára a „kedvezményezett” korosztályból. Igaz, míg előbbi négy játékos kezdő volt, addig Kiss csak öt percre állt be, csereként.

A támadó Kovácsréti Márk kezdőként 80 percet játszott a Kisvárdában a Paks ellen 1–0-ra megnyert meccsen. A mérkőzés után a várdaiak nyáron érkező vezetőedzője, Miriuta László arról beszélt, meglepte, hogy korábban még nem kapott lehetőséget a tehetséges játékos az NB I-ben. A 2000. szeptember 1-én Budapesten született Kovácsréti az UTE-ben kezdett futballozni (hét évig készült a lila-fehérekkel), aztán játszott a Vasas Kubala Akadémiában, majd 2015 és 2017 között a Ferencváros labdarúgója volt. A 2017–18-as évadban már három meccsen lépett pályára a Kisvárda első csapatában az NB II-ben, de az előző idényben, az NB I-ben nem kapott lehetőséget a tavaly nyáron légiósok egész hadát szerződtetett klubban. Nem meglepő, hogy a legutóbbi évadban a Paks és a Fehérvár mellett a Kisvárda volt az a csapat, amelyikben egyetlen U20-as magyar sem kapott szerepet. Kovácsréti az MLSZ versenyrendszerében– az adatbank.mlsz.hu szerint – eddig 265 mérkőzésen játszott, és 153 gólt szerzett. Nem mellékesen annak az Ebedli Zoltánnak az unokája, aki 1973 és 88 között összesen 564-szer lépett pályára a Ferencváros színeiben, a válogatottban pedig 12 alkalommal szerepelt.

A Puskás Akadémiában a 17 éves, győri születésű védekező középpályás, Radics Márton debütált, aki 2017-től játszik Felcsúton. Édesapja, Radics Zsolt 114 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, a Puskás Akadémia fiatal játékosa a mérkőzés után elmondta, szeretne édesapja nyomdokaiba lépni.

Mindez azt is jelenti, hogy az előző idényben, főképp Tajti Mátyás és Szabó Bence szerepeltetése révén a legtöbb U20-as játékpercet elérő DVTK ezúttal egyetlen 20 éves vagy annál fiatalabb magyar játékost sem küldött pályára, sőt a keretbe sem nevezett, pedig a felkészülési időszakban többen is lehetőséget kaptak. Igaz, Tajti és Szabó ezúttal is játszott, csakhogy ők már U21-esek. Ugyanakkor nemcsak a Diósgyőr, hanem a Mezőkövesd, a Zalaegerszeg, a Kaposvár, a Fehérvár, a Paks és az Újpest sem küldött pályára U20-as magyar labdarúgók.

U20-AS JÁTÉKPERCEK A FIATALSZABÁLY ALAPJÁN – 2019–2020
A klubok sorrendje
1. Budapest Honvéd: 90+90 = 180 perc
2. Kisvárda: 80 perc x2 =160*
3. Puskás Akadémia FC: 90x2+6x2=192*
*A jelölt játékosok 2000 január 1. után születtek, az ő perceik duplán számítanak, az a klub, amelyik eléri a 2970 percet 50 millió forintos plusz díjazásban részesül.
A játékosok sorrendje
1. Berla Attila, Banó-Szabó Bence (mindketten Bp. Honvéd) és Radics Zsolt (PAFC) 90-90
4. Kovácsréti Márk (Kisvárda) 79
5. Kiss Tamás (PAFC) 5
U20-AS JÁTÉKPERCEK AZ ELŐZŐ BAJNOKSÁGBAN
A klubok sorrendje
1. DVTK 4129 perc, 2. Puskás Akadémia 2728, 3. MTK 2584, 4. DVSC 2045, 5. Mezőkövesd 1984, 6. Budapest Honvéd 942, 7. FTC 485, 8. Haladás 107, 9. Újpest 90
A Paks, a Mol Vidi és a Kisvárda nem szerepeltetett U20-as magyar játékost.
A legtöbbet (1000 perc felett) játszottak
1. Tajti Mátyás (DVTK) 1993 perc, 2. Szalai Attila (Mezőkövesd) 1920, 3. Kiss Tamás (Puskás Akadémia) 1839, 4. Szabó Bence (DVTK) 1743, 5. Kusnyír Erik (DVSC) 1631, 6. Schäfer András (MTK Budapest) 1093, 7. Vogyicska Bálint (MTK Budapest) 1049

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik