Motorsport: a 12 éves Surányi Balázs kategóriaváltásra készül

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 16:28
Címkék
Surányi Balázs felnőtt magyar bajnoki címmel a vitrinjében Németországot venné célba, és kategóriaváltásra készül. A 12 esztendős tehetséget idősebb riválisai is elismerik, irigykedés helyett pedig igyekeznek támogatni – no persze nem a versenyeken.

K. T. I. - utanpotlassport.hu Surányi Balázs még be sem töltötte 13 születésnapját, de már felnőtt magyar bajnoknak mondhatja magát. A fiatal versenyző a Magyar Motorsport Szövetség és a Magyar Motoros Iskola által szervezett bajnokságban meggyőző fölénnyel nyert, tizenkét futamból tízszer győzött, a másik két alkalommal pedig a dobogó második fokára állhatott fel – mindezt a felnőttek között.K. T. I. - utanpotlassport.hu Surányi Balázs még be sem töltötte 13 születésnapját, de már felnőtt magyar bajnoknak mondhatja magát. A fiatal versenyző a Magyar Motorsport Szövetség és a Magyar Motoros Iskola által szervezett bajnokságban meggyőző fölénnyel nyert, tizenkét futamból tízszer győzött, a másik két alkalommal pedig a dobogó második fokára állhatott fel – mindezt a felnőttek között.

Surányi Balázs nyeregben Forrás: www.flyerz.hu
Surányi Balázs nyeregben Forrás: www.flyerz.hu

Surányi Balázs nyeregben  •  Forrás: www.flyerz.hu

A gödöllői fiú egy 125 köbcentis Yamaha nyergében töltötte az évadot a CBR125-ös kategóriában.

„Nemhogy irigyek, vagy mérgesek, kifejezetten büszkék Balura a riválisok” – mesélte az utolsó futam után a versenysorozat szervezője, Lévay Károly. „Mind örülnek annak, hogy egy ilyen tehetség útját segíthetik. Persze mindenki győzni szeretne, de úgy vannak vele, ha már ki kell kapni, jobb egy ennyire tehetséges fiataltól.”

Balázs édesapja sokáig kézilabdázott, emellett hobbiból motorozott, elindult több amatőr versenyen is. A benzingőzzel igyekezett hamar megfertőzni a fiát, aki azonban az első években nem volt erre túl fogékony. Sőt.

Végül 2014-ben az egyik versenyhétvégén szinte a semmiből jött az ötlet, hogy mégis nyeregbe pattanna. Surányi Zoltán a Régió Plusz Televízióban később úgy idézte fel a pillanatot: „ment talán kétszáz métert, majd visszafordult, és semmi mást nem mondott, mint hogy versenyezni szeretne.”

A szezonból ekkor még két hétvége volt hátra, az egyik kölyök kategóriában, beugróként mind a négy versenyen rajthoz állt, és az utolsó kettőn már nyerni tudott.

„Jött, hogy innentől lehet aggódni, másfelől viszont, hogy végre motorozik. Az volt a legszebb, hogy alig telt el némi idő, érkeztek az eredmények” – emlékezett vissza Surányi Zoltán.

Az elmúlt kétidényben már a felnőttek között is megvillantotta tudását Balázs, aki ha nem szenvedett volna kulcscsonttörést 2017-ben, már akkor bajnoki címet ünnepelhet.

Surányi Balázs nyeregben Forrás: tomracing.hu
Surányi Balázs nyeregben Forrás: tomracing.hu

Surányi Balázs  •  Forrás: tomracing.hu

Balázs elmondása szerint a sebességet, a lendületet szereti legjobban a motorsportban, a bukásoktól pedig egyáltalán nem fél. Korábbi rossz tapasztalatait és sérüléseit képes kizárni.

„Ilyenkor mindig átgondolom, hogy miért volt. Mivel tudtam, hogy nem én hibáztam, félelemérzet sem volt bennem” – idézte fel 2017-es, kulcscsonttöréssel záródó balesetét, amikor a felvezető körben ütötte ki az egyik versenytársa.

ATomracing tehetsége felépülése után ősszel cross motorral, télen pedig teremben, csúszós műgyantán gyakorolt, hogy minél több tapasztalatot szerezzen a motor kezeléséről, és megtanulja minél finomabb mozdulatokkal korrigálni az esetleges megcsúszásokat az éles versenyeken.

Édesapja elmondása szerint a fizikai felkészülés mellett a koordinációs és koncentrációs készségek fejlesztése isfontos volt a bajnoki címig vezető úton.

Balu jövőre a 125-ös motorról 300 köbcentis gépre ül át, amely háromszor több lóerőt is jelent. A Supersport 300-as kategória már nemzetközi szinten is jegyzett, így a család tervei szerint, ha a támogatói háttér összeáll, a német bajnokságban találkozhatunk majd Surányi Balázs nevével a 2019-es idényben.

További korosztályos hírekMOTORSPORTBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik