Labdarúgás: szakvezetők a kooperációs szerződések kedvező hatásairól

Fekete Tamás utanpotlassport.huFekete Tamás utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.07.30. 08:59
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) tavaly nyáron teremtette meg annak a lehetőségét a 21 év alatti hazai játékosoknak, hogy kettős játékengedéllyel, úgynevezett kooperációs kölcsönszerződés keretében egyszerre szerepelhessenek az NB I-ben és az NB II-ben. A konstrukció működőképességéről, létjogosultságáról az élvonalbeli DVTK trénerét, Feczkó Tamást, illetve a másodosztályú Soroksár vezetőedzőjét, Lipcsei Pétert kérdeztük.

„A kooperációs szerződés célja, hogy a tehetséges, felnőtt pályafutása kiteljesedéséhez érkező korosztályos labdarúgók a lehető legtöbb játékpercet tölthessék a pályán a magyar profi bajnokságok mérkőzésein. Az NB I-es játéktudást megközelítő fiatalok így gyorsan szert tehetnek némi rutinra, hiszen az OTP Bank Ligában és – ugyanazon a hétvégén – a másodosztályú bajnokikon is bekapcsolódhatnak a felnőttfutballba. Ez a lehetőség illeszkedik abba a rendszerbe, amelyet a szövetség annak érdekében alakított ki, hogy a gyermekkortól segítse a kiválasztást, a képzést és a versenyeztetést, a klubok számára pedig kézzelfogható segítséget és biztatást ad a fiatalok szerepeltetéséhez” – írja az Utánpótlássport.hu-nak eljuttatott közleményében Barczi Róbert, a szövetség nemrég kinevezett sportigazgatója az úgynevezett kooperációs kölcsönszerződésekről.„A kooperációs szerződés célja, hogy a tehetséges, felnőtt pályafutása kiteljesedéséhez érkező korosztályos labdarúgók a lehető legtöbb játékpercet tölthessék a pályán a magyar profi bajnokságok mérkőzésein. Az NB I-es játéktudást megközelítő fiatalok így gyorsan szert tehetnek némi rutinra, hiszen az OTP Bank Ligában és – ugyanazon a hétvégén – a másodosztályú bajnokikon is bekapcsolódhatnak a felnőttfutballba. Ez a lehetőség illeszkedik abba a rendszerbe, amelyet a szövetség annak érdekében alakított ki, hogy a gyermekkortól segítse a kiválasztást, a képzést és a versenyeztetést, a klubok számára pedig kézzelfogható segítséget és biztatást ad a fiatalok szerepeltetéséhez” – írja az Utánpótlássport.hu-nak eljuttatott közleményében Barczi Róbert, a szövetség nemrég kinevezett sportigazgatója az úgynevezett kooperációs kölcsönszerződésekről.

A 2019 nyarán bevezetett rendszer az első évben jól vizsgázott. Legalábbis a szakemberek többsége egyetért abban, hogy már régóta szükség volt az effajta újításra, amely elősegíti az utánpótláskorú játékosok első csapatba történő beépítését.

„Nagyon jó ötletnek tartom a kooperációt mind az NB I-es, mind az NB II-es csapat számára – reagált megkeresésünkre Feczkó Tamás, a DVTK vezetőedzője. – Ez az újítás valóban megkönnyíti a fiatalok életét, hiszen annak nincs semmi értelme, hogy egyesek csak az edzésen mutatják meg a tehetségüket. Profi mérkőzéseken kell pályára lépniük, az NB II ráadásul amúgy is kihagyhatatlan lépcsőfok. Muszáj megtapasztalni azt is ahhoz, hogy utána megvessék a lábukat az élvonalban.”

Az előző kiírásban a fiatalokat a kiesett Debrecen után a legnagyobb mértékben foglalkoztató Diósgyőr a Kazincbarcikával alakított ki együttműködést. Feczkó elárulja: volt olyan, hogy egy fiatalt az NB II-es meccsen mutatott teljesítménye miatt tett be az élvonalbeli összecsapásra.

„Hétről hétre nyomon követtem a kölcsönjátékosaink teljesítményét. Előfordult, hogy valakit én is bátrabban mertem betenni a kezdőbe, mert láttam, hogyan játszik az NB II-benKorbély Kristóf (20), Orosz Donát (17) és Szűcs Kornél (18) azok, akik mindkét bajnokságban pályára léphettek (A szerk.).

Szánthó Regő (balra) az FTC-ben edzett, de a Soroksárban kapta meg a szükséges játékperceket az előző idényben Forrás: fradi.hu
Szánthó Regő (balra) az FTC-ben edzett, de a Soroksárban kapta meg a szükséges játékperceket az előző idényben Forrás: fradi.hu

Szánthó Regő (balra) az FTC-ben edzett, de a Soroksárban kapta meg a szükséges játékperceket az előző idényben  •  Forrás: fradi.hu

Kikértük a másik oldal véleményét is, vagyis egy NB II-es klub szakvezetőjéét. A Fradi-Soroksár kooperáció már a kooperációs kölcsönszerződések meghonosítása előtt működött, ettől függetlenül Lipcsei Péter is hasznosnak véli az újítást.

„Az NB II, de még az NB III is kötelező ugródeszka kell, hogy legyen az élvonalban játszani akaró fiataloknak. Mi a Fradi fiókcsapata vagyunk, és mivel visszahozták az NB III-as tartalékcsapatot is, kialakult az az ideális helyzet, hogy mindhárom osztályban játszhatnak a fiatalok, ki-ki a maga szintjéhez mérten. Ami a kooperációs kölcsönszerződést illeti, a Soroksár is profitál az együttműködésből, hiszen olyan képességű játékosokat kapunk a Fraditól, akik akár már az élvonalban is megállnák a helyüket.”

Az előző évadban Szerető Krisztofer (20), Szánthó Regő (19) és Csonka András (20) is hozzátett a Soroksár eredményeihez. Utóbbi a bajnokság végén egyre nagyobb szerepet harcolt ki magának az FTC-ben.

„Minden, úgynevezett kooperációskölcsönjátékosunk a Fradi első csapatával edzett, ami engem kicsit sem zavart. Sőt, én is úgy gondolom, hogy készüljenek a legjobbakkal, hívják fel magukra Rebrov figyelmét! Nyilván, szokni kell az alkalmazkodást, hogy egyszer a Fradiban, egyszer pedig a Soroksárban vagy. Ők 4-3-3-ban játszanak, mi 4-2-3-1-ben, de szerintem nem érdemes számháborúzni, mert mindennél fontosabb, hogy az adott hétvégén profi mérkőzés legyen a fiatalok lábában. A 90 percek hozzák ki ugyanis azt a rutint, amivel már az NB I-ben is meg lehet élni.”

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik