Labdarúgás: Simon Miklós vezetőedző szerint a Honvéd-MFA továbbjuthat az Ifjúsági Ligában

utanpotlassport.hu utanpotlassport.huutanpotlassport.hu utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.29. 17:44
Címkék
Bár 2-0-ra is vezetett, végül döntetlent ért el a Budapest Honvéd-MFA U19-es együttese az FK Szutjeszka otthonában, az UEFA Ifjúsági Liga első fordulójában. Simon Miklós elégedett volt csapata játékával, és szerinte minden esély megvan arra, hogy kiharcolják a továbbjutást a Bozsik Stadionban.

Leiner SomaBiztatóan indult a Budapest Honvéd-MFA U19-es együttesének debütálása a nemzetközi porondon. A kispestiek Montenegróban, a bajnok FK Szutjeszka ellen kezdték meg szereplésüket az UEFA Ifjúsági Ligában. Már a mérkőzés elején előnybe kerültek Bíró Ákos révén. A második félidőben aztán Stoiacovici Dávid távoli lövésének köszönhetően már kettő volt az előny, és úgy tűnt, meglesz a győzelem. Jött azonban a hidegzuhany: a hazaiak három perc alatt kiegyenlítettek, így teljesen nyílt maradt a párharc, noha az idegenben lőtt gólok miatt a mieink leheletnyi előnyben vannak.Leiner SomaBiztatóan indult a Budapest Honvéd-MFA U19-es együttesének debütálása a nemzetközi porondon. A kispestiek Montenegróban, a bajnok FK Szutjeszka ellen kezdték meg szereplésüket az UEFA Ifjúsági Ligában. Már a mérkőzés elején előnybe kerültek Bíró Ákos révén. A második félidőben aztán Stoiacovici Dávid távoli lövésének köszönhetően már kettő volt az előny, és úgy tűnt, meglesz a győzelem. Jött azonban a hidegzuhany: a hazaiak három perc alatt kiegyenlítettek, így teljesen nyílt maradt a párharc, noha az idegenben lőtt gólok miatt a mieink leheletnyi előnyben vannak.

A találkozóról Simon Miklós vezetőedzőt kérdeztük.

– Itthonról maximum szöveges közvetítés segítségével lehetett követni a mérkőzést. Milyen volt a játék képe, melyik csapat dominált?

– A mérkőzés nagy részét mi uraltuk, jól játszottunk, és sok helyzetet alakítottunk ki, míg ellenfelünk főleg a játék fizikális részében jeleskedett, és kontrákra épített. Két szép gólt szereztünk, nem lehetek elégedetlen a játékosok teljesítményével.

 

Simon Miklós elégedett volt csapata játékával Montenegróban Forrás: honvedfc.hu
Simon Miklós elégedett volt csapata játékával Montenegróban Forrás: honvedfc.hu

Simon Miklós elégedett volt csapata játékával Montenegróban • Forrás: honvedfc.hu

 

– A második gól után úgy tűnt, kézben van a mérkőzés, de az ellenfél gyorsan egyenlített, mi történt a 69. és a 72. perc között?

– Való igaz, holtponton voltunk abban az időszakban. A második gólunk után sem álltunk vissza, amire a mi csapatunk nem alkalmas, ugyanúgy mentek előre a srácok, mint addig. Az ellenfél szépítéséről épp ezért szinte le is maradtam, mert épp azon igyekeztünk a kispadnál, hogy átszervezzük a csapatot. Érezhető volt a fáradtság is, sajnos hibáztunk hátul, de ez benne van.

– Milyen volt a hangulat?

– Az ezerötszáz-kétezer fanatikus montenegrói szurkoló elképesztő hangulatot teremtett, hajtotta előre a csapatát. Ezért is gondolom, hogy fantasztikus lehetőség a játékosaimnak az egész sorozat, hiszen fontos tapasztalatokat gyűjthetnek, illetve kiderül, kik azok a játékosok, akik elbírnak a komoly téttel is.

– Mennyire voltak csalódottak a játékosok a lefújást követően?

– Érezhető volt csalódottság, de szerintem tudták, hogy rendben volt a játék, és végül örültek az eredménynek. Az biztos, hogy a tulajdonos úr dicsérete, miszerint remekül játszottak, jól esett nekik.

– Mire számít a visszavágón, illetve az első meccs tanulságait levonva min fog változtatni?

- Egyértelműen a továbbjutás a célunk, az első meccsen bebizonyítottuk, hogy arra komoly esélyünk van. Változtatásokban nem gondolkodom, hiszen összességében elégedett voltam a teljesítménnyel. Abban bízom, hogy az idősebb játékosok közül minél többen meccsben lesznek, mert most nem mindenki volt.

A párharc második mérkőzését október 18-án rendezik.

A kispestiek nagyon számítanak a szurkolók segítségére.

További korosztályos hírekLABDARÚGÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik